Jogalkotási program: nincs benne a Fegyvertörvény

 Mint ismeretes, az EU módosított fegyverdirektíváját a májusi kihirdetéstől számított 15 hónapon belül kell a nemzeti jogba átültetni (vagy derogációval 30 hónap). Ehhez képest meglepő, de a benyújtott 2017. őszi kormányzati jogalkotási programban nem szerepel a Fegyvertörvény módosítása, pedig számos egyéb jogharmonizációs célú tervezet igen:

http://www.parlament.hu/documents/10181/56621/tvalkpr_2017osz.pdf/3b362b76-01b0-426b-81b8-e5d8eb2cc3b6

 

Megnyugodni persze felesleges, mert a lehetséges megfejtések között szóba kerülhet:

– a jövő tavaszi választások után nyújtják be, és a tavaszi ülésszakon rohamsebességgel áttolják, mikor nem irányul rá sajtó- ill. közfigyelem

– berakják valamilyen belügyi tárgyú salátatörvénybe, bár ez a szükséges nagy terjedelmű, átfogó módosítások miatt ez kissé furcsa, de nem példátlan lenne

– derogációt kérünk, vagy a sok kötelezettségszegési eljárás mellett elfér ennek a csúszása is

– mint ismeretes, volt BM-es próbálkozás teljes fegyverkategória betiltására, melyet egy nemzetközi szerződésben rejtettek el, úgy, hogy az az eredetiben benne sem volt.

 

Résen kell lenni!

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás