Csődbe ment a Windham Weaponry (ex-Bushmaster)

A Windham Weaponry bejelentette, hogy megszünteti tevékenységét

 

Amikor már vagy 4 éve minden hónapban 1 milliónál több lőfegyvert adnak el az USA-ban a fegyverboltokban, nehéz elképzelni, hogy nagy múltú fegyvergyártó cégek hogyan tudnak hirtelen beleállni a földbe.

Pedig most ez történt a Windham Weaponry-val is, mely az 1973-ban alapított Bushmaster Firearms tulajdonképpeni utódcégének számított. A Bushmaster volt az USA egyik legnagyobb AR-15-gyártója, amíg 2006-ban fel nem vásárolta a Cerberus/Freedom Group, és vitte el a gyártást a Remingtonhoz a Maine állambeli Windhamből. Majd a Remington csődjével ezt is értékesíttették, és a brand a Franklin Armory-é lett.

Ugyanakkor a Bushmaster eredeti tulajdonosai és alkalmazottai a felvásárlás után 5 évvel (amikor lejártak a versenytilalmi kötelmek), 2011-ben létrehozták a Windham Weaponry, kifejezetten AR-15 gyártásra. A 2021-es adatok szerint 20 ezer öntöltő puskát és 1262 pisztolyt gyártottak. A csőd oka a cég szerint most az, hogy nem tudták hiteleiket fizetni és átütemezni sem.

 

Home

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.

 

 

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás