A cseh fegyvergyártás zászlóshajója – – a CZ 75 fegyvercsalád

A csehországi fegyvergyártás évszázadok óta méltán világhírű, a kézi lőfegyverek gyártásának tradicionális központja az 1936 óta a Brno melletti Uhersky Brodban székelő Ceska Zbrojovka (CZ). A CZ termékei közül szinte hihetetlen sikert aratott a 70-es évek közepén megjelent CZ 75 pisztoly, melyet azóta is folyamatosan gyártanak és továbbfejlesztenek. A példátlan piaci siker mértékére jellemző, hogy számos amerikai, olasz, svájci, izraeli fegyvergyártó több-kevesebb módosítással gyártja a pisztoly klónjait: EAA Witness, Tanfoglio, Sphinx, Jericho, hogy csak az ismertebbeket említsem. Ez pedig egy volt szocialista ország fegyvere esetében nagyon sokat elárul a fegyver kiválóságáról.

A CZ 75 alapmodell szerkezete, kezelőszervei

A CZ 75 alapvetően klasszikus vonalú, hagyományos felépítésű, teljesen acélból készült pisztoly, 9×19 mm Parabellum űrméretű. Browning-féle rövid csőhátrasiklással reteszelt záras, a cső tetején, a töltényűr előtt két reteszelőbordával. A csőnek a kireteszelés közbeni lefelé irányuló mozgását a csőszakállon kialakított vezetőpályának a szánakasztó tengelyébe kapcsolódása kényszeríti ki. Itt merül fel a CZ 75 sorozatú fegyverek legnagyobb típushibája, miszerint a szánakasztó tengelye rendszeresen kettétörik. De a magyar ember találékony, és hamar rájött, hogy a rendőrségünk különleges alakulatainál rendszeresített Jericho pisztolyok ugyanezen alkatrésze csereszabatos a CZ-jével, és sokkal tartósabb. Ettől a hibától eltekintve igen megbízható és tartós a CZ 75 pisztolyok szerkezete. A fegyver 120 mm hosszú csöve kívül-belül keménykrómozott, a szán a nagyobb pontosság érdekében a tok belsejében kialakított sínekben mozog.

Az alapmodell CZ 75 pisztoly elsütőszerkezete revolverező típusú (DA/SA). A CZ 75 híresen finom elsütéssel rendelkezik mind double action, mind single action üzemmódban (ez önmagában egy olyan tényező, amiért érdemes megvenni ezt a fegyvert). Az ütőszeg szabadon repülő megoldású, passzív ütőszeg-biztosítással nem rendelkezik, elvileg, ha csőtorkolatra ejtjük a csőre töltött fegyvert, akkor elsülhet, de ehhez több emelet magasról kéne leejtenünk, hiszen az ütőszegrugó igen erős. A fegyver kakasának van egy fél felhúzott állása is, mely arra szolgál, hogy a hüvelykujjal történő felhúzás során esetleg leszaladó kakas ne üthessen rá az ütőszegre.
A pisztoly kétsoros, 15 db lőszert befogadó szekrénytárból adogatott, de ma már a módosított adogatólemeznek köszönhetően 16 db lőszer fér az újabb gyártású tárakba. A tárrögzítő gomb a megszokott helyen, a sátorvas és a markolat találkozásánál helyezkedik el.
A CZ 75 alapmodell tokbiztosítós, mely csak a kakas felhúzott állapotában kapcsolható be, és ekkor blokkolja az elsütő-szerkezet működését. Ez lehetővé teszi az USA-ban népszerű ?cocked and locked? (felhúzott kakasú, bebiztosított) viselést, ugyanakkor I.P.S.C.-versenyeken is ez az uralkodó biztosítási módozat. A biztosítónak fesztelenítési funkciója nincsen. A biztosító meglehetősen elöl van a markolat felett, majdnem a közepe táján, akinek nagyon kicsi a keze, az nem biztos, hogy el tudja érni. A másolatokat gyártó cégek termékei közt sok típus van, melyek nagyobb méretű biztosítókarral készülnek, melyeket az eredeti fegyverre is fel lehet szerelni.
Ettől függetlenül a CZ 75 ergonómiai kialakítása nagyszerű, a markolat szinte optimális szögben van megdöntve, a kétsoros tár és a revolverező elsütőszerkezet ellenére meglepően keskeny. Kezdetben csak olcsó, kemény műanyag markolathéjjal gyártották, ma már rendelhettünk a gyártótól sokféle fa- és gumimarkolatot, de sok markolatgyártó cég (például a Hogue) is készít a CZ 75-höz markolatokat (ez is a népszerűség jele). A szán végének hosszú nyúlványa nem engedi meg, hogy a kakas beleverjen a lövő kezébe. A fegyver irányzékai jól láthatók, nagy méretűek, lekerekített vonalaik miatt mégsem akadnak el a ruházatban előrántáskor.

A pisztoly részleges szétszerelése sem nehéz:

? a tárat kivesszük,
? a szánt hátrahúzzuk, és vizuálisan is meggyőződünk róla, hogy a csőben nincs lőszer.
? A szánt kissé hátrahúzzuk, hogy a szán végén levő illesztőjel (kis bevágás) egy vonalba kerüljön a tokon levő párjával.
? A szánakasztót jobbról balra kihúzzuk a fegyver tokjából.
? A szán, a cső, a helyretoló rugó (vezetőrúddal együtt) előre lecsúsztatható.
? A helyretoló rugó és vezetőrúdjának kivétele után a cső is kiszedhető.

A fegyver szokásos karbantartásához nagyobb mértékű szétszerelés nem szükséges.

Variációk egy témára

Természetesen a CZ 75 népszerűségének oka nem csak abban keresendő, hogy egy a jó pisztolyok közül, hanem annak is, hogy az alapmodellt folyamatosan továbbfejlesztették, és rengeteg különféle célra készült típust alakítottak ki belőle, melyeket az alábbiakban mutatok be.

CZ 75

A tulajdonképpeni alapmodell, mely ma már létezik az eredeti 9×19 Para mellett 9×21 kaliberben is azoknak az országoknak a számára, ahol hadikaliberek tiltottak polgári használatra (pl.: Olaszország). Illetve létezik az alaposan áttervezett .40 S & W űrméretű kivitel is, mely könnyen felismerhető a nagyobb méretéről és arról, hogy a vezetősínek egészen a szán elejéig tartanak.

CZ 75 B

A CZ 75 B azonos az alapmodellel, csak éppen felszerelték passzív ütőszeg-biztosítással, mely csak akkor engedi az ütőszeget előremozdulni, ha az elsütőbillentyű a hátsó, tüzelési helyzetben van. Ma már ez a felszerelés szinte alapkövetelmény a tengerentúli piacokra szállított fegyverek esetében is. Ez a fegyver még igen nagy magasságból való leejtéskor sem sülhet el. A passzív ühosztőszegbiztosítóval felszerelt modellek könnyen felismerhetők a szánjuk vége felé található, azon átmenő tengelyről, mely a biztosítóelem rögzítését szolgálja.

CZ 75 BD

A fent leírt ütőszegbiztosítóval rendelkezik (erre utal a típusjelzésbeli ?B? betű = fireing pin Block), de a hagyományos kézi tokbiztosító helyett egy fesztelenítő kar található a pisztolyon (a ?D? betű az angol decocker = fesztelenítő rövidítése). Ezt a szokatlan elhelyezésű kart lenyomva a felhúzott kakas nyugalmi állapotba kerül, és revolverezve elsüthető a pisztoly. Ez az elsütő-szerkezet megoldás egy önvédelmi fegyver estében ideálisnak tekinthető, hiszen még véletlenül sem hagyható a fegyver bebiztosított állapotban, mely helyzetből a tűzkésszé tétel esetleg kritikus időveszteséget okozhat. A csőre töltött, fesztelenített elsütőszerkezetű pisztoly biztonságosan viselhető, az elsütőbillentyű hosszú elhúzási útja tökéletes védelmet jelent a véletlen lövés leadása ellen.

CZ 75 DAO

Ezen a pisztolyon se fesztelenítő, se biztosító nincsen, hiszen, mint a típusjelzéséből is kiderül, double action only, azaz csak revolverező az elsütő-szerkezete. Minden lövés hosszú elsütőbillentyű-utat kíván meg, hiszen fel kell húzni, majd ki is kell oldani a kakast. A fegyver szánja nem húzza fel a kakast minden lövés után, hanem az mindig magától fesztelenítődik. Ez a konfiguráció az amerikai rendőri szervezetek körében népszerű, mert ezzel a revolverek működtetésének egyszerűsége (csak el kell húzni az elsütőbillentyűt a lövéshez) és az öntöltő pisztolyok nagy tárkapacitása találkozik ? kiképzési szempontból ez egy nagyon célszerű elv.

CZ 75 COMPACT és SEMICOMPACT

Ezek a típusok elsősorban rejtett viselésű önvédelmi fegyvernek készültek, a COMPACT szánja és csöve 20 mm-rel, a markolata (és a tárja) 10 mm-rel rövidebb a standard hoszszúságú modelleknél, emiatt a tárkapacitása 13 db (9 mm Para, ill. 9×21). A SEMICOMPACT modellnek csak a szánja rövidebb, megtartva a nagyobb pisztolyok tárkapacitását. Természetesen a COMPACT-ba is betölthetők a 15 és 16 db kapacitású tárak, de azok alul kilógnak a tokból. Viszonylag új modell a fesztelenítővel ellátott CZ 75 D COMPACT, mely alumíniumtokos és üres tömege mindössze 720 gramm.

CZ 75 POLICE

Rendőrségi szolgálati fegyvernek készült CZ 75 D, melyen az alábbi módosítások történtek:
? nehezebb, erősebb kivitelű tok,
? matt fekete felületkezelés,
? fekete színű elsütőbillentyű,
? tríciumos, sötétben világító irányzékok,
? gumiból készült markolathéjak,
? gumi tárfenék,
? szíjkarika, mellyel nyakba lehet akasztani a fegyvert, illetve elvesztés ellen azt a pisztolytáskához lehet rögzíteni,
? kétkezes szánakasztó,
? csőretöltöttségjelző-felszerelése,
? a tárrögzítő gomb átszerelhető jobb oldalra.

CZ 85, CZ 85 B, CZ 85 COMBAT

A CZ 85 tulajdonképpen teljesen azonos a CZ 75-tel, csak a biztosító és a szánakasztó kar mindkét oldalon meg van ismételve, így a fegyver bármely kézzel kezelhető. Hátrányként említendő meg az, hogy a fegyvert kiszélesíti, és viselés közben a külső oldali biztosító könnyen kibiztosítódhat, hiszen könnyen beakad a ruházatba. Ez a megoldás tehát elsősorban nyílt viselésű fegyverek esetében hasznos. A CZ 85 B a CZ 85 passzív ütőszegbiztosítóval szerelt változata, a COMBAT kivitel pedig alacsony profilú állítható hátsó irányzékkal készül.

CZ 75 Kadet Adapter

Az egyik legnagyszerűbb felszerelés, amit a CZ 75 pisztolyhoz vásárolhatunk, ez a szerkezet nagymértékben felelős a pisztoly népszerűségéért. Tulajdonképpen egy átalakító készlet .22 Long Rifle céllövőlőszerhez, mely lehetővé teszi az olcsóbb lőszerrel gyakorlást, illetve pontossága miatt amatőr célokra kis kaliberű sportpisztolynak is megfelel. Az adapter-egység megvalósítása technikailag igen érdekes, gyakorlatilag csak a szánt kell lecserélni és a tárat. A Kadet szánjának nagy része fix, nem mozog, hiszen tömege nagy lenne ahhoz, hogy a kis teljesítményű lőszer működtesse, a valódi szánt csak egy kisebb rész alkot, a Kadet szabad tömegzáras. A 124 mm hosszú .22 Long Rifle kaliberű cső fixen rögzített. A szán nem mozgó részének végében van elhelyezve az olasz gyártmányú, kiváló minőségű LPA állítható irányzék.
A CZ 75 Kadet mint külön fegyver is megrendelhető, de leggyakrabban váltócsőként vásárolják, hiszen ehhez hazánkban nem kell külön engedély, csak regisztráltatni kell a fegyvertartási engedélyben. Ezt az ?egyben kettő pisztoly? megoldást sokan választják, mivel nálunk korlátozva van a tartható maroklőfegyverek száma.
CZ 75 Champion, CZ 75 Standard IPSC, CZ 75 Modified IPSC

Az IPSC Open Class versenyek számára készült CZ 75 Champion pisztoly, a sportágnak megfelelő módosításokkal. A fegyver csöve 114 mm hosszú, végén egy csaknem 3 cm hosszú, háromréseléses kompenzátorral, állítható LPA hátsó irányzékkal van felszerelve, de a gyakorlatban versenyeken szinte mindig elektrooptikai irányzékkal felszerelve használják. A legfontosabb változtatás a CZ 75-höz képest, hogy a Champion modell sportelsütő-szerkezettel rendelkezik, mely csak single action lövések leadására teszi képessé. Természetesen a sportelsütő szerkezethez egy nagyobb méretű, egyenes vonalú elsütőbillentyű és kisebb elsütőerő is tartozik.

A Hogue gyártmányú gumi kombatmarkolat és a gumifenekű tár szériafelszerelés. A CZ 75 Champion tokja rozsdamentes acél. A szán elöl is recézve van a felhúzáshoz, illetve a csőre töltöttség gyors ellenőrzéséhez. A CZ 75 Standard IPSC és CZ 75 Modified IPSC-típusok a Champion továbbfejlesztésének tekinthetők. A tok a szán, illetve a kompenzátor teljes hoszszában végighúzódik, a fegyverek csöve és markolata is hosszabb a Championnál, így az eredeti 12 db-os tárkapacitása helyett .40 S & W kaliberben az új típusok 16 db-os kapacitással rendelkeznek A Champion készült 9×19 mm Para űrméretben is, míg az M és ST IPSC-modellek csak a major kategóriás .40 S & W lőszerhez készülnek. A CZ 75 Standard IPSC és CZ 75 Modified IPSC-típusok megnövelt méretű biztosítókarral, tártölcsérrel és tárrögzítővel vannak felszerelve. A Modified típus kompenzátora két réseléssel van ellátva. Mindkét fegyver elsütőbillentyűje műanyagból készült, markolathéjuk sima fa (a Champion-modell Hogue gumimarkolata mindenképpen előnyösebb lenne, de más a markolat mérete, így nem szerelhető fel).

Megfelelő fegyver a megfelelő feladatra

Azt hiszem, a fentiekből látható, hogy bármely célra ? szolgálati, katonai, önvédelmi, hagyományos sportlövészet, szituációs lövészet ? is szándékozik valaki fegyvert vásárolni, a CZ?75 típuscsaládon belül megtalálhatja a kedvére való típust. A fenti fő típusok között természetesen lehet csereberélni az alkatrészeket, így még jobban ízlésünkhöz igazíthatjuk a fegyverünket (persze nálunk korántsem találhatunk meg minden kiegészítőt), végeredményben több mint 100-féle kivitel alakítható ki, és ebben még nincsenek benne a gyár által egyedi gravírozással elkészíttethető fegyverek. Magyarországon is nagy népszerűségnek örvend ez a fegyvercsalád, szinte minden tagja előfordul a lőtereken, versenyeken, és aki önvédelmi céllal hord ilyen fegyvert, az bátran rá is meri bízni az életét. Nálunk az ára is tükrözi a minőségét, hiszen az alapmodell is 100 ezer forint körül van, a .40 S & W kaliberű változatok a 120 ezer forintos ártól kezdődnek, a Kadet .22 Long Rifle váltókészlet pedig mintegy 60 ezer forint. (A cikkhez mellékelt képek rendelkezésemre bocsátásáért ezúton fejezem ki köszönetemet Miroslav Vesely úrnak, a CZ marketingigazgatójának.)

A CZ az Interneten:
http://www.czusa.com
http://www.czub.cz

Technikai adatok

CZ 75, B, BD, DAO, POLICE, 85 B, 85 COMBAT

Kaliber: 9×19 mm Parabellum , 9×21*, .40 S & W **
Hossz (mm): 206
Csőhossz (mm): 120
Magasság (mm): 138
Üres tömeg (gramm): 1000
Tárkapacitás (db): 15/16 (9×19, 9×21) 10 (.40 S & W)
(az USA-exportra készülő tárak 10 db-os kapacitásúak)
*a CZ 75 DAO, 85 B, 85 COMBAT típusokat nem gyártják ilyen űrméretben
**a CZ 75 BD, 85 B, 85 COMBAT típusokat nem gyártják ilyen űrméretben

CZ 75 COMPACT, D COMPACT, SEMICOMPACT

Kaliber: 9×19 mm Parabellum, 9×21*
Hossz (mm): 186, 186, 186
Csőhossz (mm): 100, 100, 100
Magasság (mm): 128, 128, 138
Üres tömeg (gramm): 920, 720, 960
Tárkapacitás (db): 13/14 (COMPACT), 15/16 (SEMICOMPACT)
(az USA-exportra készülő tárak 10 db-os kapacitásúak)
* a CZ 75 SEMICOMPACT típus nincs ilyen űrméretben

CZ 75 CHAMPION, ST IPSC, M IPSC

Kaliber: 9×19 mm Parabellum*, .40 S & W
Hossz (mm): 240, 225, 225
Csőhossz (mm): 114, 130, 116
Magasság (mm): 142, 150, 150
Üres tömeg (gramm): 1010, 1320, 1300
Tárkapacitás (db): 15/16 (9×19, CHAMPION), 12 (.40 S & W, CHAMPION), 16 (.40 S & W M/ST IPSC)
(az USA-exportra készülő tárak 10 db-os kapacitásúak)
*a CZ 75 ST és M IPSC típusokat nem gyártják ilyen űrméretben

CZ 75 KADET ADAPTER

Kaliber: .22 Long Rifle
Hossz (mm): 187
Csőhossz (mm): 124
Üres tömeg (gramm): 475
Tárkapacitás (db): 10

Vass Gábor

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás