Az alma, mint elrettentő fegyver – rejtői tanulságok

Alma vagy revolver?

 

“Mi volt az, ami mégis visszatartotta ezt a kolosszust, hogy szétlapítsa egyetlen csapással a gondozatlan, ősz kapitányt? Talán a szennyes kezek egyike, a bal, amelyet hanyagul a nadrágzsebébe süllyesztett, miközben jobbjával a szakállát cirógatta.

Az a bal kéz egy kést vagy pisztolyt szorongat, és Piszkos Fred nem szokott habozni.

– A fiút nem bántod, vén fecsegő bolond.

– A fiúval végzek, te élő marhakonzerv!

“Csak tudná az ember, hogy mit szorongat ott, ahol az ököl formája kidudorodik a zsebében” – gondolta a Nagy Bivaly, és fújt dühében.

– A fiú sehová nem megy nélkülem.

– Az nagyon okos lesz – vetette közbe Tulipán, és bekötött fejéhez nyúlt. Az igazi Trebitsch is helyeslően bólogatott egy nedves rongy alól, amelyet feldagadt arcára borított.

– A Vadsuhanc megérdemelne egy kis “hideget” – mondta a vendéglős -, leütötte a Tulipánt, összetörte Buzgó Mócsingot, rátámadt a Nagy Bivalyra, és kikezdett veled is, kapitány.

– Csakugyan szorgalmas fiú – jegyezte meg Piszkos Fred összehúzott fél szemmel. – Azért mégis végzek vele.

A Nagy Bivaly szinte rávetette már magát, de Piszkos Fred zsebében még jobban kipúposodott az a kés vagy valami, ahogy megszorította.

A Nagy Bivaly kihúzta magát.

– Nekem ez a fiú tetszik! – mondta végül is határozottan. – Nemcsak azért, mert kicsúfolt egy vén bolondot, hanem azért is, mert nem ijedt meg itt senkitől… Vadsuhanc! A barátom vagy! Menj a szobámba! Ezentúl együtt lakunk, és senki sem fog bántani!

Általános megdöbbenést idézett elő a kijelentés. Az embergyűlölő Nagy Bivaly lakótársat vesz magához? Egy kölyköt?

– Csak fecsegj. Minél többet beszélsz, annál nevetségesebbé teszed magad, mert a fiúval végzek – dörmögte Piszkos Fred, és leült a földre. Miután a Nagy Bivaly elment őfelségével, a kapitány még mindenfélét morgott magában halkan, azután a vendéglőshöz fordult:

– Egy átkozott detektív elkobozta a kikötőben a revolveremet, de ami rosszabb: a késemet is. Kinek van egy bicskája?

És előhúzta bal kezét a zsebéből, a kidudorodó valamivel.

Egy alma volt nála mindössze.”

(Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány – sajnos nem jogdíjas alkotás)

 

Tanulság a példabeszédből: a támadókat már annak LEHETŐSÉGE is visszatartja, ha a joggal feltételezhetik, hogy a gyengébb félnél védekezésre alkalmas eszköze LEHET.

Továbbá gyakran fontosabb, hogy kinek a kezében van, mint az, hogy pontosan milyen eszköz.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás