Gumilövedékes incidens Soroksáron

Mai hír:

http://hvg.hu/itthon/20150514_Vendettaszeru_allapotok__lovoldoztek_sze


!!! Persze sem a sajtóhireknek, sem a rendőrségi tájekoztatásnak nem lehet szó szerint hinni (sőt)…de úgy tűnik a stophatással sok gond nem volt !!!

“Két embert vitt el a mentő, miután Soroksáron egy buszmegállóban két társaság összekülönbözött, és gumilövedékes fegyverrel lövéseket is leadtak. Az egyik férfi állapota súlyos, a másiké életveszélyes. Egy buszban is kár keletkezett, a rendőrség vizsgája az ügyet.

 

Két társaság esett egymásnak szerda este a XXIII. kerületben, a Péterimajorban egy buszmegállóban – írta azIttlakunk.husoroksári kiadása. A lap olvasója szerint “venedettaszerű állapotok uralkodtak”.

A rendőrségaz esetet garázdaságnak minősítette. Mint írták, este negyed 9 körül a Majori úti buszmegállóban ment egymásnak két társaság, akik között egy korábbi nézeteltérés miatt előbb szóváltás, majd dulakodás alakult ki. Végül a vita tettelegességig fajult, és valakik egy – az első adatok szerint – gumilövedékes pisztolyból több lövést adott le.

Két férfi megsérült – egyikük életveszélyesen, a másik súlyosan -, őket a mentők kórházba vitték. Egy buszban is kár keletkezett.

Az eset körülményeinek tisztázása még tart.


—-


Police.hu


Garázdaság Soroksáron

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Két társaság vitájából alakult ki a dulakodás.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. május 13-án 20 óra 15 perc körüli időben Budapest XXIII., Majori úton egy buszmegállóban – korábbi haragos viszony miatt – két, több főből álló társaság között szóváltás, majd dulakodás alakult ki. A vita tettlegességig fajult és egy – az elsődleges megállapítás szerint – gumilövedékes fegyverből több lövést adtak le. Két férfi sérülést szenvedett, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. Egyikük sérülése súlyos, a másik férfi életveszélyes sérülést szenvedett. Egy buszban anyagi kár keletkezett.

A rendőrök elfogtak és a kerületi rendőrkapitányságra előállítottak négy személyt, két nőt és két férfit. R. Tünde 35 éves és egy 17 éves budapesti lányt gyanúsítottkénti kihallgatásukat követően a rendőrök őrizetbe vették. A nyomozók megkezdték az 53 éves R. László budapesti és a 19 éves R. V. gyáli lakos gyanúsítotti kihallgatását.

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett és garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.





Persze sem a sajtóhireknek, sem a rendőrségi tájekoztatásnak nem lehet szó szerint hinni (sőt)…de úgy tűnik a stophatással sok gond nem volt.

 

(A kép csak ILLUSZTRÁCIÓ, NEM TUDJUK PONTOSAN MILYEN FEGYVERREL LŐTTEK!)

 

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás