Cikkajánló: nevetségesen kevés a rendőri lőfegyverhasználat Magyarországon

PA-63 még mindig a legnagyobb számban kint levő rendőrségi pisztoly

A 24.hu a Népszava napilapra hivatkozva érdekes cikket közölt arról, hogy európai összehasonlításban is mennyire kevés alkalommal használják szolgálati fegyverüket a magyar rendőri szervek tagjai.

“Magyarországon az elmúlt nyolc évben mindössze 19 alkalommal kellett fegyvert használniuk a hatóságoknak a rendőrségi vagy a kommandós akciók során…három eset a gyanúsított halálával végződött.”

“miközben Németországban nyolc, Hollandiában pedig hét olyan hatósági akció történik évente, amelynek következtében az elkövetőt lelövik és az belehal a sérüléseibe “

A mainstream média ezt persze a humánum diadalaként ünnepli, holott ez inkább arra utal, hogy a bűnözőknek nem kell igazán kemény hatósági fellépéstől tartani, rendőr szinte kockázatmantesen támadható meg, mert fegyveréhez nem nagyon mer nyúlni.

Továbbá a magyar rendőrök többsége nem is tudja hirtelen támadás esetén fegyverét használni, mert elavult tokban, nem tűzkészen, sőt bebiztosítva, csőretöltetlenül viseli azt.

 

https://24.hu/belfold/2019/08/15/tek-rendorseg-fegyverhasznalat/

 

https://nepszava.hu/3046600_toltenek-de-ritkan-tuzelnek-a-magyar-rendorok

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás