USA: földindulásszerű jogi változások?

92 év után az első hangtompító, amelyet az NFA papírmunka nélkül adtak el, valamint a többi érintett eszköz.

 

Akik az amerikai fegyveres fórumokat és hírportálokat követik, azok bizonyára értetlenül nézték az utóbbi napokban kitört teljes őrületet és egymásnak ellentmondó információkat. Próbálunk ebben – nyilván leegyszerűsítve – rendet tenni, mert a bekövetkezett fegyverjogi győzelem valóban jelentős, de a helyzet borzasztóan komplex.

 

NFA és az adók

 

Mint ismeretes, az 1934-es NFA (National Firearms Act) főszabályként 200 dollár transfer adó megfizetéséhez és bonyolult (ujjlenyomatvétel, helyi és szövetségi hatósági jóváhagyás, regisztráció stb.) kötötte a sorozatlövő fegyverek, rövid csövű golyós és sörétes puskák (SBR és SBS), hangtompítók, Destructive Device-ok (pl. gránátvetők) és AOW-ok (pl. más tárgynak álcázott lőfegyver) megszerzését és tartását.

A bíróságok eddigi joggyakorlata alapján az adófizetéshez kapcsolódó regisztrációs procedúra nem alkotmányellenes, hiszen adókivetéshez a szövetségi kormányzatnak joga van.

Ezt az adót azonban a Trump-kormányzat nulla dollárban határozta meg 2026. január 1.-től a One Big Beautiful Bill Act (OBBBA) elfogadásával.

 

Megnyert per

 

A fegyverjogi érdekvédelmi szervezetek azonban a szövetségi bírósághoz fordultak, miszerint, ha a regisztrációhoz nem kapcsolódik adófizetési kötelezettség, akkor az egy alkotmányellenes, értelmetlen zaklatás csupán.

A szövetségi bíró osztotta a véleményüket, és alkotmányellenesnek ítélte az NFA rendelkezéseit az SBR, SBS fegyverek és a hangtompítók tekintetében. 2026. augusztus 12. éjfélig lett volna lehetősége a szövetségi kormányzatnak fellebbezni. Ezt azonban nem tették meg, így a döntés jogerőssé vált!

Az első hangtompítót 92 év után regisztrációmentesen tegnap 0 óra 1 perckor Brandon Herrera vette meg, aki AK Guy néven ismert fegyveres youtuber és éppen republikánus kongresszusi képviselőjelölt Texas államban (District 23).

 

Mi következik ebből?

 

Nem, a bírósági per jelentős hordereje ellenére NEM rohanhat minden amerikai a fegyverboltba, mert a bírósági döntés ennél szűkebb, nem a Legfelsőbb Bíróság (SCOTUS), hanem egy igazságügyi kerületi szövetségi bíróság hozta.

Egyrészt az USA államai közül van több, ahol van állami szintű tiltás egy vagy több ilyen eszközre, ott a szövetségi tiltás megszűnte ellenére is a helyi szabály érvényben marad. Marad 27 olyan állam, ahol ez nincs.

Másrészt az ítélet csak az alperes magánszemélyekre, az őket képviselő fegyverjogi szervezetek tagjaira ÉS a perhez csatlakozott kereskedőkre vonatkozik.

Szervezetek:

  • Gun Owners of America
  • Gun Owners Foundation
  • Silencer Shop Foundation
  • Texas State Rifle Association
  • Citizens Committee for the Right to Keep and Bear Arms
  • FPC Action Foundation
  • Firearms Regulatory Accountability Coalition

Kereskedők:

  • Silencer Shop
  • Palmetto State Armory
  • SilencerCo Weapons Research
  • B&T USA
  • Hot Shots Custom

 

Ettől még nem mehet ellenőrizhetetlenül!

 

A fegyverellenes szervezetek és politikusok hiszti-áradata ellenére azonban az érintett fegyverek és eszközök továbbra sem mehetnek ki a boltokból ellenőrizhetetlenül, hiszen a “firearm” státuszuk NEM változott. Mindegyik vásárlásához továbbra is ki kell tölteni a 4473-as nyomtatványt és az FBI NICS online előélet-ellenőrzésen is át kell esni a vevőnek!

 

Vass Gábor

 

Angol nyelvű összefoglaló:

https://www.gorillamachining.com/noform4whothe2026nfacourtinjunctionactuallycovers#

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás