Walther P38 – Wehrmachttól a Bundeswehrig

A Walther P38 hadipisztoly jól példázza azt, hogy a második világháborút megelőző agresszív német újrafegyverkezés még a katonai szempontból sokadlagos fontosságú hadipisztolyok terén is alaposan megelőzte korának haditechnikai szintjét.

Luger-problémák

A Walther P38 kifejlesztését követelő legfontosabb ok az első világháború előtt óta rendszeresített legendás német hadipisztoly a P08 Parabellum (Luger) elavulása volt.
A Luger csuklós-karos zárolása igazi mérnöki és gyártói bravúr, azonban erősen lőszerérzékeny, és a harctéri kosz sem használ a megbízhatóságnak. Ennél is komolyabb gond azonban, hogy gyártása anyag- és időigényes, a ?Blitzkrieg?-teóriába és a gyors újrafegyverkezésbe nem fér igazán bele.
A harcászati jellemzőket tekintve a Lugernél hátrányos, hogy nem lehet csőre töltve, tűzkészen viselni, hiszen egyszerű, belső ütőszeges elsütő-szerkezete van, csőre töltve hordása az ütőrugó kigyengüléséhez vezet, és nem is különösképpen biztonságos. A P08 részleges szétszerelése, karbantartása is kifejezetten nehézkes.
Fritz Walther az új hadipisztoly kifejlesztése során először nem tett mást, mint az akkora már elképesztő világsikert elért PP-pisztolyát elkészítette megnagyobbított, 9 mm Parabellum kaliberű kivitelben ? természetesen már revolverező elsütőszerkezettel. Ezt MP (Militar Pistole ? katonai pisztoly) jelzéssel látták el, azonban a nagy teljesítményű lőszer és a szabad, reteszeletlen tömegzár kombinációja értelemszerűen nem nyerte el a katonai bírálóbizottság tetszését. A nehéz szán és az erős helyretoló rugó miatt működtetése nehézkes, hátrarúgása pedig túl erős volt. (Ezenkívül ronda és aránytalan is lett a fegyver, bár ez nem szempont egy hadipisztolynál.)
A következő modell ? amely szintén futott MP név alatt is ? az AP volt (Armee Pistole ? hadseregi pisztoly), mely már kezdett hasonlítani a mai P38-ra, a rövid, felül nyitott szánnal, hosszú, szabadon levő csővel és a billenő retesztestes zárolással. Az AP-nak viszont ? a szennyeződéstől való védelem érdekében logikusan ? hátul zárt szánja volt, a kakas a szánon belül lévő üregben mozgott (a szépségnek ez sem sokat használt).
Érdekes megjegyzés, hogy az MP/AP prototípusa .45 ACP és .38 Super Auto kaliberben is elkészült, egyik fennmaradt .45 ACP példányát 2003-ban 120 ezer dollárért adták el az USA-ban. (A háború után MP jelzéssel viszont géppisztolyt gyártott a Walther.)
A katonai szakértők viszont ragaszkodtak ahhoz, hogy az első lövés pontosabb leadása érdekében a lefesztelenített kakast kézzel is fel lehessen húzni, így az AP-t külső kakasosra változtatták, ez lett a HP (Heeres Pistole ? hadipisztoly). A HP gyakorlatilag minimális gyártási módosításokkal már azonos az 1938-ban rendszeresítésre került P38-assal. A Walther a versenyben maga mögé utasította a Berlin-Suhler Waffenfabrik és a Sauer und Sohn pisztolymodelljeit. Az első nagy mennyiségű ellátást 1940. április 26-án kapta meg a német haderő. A svédek megelőzték őket, 1939 óta m/39 név alatt rendszeresítették a Walther pisztolyt, de csak néhány száz darabot szállított a német gyártó, a háború kitörése után a svédek a lényegesen elavultabb finn Lahtit vették át.
A P38 gyártása mindössze 700 munkafolyamatból (köztük 450 gépi) állt, míg az öreg P08 esetében 1200/750 az arány. A P38 esetében 4,35 kg acélból indulnak ki, míg a Parabellum esetében több, mint 6 kilogrammnyiból. 1940-es árfolyamon egy P38 beszerzési ára 32 birodalmi márka volt, egy P08 viszont 45, míg egy Colt M1911 40 márkát kóstált volna.

Gyártási adatok és kódok

A P38-ból polgári célra 1945 előtt csak kevés jutott, talán csak a 14 ezer darab 7,65 mm Parabellum kaliberű változat említésre méltó (ez csak SA-sütésű volt).
A második világháború alatt mintegy 1,2 millió darab Walther P38 pisztolyt gyártottak a német fegyveres erők részére, a különböző gyártókat ? nevetséges titokzatoskodásból kifolyólag ? betűkódokkal jelölték. A Zehla Mehlisben működő Walther (ac) 538 ezer, az oberndorfi Mauser (byf vagy a háború végefele SVW) 340 ezer, míg a berlini Spreewerke (cyq) 285 ezret termelt. A Spreewerke alkatrészeiből egy kis müncheni üzemben összerakott példányok cvq jelzést kaptak.
A megszállt Belgiumban az FN (mint a DWM ?lüttichi üzeme? is gyártott fődarabokat (itt az ac után FN betűk álltak), a csehországi ?Böhmische Waffenfabrik AG? (Strakonitze) az utolsó háborús évben dov és fnh vegyes kódokat alkalmazott (vegyes alkatrészekből dolgoztak).
A francia megszállási övezetbe került Mauser meglévő alkatrészekből, a háború után összerakott pisztolyain SVW?45 (?46) jelzés olvasható, viszont francia próbajelek a németek helyett. Az eleve a francia Manurhin által gyártott P38-asokon (1940-es évek vége, 1950-esek eleje) viszont a Manurhin név és fogaskerekes logó található.

Billenő retesztest

A 9 mm Parabellum hadilőszer megköveteli a merev zárolást az öntöltő pisztolyoknál, a Walther P38 esetében a Browning-féle billenő csövű rövid csőhátrasiklásos rendszerek egyszerűsége, és a P08 Luger csuklós-karos mechanizmusának bonyolultsága közötti középutat próbáltak találni. Ez lett a billenő retesztestes megoldás, ismereteim szerint ezt a P38 előtt egyetlen jelentős sorozatban gyártott öntöltő pisztolyon nem alkalmazták, noha géppuskák, golyószórók esetében nem volt példa nélküli.
A lényeg, hogy a cső itt is röviden hátrasiklik, azonban nem billen le, hanem egyenes vonalban mozog. A cső elülső pozíciójában egy, a csőfar alatt levő ékszerű billenő fémtest zár össze a szán két oldalában levő reteszelő-fészkekkel. A csőhátrasiklás során a billenő test folyamatosan billen lefele, így szétkapcsolódik a szántól, mikor a csövet már elhagyta a lövedék és biztonságos értékre esik a csőben a gáznyomás. A cső megáll, a szán halad tovább és elvégzi az ürítés, töltés, elsütőszerkezet megfeszítésének műveleteit.
A cső hátul igen vaskos, és két kis ?szárnyacskája? van, melyeknek az a funkciójuk, hogy a szán reteszfészkét felülről lefedjék, így megakadályozzák a fegyver elszennyeződését, ezt a későbbi ismert olasz koppintók már mellőzték.
A P38 különös ismertetőjele a rövidke szán, ezt leginkább azzal magyarázzák, hogy így a pisztoly alkalmas volt a P08-asokhoz készült, rendszerben levő pisztolytáskák használatára. A nyitott szános konstrukció csökkenti a kivetési hibák esélyét, illetve segíti azok esetleges elhárítását.
A rövidke szán és a cső alatt levő reteszelőtest még egy dolgot vont maga után: a helyretoló rugót nem lehetett a (csupasz) cső körül, vagy a cső alatt elhelyezni. Ehelyett a tokon a markolati rész felett két oldalt a vezetőléceknél két darab kis átmérőjű helyretoló rugót találunk. Mindkettőhöz tartozik 1?1 igen rövidke vezetőrúd. Ez mai szemmel eléggé szokatlan kialakítás, de mennyivel modernebb, mint a P08 markolatban elhelyezett helyretoló rugója.

Szétszedőkar

A Walther P38 esetében is először a töltetlenséget ellenőrizzük. Majd biztosítsuk be a fegyvert, csak ekkor lehet szétszerelni. A sátorvas felett ? bal oldalon ? a tokon levő kis szétszedőkart fordítsuk lefele állásba. Ezután a cső és a szán előre lehúzható a tokról. A kivett csövet és a csőszakállból ?lógó? retesztestet is könnyedén megtisztíthatjuk.
A visszaszereléskor ügyeljünk a hüvelykivető lebillentett állására, illetve a biztosítóra, egyébként tényleg problémamentes. Vessük ezt mondjuk össze a második világháború más hadipisztolyainak szétszedésével, és máris megérezzük, miért is előzte meg korát ebben is a német technika.

Kezelés és biztonság

A Walther P38 legfontosabb jellemzője, hogy csőre töltve, fesztelenítve, kibiztosítva ? tehát tűzkészen ? veszélytelenül lehetett viselni. Ezt egyetlen más hadipisztoly sem tudta a második világháború során. A pisztoly revolverező (klasszikus DA/SA) elsütő-szerkezetű.
A Walther PP-vel világsikert aratott, szánon elhelyezett biztosító-fesztelenítő kart találjuk itt is meg. Csak ez esetben ez jóval nagyobb méretű, akár kesztyűben is lehet kezelni. Lefele fordítva biztosít, illetve a felhúzott kakast feszteleníti a kar (egyben szétkapcsolja az elsütőbillentyű és a kakas kapcsolatát), vízszintes állásban pedig tűzkész a fegyver.
A pisztoly passzív ütőszeg-biztosítással is rendelkezik.
A biztonságot szolgálja még a csőretöltés-jelző rudacska, mely az ütőszeggel párhuzamosan mozog, és a töltényűrben levő lőszer hüvelytalpa nyomja hátrafele, és a kakas felett a szánon kitapintható még sötétben is.
A szán tetején egyébként egy acél fedlapot találunk, mely alatt egy méretes üregben fut a ütőszeg és az említett csőretöltés-jelző (és azok rugói), ami a szerelést/cserét/tisztítást egyszerűsíti le. Viszont előfordulhat, hogy ez a fedél lepattan és elveszik, a fegyver azonban ilyenkor is működőképes marad.
A pisztoly ? a korábbi PP- és PPK-modellektől eltérően ? külső szánakasztóval is rendelkezik, mely egészen kellemesen elérhető helyen, a bal markolatpanel elülső felső sarkánál található.
A tár sajnos csak egysoros, 8 db 9 mm Luger lőszer befogadására alkalmas, oldalán kémlelőfuratok találhatóak. A második világháborúban egyetlen kétsoros táras hadipisztolyt használtak
(a németek és a szövetségesek is), a Browning HiPowert.
A P38 tára kifejezetten vastag lemezből készült, látható, hogy hadi használatra tervezték. A tárkioldó a markolat fenekén található, így a gyors tárcsere kevéssé lehetséges, igaz ugyanakkor, hogy a tár véletlen elvesztése sem túl valószínű.
Mai szemmel vizsgálva tehát minden biztonsági felszerelés és kezelőszerv megvan már, bár a biztosító és a szánakasztó csak jobbkezes lövőnek kényelmesen kezelhető.

Achtung! Achtung!

A lövészet során 8 grammos FMJ-lövedékes MFS-lőszert használtunk a pisztolyhoz, mely jól reprezentálja az akkoriban is használt klasszikus hadilőszert. Az immár 61. évét taposó öreg germán hadipisztoly 100 lövés alatt egyetlen akadályt sem produkált. Érdekes ugyanakkor, hogy a mellette lövészetet folytató évtizedekkel fiatalabb ? ugyanilyen reteszelésű ? brazil pisztoly 50 lövésből háromszor akadt el.
A teszt során egyetlen elcsettenés volt, de rárevolverezésre az is elment, így jó eséllyel csappantyúhiba, mert a P38 kakasa és ütőszege hatalmasat ver rá a csappantyúra.
Ami viszont zavaró, hogy ennek a pisztolynak ?rossz oldalon? van a hüvelyvonója, a megszokott jobb helyett bal oldalon, és ráadásul többször a fejem irányába távoztak a kilőtt hüvelyek.
A 25 méteres pontlövészet nem az, amire egy hadipisztoly készül, aminek ellenére erős koncentráció mellett 5 lövés szórása 8-as környi (8-a lőlap, 25 m). Persze ehhez előbb rá kellett jönni, hogy a célfekete jobb középső szélét kell célozni. A nézőke korai, U-alakú kivágása sem pontlövészetre optimalizált, de a hatalmas célgömbbel egészen jó combatcélképet ad, ismét vessük csak össze pár 30-as évekbeli hadi/rendőrségi pisztolyéval, és máris nincs okunk panaszra.
A single action sütés útja kissé nagy, a sütés hadipisztolyos és kissé reszelős, de egyáltalán nem kellemetlen, és hát ugye ezt rohamot vezénylő tisztek kezébe szánták, nem olimpiát nyerni (arra egy másik korabeli Walther pisztoly szolgált). Azonban ha kissé dekoncentráltan lődözött az ember vele, akkor simán felugrott a szórás vagy húszcentisre ? mellalakban még az is benne van.
A hátrarúgásérzés nehéz acélpisztoly lévén nem nagy, de mivel ?elöl nem nagyon van anyag?, a hátrébb levő súlypont miatt más a karakterisztikája, mint a modern hadipisztolyok esetében.
10 méterről revolverezve is könynyedén tudtam 5 lövést egy 8 centis körön belülre lőni, amiből 3 lövés általi luk össze is ért. A tízméteres gyors tüzelésnél is egészen figyelemreméltó eredményeket lehetett elérni a pisztollyal, azt kell, hogy mondjam, ráduplázások sebességében, pontosságában semmivel nem marad el napjaink hasonló feladatú pisztolyaitól. No persze a ?közelharcgyakorlásnál? nem bírtam megállni az alcímben szereplő kiáltás hallatását…

A háború után

A jó konstrukciók szinte örök életűek, amire az egyik legjobb példa a P38 életútja. Az 1951-ben a nyugati megszállási övezetekből megalakult Német Szövetségi Köztársaság kezdetben csak rendvédelmi szervekkel és a határőrség formájában egy kvázihadsereggel rendelkezett. Ezek fegyverzete maroklőfegyverek terén a luxuskategóriás SIG P210-esektől az ultragagyi spanyol zsebpisztolyokig terjedt.
A hamarosan megalakult valódi hadsereg, a Bundeswehr szolgálati pisztolya aztán a P38 lett P1 néven alumíniumtokkal (980 g helyett 800 grammos tömeg). A típus tokját aztán hamarosan meg kellett erősíteni némi acélbetéttel, mert túl gyorsan használódott el.
Ezt a P1 típust rendszeresítette aztán Uruguay, Venezuela, Kolumbia és Argentína is. Rendszerbe állította a pakisztáni légierő és a ghánai hadsereg is ? bár valljuk be ezek azért kevéssé image-építő ?cégek?…
Érdekesség még, hogy a keletnémet rendőri és katonai erők is sokáig használták még a háborúból megmaradt P38-asokat. A nyugat-berlini rendőrség pedig, mivel nem vehetett német gyártású pisztolyt, így a francia Manurhin-féle alutokos P38 (P1) típusokat kapta.
Rendőri célokra az 1970-es években kifejlesztették a rövidebb (100 mm) csövű (csak fesztelenítős) P4 típust, illetve a korai szubkompakt kísérleteknek tekinthető P38K fegyvereket (sok kis szériás átalakítás is született ezek nyomán, pl. a Joniskeit-féle).
Az utolsó Walther-származék, mely a P38 konstrukciójára alapult, az 1970-es évek végén több német tartományi rendőrségnél rendszerbe állított P5 volt.
A külföldi másolók közül legfontosabb az olasz Beretta, mely az M1951 esetében még csak a reteszelést másolta a P38-ról, az M92(F) esetében viszont már az elsütőszerkezetet is lenyúlták. Az USA fegyveres erőinek mai szolgálati pisztolya tehát tulajdonképpen nem más, mint egy ?elfajzott? P38-as.

A Bundeswehr egészen az 1990-es évek második feléig megtartotta a korosodó pisztolyt, aztán a Heckler und Koch USP-vel kezdték el felváltani, de ez még a 21. század elejére sem fejeződött be teljesen. A P38 hatását mutatja, hogy az USP katonai P8 változatán ?fejre kellett állítani? a biztosító/fesztelenítő kart, hogy ugyanúgy működjön, mint amint azt a P38-ra kiképzett katonák megszokták.

Jó áron a németeknél

A Walther P38 (P1) legendás státusa ellenére ? a magas legyártott darabszám miatt is ? aránylag kedvező áron beszerezhető Németországban. A mostanában rendszerből kivont pisztolyok gyakran igen kiváló állapotban 200?400 euró közti áron kaphatóak, sokszor póttárral, tisztítókészlettel, katonai pisztolytáskával együtt. Maga a Walther persze már hosszú évek nem gyártja a P38 egyetlen változatát sem.
Nálunk azonban a típus eléggé ritka, és szerintem irreálisan felülértékelt, 120?160 ezer forint közötti áron kínálják a használt példányokat.
Mai szemmel nézve hobbisportlövő fegyvernek (na, ilyen kategória nincs nálunk), vagy akár olcsó szolgálati (biztonsági cég) pisztolynak is alkalmas, a rövidebb/könnyebb változatok pedig sok mai modern önvédelmi pisztollyal felvehetik a versenyt.

Vass Gábor

(Köszönjük a tesztfegyver, illetve a hajólőtér biztosítását a Partner Polgári Lövész Egyesületnek! www.papole.hu)

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás