Springfield Armory M1A 50th Anniversary – 50 éves az M14 polgári klónja

Springfield Armory M1A 50th Anniversary – 7,62×51 mm NATO

 

Az amerikai haderő legrövidebb ideig szolgálatban álló egyéni lőfegyvere az 1954-ben rendszeresített, 1959-től a csapatoknak kiadott M14 önműködő (majd csak öntöltő) puska volt, hiszen a 7,62×51 mm NATO puskalőszeres fegyvert már az 1960-as években leváltották a köztes lőszeres M16-osokkal.

A fegyvert gyártó Springfield Armory állami fegyvergyárat is be kellett zárni 1968-ban, ezután maradék alkatrészekből Texasban szereltek össze félautomata, polgári M14-eket. Majd a Springfield Armory márkanevet 1974-ben a Reese család vásárolta meg és az Illinois állambeli Geneseo-ban működő cégük ekkortól forgalmaz kifejezetten polgári piacra gyártott öntöltő M14-formájú puskákat M1A név alatt.

Most az 50. évforduló kapcsán 1974 példányban készítenek egy emlékmodellt. A forgózárfejes gázdugattyús működésű fegyver ágyazása válogatott faanyagból készül, a cső feletti előágy barna műanyag, a tusán bronzszínű medál van, a gázdugattyú rúdjának oldalán emlékgravírozást helyeztek el, a fegyvert pedig fa díszdobozban szállítják. A fegyverhez egy 10-darabos tárat adnak, így kerül 2500 dollárba.

 

https://www.springfield-armory.com/m1a-series-rifles/m1a-50th-anniversary-rifle/

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás