HK P2000SK V3 – – Robusztus kis drágaság

A Heckler und Koch P2000 pisztolya a rendőrségi berkekben igazi sikertörténetet mondhat magáénak, több tízezer darab fogyott már belőle hazájában, Németországban és a tengerentúlon is, mint szolgálati oldalfegyver. Szükség volt azonban a civil ruhás rendőrök és a fegyvert rejtve viselő polgárok számára egy még kisebb változatra, ez lett a P2000SK.

Saját kezűleg…

Illetve nem is, a kissé idétlen típusjelzés utolsó két betűje a szubkompakt rövidítése német írásmóddal. Nézzük, mennyivel lett kisebb a már eleve eléggé kompakt méretű P2000-hez képest a kicsike. A cső és szán rövidítése szembeötlő, 93-ról 83 mm-re csökkent a csőhossz, vele 173-ról 163 mm-re a teljes hossz. A markolat is kurtább lett, a teljes magasság 127,5 mm-ről 117 mm-re csökkent, vagyis tulajdonképpen minden irányból 1 centit ?vágtak? a tervezők, de a vastagság maradt. A fegyver töltetlen tömege 704 grammról 680 grammra csökkent (berakott üres tár esetén).
A 9 mm Luger-változatok esetében 13-ról 10 darabra csökkent a tár kapacitása. Az Európában hivatalosan nem forgalmazott .40 Smith and Wesson és .357 SIG kaliberű szubkompaktok tárkapacitása 9 db lőszer. Azonban a pisztolyhoz alkalmazni lehet a P2000 tárjait is, sőt, az ahhoz rendőrségi megrendelésre tervezett 16 lőszeres, markolaton lefele jóval túlnyúló tárakat is. A kis pisztoly tárján van egy rejtélyes elem, ami az USP Compact hasonló formájú tárján nincs, ez pedig egy kis behajló fül, mely a tártestből az adogatótömb fölé hajlik.
A változás tehát nem nagy az alapmodellhez képest, viszont cserébe nem is kapunk valami torzszülött formájú agyonvagdosott szörnyűséget. A P2000SK formája ugyanis kifejezetten arányos, dinamikus, a szán elején levő hosszanti párhuzamos vonalak, tagolások szemre megnyújtják a zömök kis pisztolyt. Itt én nem kevesebb, mint 15 párhuzamos vonalat számoltam meg oldalnézetben, a célgömb nélkül.
A P2000SK tehát nem éppen egy lapos és apró ?tartalék? zsebpisztoly, hanem kiválóan rejthető, lekerekített vonalakkal büszkélkedő, könnyen előrántható elsődleges önvédelmi vagy szolgálati fegyver. Erre a minősítésre aztán a lövészet során is alaposan rászolgált.

V-betűk, számok, és magyarázatuk

A HK P2000-ből az alapkivitelnek tekintett V2 verziót próbálhattuk ki, a most tesztelt szubkompakt viszont V3 konfigurációjú volt. De mit is jelentenek ezek a kódok, bár volt már lapunkban róluk szó, nem árt átismételni az érthetőség kedvéért.
? A P2000 ?V2? alapváltozata a könynyű, előfeszített revolverező elsütőszer-kezettel és fesztelenítővel van ellátva. A normál, előfeszítetlen DA elsütéshez szükséges erő 50 newton, előfeszített állapotban pedig 20 newton. Előfeszítéskor a kakasrugó felhúzva (összenyomva) marad, azonban a kakas visszatér nyugalmi, fesztelenített pozíciójába minden lövés után.
? A ?V1? modell fesztelenítő nélküli, az új elsütőszerkezet CDA (Combat Defence Action) névre keresztelt változatával készül. A lövések kiváltásához mindig 20 newton erő szükséges.
– A ?V2? és a ?V4? modell azonos az előzővel, csak éppen az előfeszített elsütési erőt növelték a biztonság fokozása véget 27,5, illetve 32,5 newtonra.
? A sorból kissé kilógó, fesztelenítővel ellátott ?V3?-as verzió ? mint amilyen tesztfegyverünk ? klasszikus ?első lövés double action, összes többi single action? elsütőszerkezetet kapott.
? A ?V5? változat csak revolverező (klasszikus DAO), minden lövésnél 32,5 newtonos sütési erővel, fesztelenítő nélkül.

(Háttér-információ: a klasszikus USP-pisztolyok esetében hasonló V1?V9 változatjelölés van, de azok nem azonosak a P2000-esek V-betűivel, nem keverendő össze a kettő!)

Rendőrségi kétkezes

A Kaliber 2005. novemberi (91.) számában röviden ismertettük azt a számos követelményt, melynek egy új német rendőrségi pisztolynak meg kell felelnie.
A P2000SK V1, V2 a csőtorkolati energia követelményeknek rövid csöve miatt valószínűleg nem felel meg, azonban minden más szempontnak igen. Teljesen kétkezes használatuk, az USP-khez képest már nemcsak a tárkioldó, hanem a szánakasztó is ambi. A kétkezesség miatt került át a fesztelenítőgomb a markolat hátsó részére a szán alá (amelyik verziókon van). Minden lövésre azonos az elsütőerő (csőre töltve, előfeszítve viselés esetén), kivéve a V3.
Ami változott a P2000SK korábban lapunkban is látott prototípusához képest, az a szereléksín kialakítása, amely immár azonos a normál P2000-ével.
A markolathátsórész ennél a pisztolynál is cserélhető, így különböző kézméretű lövőknek is megfelelő lehet. A dolog szépséghibája, hogy a normál P2000-hez három, a szubkompakthoz viszont már csak 2 panel jár. Sajnos semmilyen segédeszközt nem mellékelnek a cseréhez (pedig a nagyméretű, igényes dobozban elférne, a pisztoly árához képest pedig nevetséges a spórolás). Így a felhasználó mindenféle csavarhúzóval és effélékkel kénytelen buherálni, és igyekezni, hogy ne karcolja meg a műanyag tokot.
Ami még hiányosság szerintem, hogy az alapárban nincsen benne a sötétben világító tríciumos irányzék, ami pedig a ?sötétben ólálkodó? bűnelkövetőkkel szemben jól jöhet a rendőrnek.
A mi tesztpisztolyunk azonban egyértelműen polgári piacra lett szánva, hiszen a HK JS logó található meg rajta, ami a Heckler und Koch Jagd und Sportwaffen civil részlegét jelöli.

Apró eltérések

Az új szubkompakt felépítése, működése szinte azonos a nagyobb P2000-ével. Műanyag tokos, az abba beágyazott (körbeöntött) acél vezetőlécekkel. A reteszelés rövid csőhátrasiklásos, Browning-SIG rendszerű. A kireteszelés vezérlésére a csőszakáll ferde kialakításának a helyretoló vezetőrúd végének ferde pályájába kapcsolódása biztosítja. A mattfekete acélszánban levő ütőszeget passzív ütőszeg-biztosítás védi.
A legfontosabb differencia a szubkompakt esetében a fegyver szétszedése után jön elő.
A részleges szétszereléshez először is ellenőrizzük alaposan a töltetlenséget. Ezután a szánt húzzuk hátra kismértékben, hogy a szánon levő szögletes kivágás egybeessen a szánakasztó kar végével. Ezután a bal oldali (nem a jobb!) szánakasztót húzzuk ki a pisztolyból és máris lehúzhatjuk előre a szerelt szánt.
Ekkor tűnik fel a helyretoló szerkezet különbözősége. A normál P2000 a HK USP Compact normál helyretoló rugós, műanyag pufferes megoldását kapta, a vezetőrúd természetesen acél. A P2000SK-nál azonban két külön, egymás körüli rugóból álló (?captive?) helyretoló szerkezetet találunk, ez nagyon hasonlít ahhoz, amit például a Glock 27-esen volt alkalmunk megfigyelni. Valószínűleg az 1 centis szánrövidítés már megkövetelte ezt a komplexebb, drágább megoldást.
Szemből megnézve az összeszerelt pisztolyt, a normál P200-nél egy csavarfejre emlékeztető bevágást találunk a helyretoló szerkezet végén, míg a P2000SK-nál egy ?tömör? kerek lapot.
A P2000 és 2000SK 9×19 mm-es verzióinál piros színűre van festve maga a helyretoló rugó, de ez vélhetően csak a gyári szerelést könnyíti meg, mert néhány tucat lövés után gyors kopásnak indult.
Ami még feltűnően kopik, az a cső tetejéről a felületkezelés, ami vélhetően a gyorsabb szánsebesség eredménye, hiszen a full-size P2000-en ilyen jelenség nem volt, nem mintha ez bármit is levonna a fegyver használhatóságából, inkább esztétikai kifogás.

Fejjel lefele is megy!

A szubkompakt öntöltő pisztolyok esetében gyakori az a panasz, hogy lazán megfogva őket (például mert gyengébb a lövő csuklója, vagy kényelmetlen a megfogás) nem a szán megy hátra, hanem az egész pisztoly, így az elakadáshoz vezet. Erre a jelenségre utal az amerikai ?limp-wristing? kifejezés. A netes fórumokon a .40 SW kaliberű P2000SK pisztoly esetében több tulajdonos is beszámolt arról, hogy a tárból nyolcadik lövésnél akadály lép fel, a lőszer kiékelődik az adogatópályán.
Nagyon kíváncsi voltam tehát, hogy mit tud a kis P2000SK megbízhatósági téren, 9 mm Luger kaliberben. Eléggé radikális formában próbáltam ezt ki, a pisztolyt mindössze mutató- és hüvelykujjam közé fogtam meg (csippentettem), mutatóujjam az elsütőbillentyűn. A lövésekkor szinte kirepült a kezemből a fegyver, talán 90 fokos szögben csapott fel, de minden további nélkül beismételt a szerkezet, vetette ki az ellőtt hüvelyt és töltötte csőre a tárból a következő lőszert. Annak érdekében, hogy még extrémebb legyen a dolog, ugyanezt fejjel lefele tartott pisztolyból is megismételtem, mire a tesztelő kollégától a ?Ne bolondulj már meg!? véleményalkotást csikartam ki…
A pisztoly azonban ekkor is tökéletesen működött. Ki kell azonban hangsúlyoznom, hogy az effajta tesztek nem kifejezetten biztonságosak, és nagyon nagy odafigyeléssel kell őket elvégezni. A próba során a lőtéren rajtunk és a lövészetvezetőn kívül senki nem tartózkodott!

Lukak a papírba!

A tesztek során 100 db 9 mm Luger (MFS, 8 gramm, FMJ) lőszert használtunk el, és egyetlen egy akadály vagy akár elcsettenés sem következett be, pedig megdolgoztam érte, lásd előző bekezdés.
A pisztoly 25 méterről a fenti lőszerrel kifejezetten pontra, sőt, talán egy kicsit még fölé is hordott, így a célfekete nagyjából közepére kellett célozni. 20 lövés szórása részemről a rövidke csövecske és kurta irányzóvonal ellenére egészen figyelemreméltó, célfeketénél nem nagyobb lett, persze némileg balra és felfele eltolva.
A pisztoly single action sütése önvédelmi pisztolynak teljesen jó, de azért kissé nyúlós.
Aki pontlövészetre akar pisztolyt venni, az persze nem a szubkompaktok között fog válogatni, de a tesztelő kolléga egészen látványos, 5 centi alatti háromlövéses szórást is össze tudott hozni a pisztollyal. A precíz poligonhuzagolású cső kitett magáért.
Az igazi terepe a fegyvernek azonban a 8?10 méteres gyors, szituációs/önvédelmi jellegű lövészet. A ráduplázások sebessége és pontossága (mellkason belüli) teljesen kielégíti az önvédelmi/szolgálati pisztolyokkal kapcsolatos követelményeket. A revolverező lövés azonban már más tészta. Az úgy rossz, ahogy van. Eleve nehéz, kemény, de ráadásul pont a sütés előtt keményedik fel. Persze ennek ellenére 8 méterről sikeresen pakoltam be 5 DA lövést egymásutánban az emberke alakú lőlap fejébe (minden lövés után lefesztelenítve), viszont én nagyon sokat is gyakorlok revolverezést. De sajnos aki nem ?erre gyúr?, az jó eséllyel fogja berángatni a fegyvert a kritikus első lövés során (vagy ?fejre célozz, biztosan hasba lövöd?).
Összességében tehát rendőri/önvédelmi célra én sokkal inkább a V2 alapváltozatot javaslom az előfeszített,
könnyű revolverezésével, mely minden lövésnél azonos elsütőerőt is követel meg. A V5 csak revolverező (DAO), nem előfeszítős változat pedig legfeljebb a kéz izmainak fejlesztésére alkalmas gyógytorna-segédeszköznek lehet az igazi.
Ami viszont ergonómiailag nagyon nyerő volt, az a szubkompaktoktól szokatlanul kényelmes markolat. Nem csúszott egyáltalán, ami számomra világosan mutatja, hogy az alap USP-k fájdalmasan szúrós recézése alaposan túllőtt a célon. Az előreugró tárfenekes tárral nekem minden ujjam rajta volt a markolaton, míg a kicsit nagyobb kezű kollégámnak akkor volt kényelmes, ha kisujját a markolat alá tette. A lapos fenekű tár neki jobb lett volna, és bár a használati utasításon ilyen szerepelt, a pisztoly két tárjából egyik sem volt ilyen. Nagyszerű viszont, hogy a tárfenék rugalmas gumi, így nyugodtan lehet lehajigálni tárcsere során a tárakat a földre (betonra), jó eséllyel sérülésmentesen megússzák. Számomra rejtély, hogy miért nem használ hasonlót más cég. (Mert a pótalkatrészek eladása is jó üzlet, azért ? súgja cinikusabb énem.)
A jó markolat ellenére volt egy kis zavaró dolog, ez pedig a tárkioldó éles alsó sarka, mely csípte középső ujjamat, de ezen egy kis finom smirglivel könnyen lehet segíteni.
A pisztoly hátrarúgása abszolút nem volt veszélyes, volt már dolgom számos ?rázósabb? szubkompakttal. Az irányzékok acélból vannak, fixek, de kifejezetten jól láthatóak a kontrasztosító fehér pöttyökkel ? ennél már csak az éjszakai irányzékok lennének jobbak.

Kicsit drágább, de finom

A Heckler und Koch P2000SK egy minden szempontból korszerű műanyag tokos szubkompakt önvédelmi vagy szolgálati pisztoly. Mérete ésszerű kompromisszum a megbízhatóság, a tűzerő, a hordhatóság és a kezelhetőség/lőhetőség terén. Kissé szubjektíven azt mondhatnám, hogy osztályának egyik legjobbja szolgáltatásait tekintve. Önvédelemre én a V2 verziót választanám, a tesztelt V3 inkább az időnként pontlövészetet is megkísérelni kívánó önvédelmiseknek való. A pisztoly formája, esztétikuma pedig határozottan veri a konkurencia többségét.
A gyártó azonban némileg magasabb, 200 ezer forint feletti árat kér a P2000SK-ért, így a versenytársak sem esélytelenek.

www.heckler-koch.de

Vass Gábor

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás