Értékelés:
(1 szavazat)

Gigantománia - Smith and Wesson .500 Magnum

A fegyveriparban mindig figyelmet kelt, ha valami "leg" születik. Különösen akkor, ha az adott csúcsteljesítményt valamelyik nagy és tőkeerős gyártó hozza ki, akinek pénze is van azt népszerűsíteni. A 2003-ban bemutatkozott Smith and Wesson .500 Magnum pedig pont ilyesmi: a világ jelenleg legnagyobb teljesítményű sorozatban gyártott revolvere a világ legnagyobb maroklőfegyver-gyártójától.

Smithék Magnum-históriája

A Smith and Wesson több, mint másfél évszázados története nem szűkölködik izmos maroklőfegyverekben, annak ellenére, hogy a 19. században egy harmatgyenge kis zsebrevolverrel, a .22 Short kaliberű Model 1-gyel alapozták meg népszerűségüket.
Az első "magnum", mely az egész kategórának nevet adott az 1935-ben bemutatott .357 SW Magnum volt. Ezt a túltöltött .38 Special lőszerekhez alkalmazott és megfelelő N-frame SW-revolverekhez alakították ki. Annak idején elsősorban rendvédelmi felhasználásra, hiszen megjelenésének idején éppen túl volt az USA a (gép)fegyveres gengszterizmus virágkorán, és a rendőri erők erősebb, hatékonyabb oldalfegyverre vágytak. Ennek ellenére, mint maroklőfegyveres vadászat eszközét is elterjedten használták, noha arra ez még nem volt az igazi.
Annál inkább az eleve vadászfegyvernek tervezett Model 29, mely a .44 Remington Magnum lőszerrel 1955-ban rengette meg a maroklőfegyveres világot. A lőszer kifejlesztésében elévülhetetlen érdemeket szerzett a kor ünnepelt fegyver-szakírója Elmer Keith, népszerűsítésében pedig mint tudjuk a Dirty Harry-t alakító Clint Eastwood. A filmsikerek ellenére természetesen a .44 Magnum mint rendőrségi lőszer sosem lett népszerű, hiszen az átlagrendőr számára túl uralhatatlan és feleslegesen erős is volt.
A .357 Magnum és a .44 Magnum közé tervezték a .41 Remington Magnumot (és az SW M57 revolvert), mely 1961-ben jelent meg, de jelentős piaci kudarcot vallott, mára szinte kihalt, csak egy szűk hobbista réteg fetisizálja.

Sziluettlövők, vadászok és idióta politkusok

Az 1980-as, de még inkább az 1990-es években a "magnumizált" maroklőfegyverek kifejlesztésének két mozgatórugója volt, a nagy lőtávolságú sziluettlövészet fémcélokra és maroklőfegyveres vadászat rohamos elterjedése az USA-ban.
Ezen a téren a Smith and Wesson alaposan lemaradt, elég ha a Dan Wesson rövid életű Supermagnumaira gondolunk, vagy még inkább a Taurus Raging Bull sorozat revolverező elsütőszerkezetű .454 Casull behemótjaira, melyek sokkal erősebbek, mint a .44 Magnum. A trendbe a brazilok után a Smith and Wesson legnagyobb hazai konkurense, a Ruger is bekapcsolódott a .454 Casull majd .480 Ruger kaliberű Super Redhawk revolvereivel.
A Smith and Wessonnak tehát lépnie kellett, így létrehoztak egy hatalmas lőszert, az .500 Smith and Wesson Magnumot, és mivel az akkora volt, hogy egyetlen meglévő modelljükbe sem fért el, új tokméretet is ki kellett alakítani. A ma gyártásban levő (nagyság szerint növekvő sorrend) J, K, L, N után méltán ez lett az X-frame (kérdés, hogyha még nagyobbat akarnak, akkor az hogy fogják elnevezni?). Az új típus a 2003-as Shot Show-n mutatkozott be a nagyközönségnek.
A hatalmas revolver és az azonnal ráakasztott "a világ legerősebb sorozatban gyártott revolvere" címke persze az elvakultan fegyverellenes idióták (a politkus szinonímája) figyelmét sem kerülhette el. Egy illinois-i kongresszusi képviselő (Danny Davis, D-Ill.) rögtön lépéseket tett az .500 Magnum lőszerek és fegyverek betiltására (CNSNews.com, February 17, 2003). Méghozzá azzal a "remek" indokkal, hogy a revolver "katonai támadófegyvernek minősül, jó rejthetősége, és hatalmas tűzereje miatt az utcai gengszterbandák kedvelt eszközévé fog válni".
Igen, egy ket kilónál nehezebb, ötlövetű, 30 centinél hosszabb, ezer dollár feletti árú revolverre mondott ilyeneket. Igen, a politikusok jelentős hányadának ott is zárt osztályon van a helye.

Nagy fegyver, nagy lőszer

Az .500 Smith and Wesson Magnum lőszernek már önmagában a látványa is tiszteletet parancsol, különösen mifelénk kelet-európában, ahol már a 9 mm Lugerrel puffogtató sportolókat is gyakran kinézik a lőterekről, a fegyver(NEM)engedélyező hatóságok pedig a .40 SW-t is "borzalmas elefántölő halálsugárként" kezelik, és sok helyütt nem is adnak rá engedélyt.
Az .500-as mellett ezek, sőt akár a .44 Magnum is eltörpülnek. A töltény akkora, mint egy kisebb baromfivirsli.
A töltényhüvely hossza a SAAMI (Sporting Arms and Ammunition Manufacturers' Institute) szabványa szerint 41,3 mm, szélessége (átmérő) 13,5 mm (.53), peremes kiképzésű hüvelytalpja pedig 14,2 mm átmérővel bír.
A készre szerelt lőszer hossza 50,8 és 53,3 mm közt változhat az adott lövedéktől és befogatási mélységétől függően.
A külünféle gyártük elsősorban vadászati felhasználási célt szem előtt tartva fejlesztettek lövedékeket az új magnumhoz. A lövedékek jellemzően 275-450 grain tömeg közt mozognak (összehasonlításképpen: a .45 ACP hagyományos FMJ-lövedéke csak 230 graines), a nagy sebesség és gáznyomás miatt jellemzően JHP vagy JSP kialakításúak, tehát köpenyeltek. Az ólomlövedékek ehhez a kaliberhez ritkák, és különösen kemény ötvözetből készülnek, hogy a huzgaolásban ne kenődjön, hanem forogjon a lövedék.
A 3000-4000 joule körüli átlagos csőtorkolati energia (8 3/8" csőből) minden négy lábon járó vad elejtésére alkalmas a célozható 50-100 méteren belül, (ahol a maroklőfegyveres vadászat megengedett). Természetesen léteznek ma már "alultöltött" fegyver- és kézkímélő lőszerek is, ezek "alig" 2000 joule környékén tudnak...
Az .500 Magnum lőszerek ára puskatöltények szintjén mozog, itthon 1-2 ezer forint/darab (nem doboz, DARAB!!!), az USA-ban is 3-4 dollár egy lövés költsége. Ott (és rajtunk kívül az EU összes tagállamában) persze lehet legálisan lőszert újratölteni, így már a fenti összeg töredékéért lehet gyakorolni a nagy magnummal (1 lövedék ára kb. 70-120 forintra jönne ki). Nálunk tiltó jogszabályaink miatt minden egyes lövés úri szórakozásnak minősül.
A lőszert (illetve egyes gyártmányokat) nemrégiben az európaibb CIP is elfogadta, így az első ilyen fegyverek és lőszerek már beérkeztek kontinensünkre is.
Az USA-ban - bár látszatra rétegfegyver - az .500 Magnum igen nagy sikert ér el, alig másfél év alatt meghaladta a 10 ezer darabot az eladott példányok mennyisége, holott áruk ott 900-1200 dollár közötti.
A siker megihlette a konkurenseket is, a Taurus már be is mutatta egyelőre prototípusfázisban levő saját .500 Magnumját egy megnagyobbított Raging Bull tokra alapozva.

Műszakilag szinte semmi újdonság

Az új X-frame kifejlesztésekor alapvetően nem kellett a Smith and Wesson mérnökeinek halálra túórázniuk magukat. A meglevő N-tokot kellett csak áttervezni a nagyobb igénybevételnek megfelelően.
Ugyanaz a double action/single action elsütőszerkezet, ugyanaz a balra kifordítható dob, csak ez éppen vízespohár  méretű, és ötlövetű, a hosszú hüvelyekhez tartozó hatalmas ejektorrúddal. Maradt a megszokott dobnyitó kar, és a felette levő "kulcslyuk", mely a gyerekzár szerepét tölti be.
Amin újítottak egy picit az a dobkifordító kar, melynek a tok cső alatti részéből egy rugós kis acélgömb nyomódik neki, hogy a hátrarúgás hatására mintegy önzáró kúpként viselkedjen. Emiatt a megszokottnál kissé nagyobb erővel kell kifordítani a dobot (de mégis mennyivel elegánsabb, mint a Taurus dupla reteszeléses megoldása)..
A másik megerősítés a tokfedélen látható, felülre is került plusz egy csavar.
Új még a Hogue által kifejlesztett "Sorbathane" anyagú gumimarkolat, melynek belső része lágyabb, mint a külső, így jobban nyeli el a hátrarúgást. A markolat szerencsére a tok hátsó markolati részét is befedi, így nem kell a kéznek a csupasz fémmel érintkezni a hátrarúgás során.
(Csak tudnám, ha ilyen remek markolatai vannak a Smith and Wessonnak, akkor miért kellett nekem kínokat kiállni a famarkolatos szuperkönnyű .44 Magnumjukkal, az M329-cel???)

Nehézsúlyú típusváltozatok

Alig két évvel az új lőszer és fegyver bemutatása után máris háromra nőtt a gigantikus magnum változatainak száma.
- A legelső a cikkben is bemutatott 8 3/8" (213 mm) csőhosszű változat a háromkamrás kompenzátorral
- A hosszú csövű "hardcore-vadászfegyver" kivitel kis sorozatban készül a cég egyedi műhelyében a Performance Centerben. A típus 10,5"-es, kompenzátoros nehéz csöve eléggé különös formájú, némileg megbontja az amúgy esztétikus formákat. A cső tetejére távcsőszereléksín került. A közel vadászpuska tömegű (2,5 kg) revolverhez hordszíjj is tartozik.
- A rövid változat elsősroban brutális erejű vadászönvédelmi fegyvernek készült összességében 4 hüvelykes csővel, melyből 3" a huzagolt szakasz, míg 1" a cserélhető kompnezátor, ami itt már inkább csőszájfék. No persze ennek a "snubbie"-nak az üres tömege is megvan majdnem 1700 gramm, teljes hossza pedig 260 mm.


Rámszakad a vakolat

Az .500 Magnum kipróbálása során kétféle, Cor-Bon (USA) gyártmányú lőszert próbáltunk ki. A 350 graines JHP (köpenyelt, üreges hegyű) 1600 fps lövedéksebsségre és 1990 fpe torkolati energiára képes (ez kb. 2700 joule), míg az erősebb 400 graines JSP (köpenyelt, tompa ólomheggyel) volt, ez gyorsabb (1675 fps) és nagyobb energiájú (2491 fpe, kb. 3400 joule) is volt.
Ezek vadászpuska-, vagy mondjuk gépkarabély-szintű teljesítmények, így a nehéz fegyver ellenére azért a válltámasz hiánya érzékelhető. Ennek ellenére abban áll a fegyver és lőszer megtervezőinek nagysága, hogy a hasonló, de alacsonyabb teljesítményű konkurenciatársak többségével ellentétben az .500 Magnummal nem érzi büntetésnek az ember a lövészetet.
Például a maroklőfegyveres vadászok körében eddig sztárolt .454 Casull az a lőszer mellyel legrosszabb volt lőni az általam kipróbált maroklőfegyverek közül (különösen a Freedom Arms csodálatos minőségű, ámde csupasz famarkolatos Casullja okozott csukló-, és napokig tartó vállfájást már néhány lövés után.).
Ezzel szemben az .500 Magnum a gyengébbik lőszerrel kifejezetten jól uralható volt, olyan érzés, mintha egy erősebb .44 Magnummal lőne az ember. Önmagában a hátrarúgás miatt nem okozna gondot mondjuk 10 lövés egymás utáni leadása. Ez inkább a kifejezetten orrnehéz, hosszú cső miatt okoz gondot, célzás közben ugyanis óhatatlanul elfárad a kéz, és elkezd bebillegni a fegyver. Emiatt én pontosságban nem is annyira tudtam brillírozni, 3 lövéses szórásaimból rendre kettő aránylag közel (7-10 centi), egy pedig aránylag távol (10-15 cm) csapódott be (25 m, szabad kézből). Izsóf Gábor kolléga biztosabb kezét dícséri, hogy 25 méterről 6 centi alatti három lövéses szórást produkált, míg 50 méterről is a 8-a lőlap célfeketéjében tartotta a lövéseket.
Amikor a lőtér egy "kevésbé frissen felújított" részén azt vettük észre, hogy a kompenzátor gáznyomása effektíven lebontja az ember feje fölül a vakolatot, még a lövészet után órákkal is szedtem ki a hajamból vakolatdarabokat.
A tokrolati energia jellemzésére néhány figyelemreméltő jelenség. Egy selejtezésre váró félméteres, kb. 20 kilós pepper-popper fémcélt úgy borított lábastól fel a szerkezet, mintha villámcsapás érte volna. A gyengébbik 350 graines JHP lövedék a 8 mm-es kazánlemezt beszakította, és a szétszakad lövedék a nyílásban maradt.
Még vastagabb (kb. 15 mm-es) kazánlemezre lőlapot helyezve és 25 méterről rálőve érdekesen "szétrobbant" a lőlap, ugyanis a szilánkokra hasadó lövedék sugárirányban szétrepülő darabjai szabályosan ledarálták azt...
Valamiért a bamba vigyor csak nem akadt lehervadni arcunkról a brutálágyú tesztelése közben.

Géppisztolyként is működhet!!!

Az erősebb lőszer jóval nagyobb impulzusa azonban már keményen megdolgoztatta a kezet. A laza, céllövő megfogás, amikor csak az irányzékokra és a sütésre összpontosít, itt erősen kerülendő!!!
Különösen, ha 1-nél többet töltünk a revolver ötlövetű dobjába. Ugyanis ilyenkor az a rendkívül furcsa szituáció adódik, hogy a hátrarúgás hatására szinte derékszögben felfele csapó revolvernél az elsütést végző ujjunkat már nem tudjuk kontrollálni, így az önkéntelenül is rászorít az elsütőbillentyűre. Ez pedig konkrétan egy revolverezést jelent, ami szerencsétlen esetben azt jelenti, hogy lövünk egy másodikat a plafonba, és esetleg egy harmadikat rossz rágondolni is hova - máris készen van egy .500 Magnum kaliberű ötlövetű géppisztoly. Ez eléggé közepesn kontrollálható. (A jelenségről eddig csak olvastam, illetve láttam nagysebességű videofelvételt, de (majdnem) megtapasztalni ijesztőbb volt.)
Ha szerencsénk van, akkor nem tökéletesen illeszkedik ujjunk, és a passzív ütőszegbiztosítás idejében megfogja a lecsapó kakast, mielőtt árüthetne az ütőszegre. Nekem szerencsém volt, de kétszer is túlfordította a dobot, és már a kövektező töltényűr került az ütőszeg elé. Javaslatom, ha valaki ilyen erős lőszerrel kíván klasszikus pontlövészetet folytatni, akkor csak minden második töltényűrt töltse meg.
A dolog azonban egyáltalán nem a fegyver hibája, egyszerű fizika a dolog, ha lazán fogjuk meg, akkor ez történik. Ellenben ha keményen megmarkoljuk és rákészülünk a dologra, akkor mindjárt jobban jönnek össze dolgok. Erre jó példa az, amikor a revolverezést próbálgattam (mondjuk vadász-önvédelmi szituációt imitálva).
Az első próbálkozásomnál a teljesen szokatlan elrendezés és ütős hátrarúgástól tartva szépen belerángattam, hiába is kerestem a lukakat a lapon. Másodszorra és harmadszorra azonban odafigyelve, még az erősebbik tölténnyel is simán a célfeketében tartottam két egymás utáni revolverező lövést 10 méterről. No persze a "ráduplázás" két lövése közt itt akár 2-3 másodperc is eltelt.
A lőtér egy sötétebb sarkában lövéseket leadva döbbenetes volt az a lángmennyiség, ami a csőfar-dob hézagon oldalra, a kompenzátoron pedig felfele kicsapott. Amikor a fegyver mögött álltam olyan érzésem volt, hogy a lövés pillanatában egy összefüggő tűzfal emelkedik előttem.
Az ember ilyenkor tudja, hogy van valami a kezében.

Megbízható és szép

Talán mondanom sem kell, hogy a remek minőségű Smith and Wesson revolvernél a több, mint kéttucat csuklóforgató és dobhártyarepesztő lövés leadása során sem volt a legkisebb akadály sem - nem mondható ez el a hasonló babérokra törő öntöltőkről. Az irdatlan hüvelyeket a finoman felpolírozott töltényűrökből játszva lehetett kitolni.
Az SW .500 Magnumja itthon a maroklőfegyveres vadászat tilalma miatt csak korlátozottan használható. Vadász-önvédelmi fegyvernek már kissé túl nagy, meg talán "overkill" is. Ha olcsóbb lőszer beszerzése megoldható, akkor a sziluettlövészetre verhetetlen lehet az eszköz.
A minőséget és erőt persze nem adják ingyen, a Smith and Wesson revolverszortimentjének kétségtelenül egyik legdrágább darabjával állunk szemben. Itthon körülbelül 300 ezer forintba kerül a szerkezet, így azt hiszem inkább az etetése a visszatartó tényező az engedélyeztetés mellett. De képzeljük el, hogy átlagamerikaiként kétheti fizetésünkért megvehetünk egy ilyent, és csak be kell autóznunk a sarki fegyverboltig. Ugye így már érthetőbb a tízezres eladott példányszám?

www.smith-wesson.com

Vass Gábor

Legfrissebb számaink

Nap képe

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next
ruger-lc9s-9x19-mm-jatekpisztoly-feeling-nagypisztolyos-loeredmenyek

ruger-lc9s-9x19-mm-jatekpisztoly-feeling…

2017. 11. 20. | Megjelent:285

amerika-vs-magyarorszag

amerika-vs-magyarorszag

2017. 11. 16. | Megjelent:1963

neked-melyik-kotta-fekszik-jobban

neked-melyik-kotta-fekszik-jobban

2017. 11. 14. | Megjelent:251

 

Error: No articles to display

Copyright © Direx Média Kft. 2012