Jogszabálytervezet: szabadtéri lőterek elleni fellépés?

 A BM újabb jogszabálytervezettel rukkolt elő, melynek – miközben a kormányzat hatalmas lőtérépítési programot jelentett be – úgy tűnik az a lényege, hogy a szabadtéri lőterek nyitását (működését?) jelentősen megnehezítse (ellehetetlenítse), környezetvédelmi hatóság bevonásával az amúgy is borzalmasan nehézkes engedélyeztetési folyamatba.

 

Indokolás:

“Rendelet) hatálybalépése óta eltelt időszakban szerzett gyakorlati tapasztalatok szerint ezidáig sem e jogszabály, sem a tárgykör tekintetében irányadó környezetvédelmi tárgyú normák további előírásai nem tették lehetővé a környezet- és a zajvédelmi szempontoknak a polgári rendeltetésű (vagyis a nem katonai, rendvédelmi, illetve egyéb állami tevékenység lebonyolítására szolgáló) lőterek üzemeltetésének engedélyezésére irányuló közigazgatási hatósági eljárás során kellő súllyal történő, megfelelő figyelembevételét.”

 

Letölthető:

A lőterekről, a lőfegyverek, lőszerek hatósági tárolásáról, a
fegyvertartáshoz szükséges elméleti és jártassági követelményekről
szóló 49/2004. (VIII. 31.) BM rendelet módosításáról szóló BM rendelet
tervezete
http://www.kormany.hu/download/b/75/21000/fegyvertart%C3%A1s.zip

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás