Értékelés:
(3 szavazat)

Kétoldali fájdalomgenerátor - Smith and Wesson M329 PD .44 Magnum

Az ember mindig felfedezi, hogy a tudomány korábban véglegesnek tekintett határai helyett újak tárulnak fel. Valami ilyesmi történt az utóbbi évtizedben a fegyvertechnikában is, hiszen pár éve még senki nem képzelte volna, hogy olyan pillekönnyű .44 Magnum revolverek születnek, mint a tavaly bemutott Smith and Wesson M329 PD.

Mintha belül üres lenne

Az új SW 329PD esetében sokkoló élmény a fegyver látványa és a tömege közti ordító különbség, melyre a tüzelt lőszer ismerete még pszichikailag is rátesz egy lapáttal..
A kis tömeg mellett a revolver a megszokott .44 Magnum N-frame-re épül, tehát méretei telejsen normálisak, a fegyver 6-lövetű, a cső 4 hüvelykes. Ebből tehát nyilvánvaló, hogy nem lehet acélból, hiszen akkor inkább a másfél kilogrammhoz lenne közel a tömege üresen, ez pedig ijesztően könnyű, kevesebb, mint 750 gramm!
A mattszürke dob alapján ma már minden fegyverbarát "vágja", hogy titánnal van dolgunk, mely az acélnál többször nagyobb szakítószilárdságú, ugyanakkor felével-harmadával kisebb sűrűségű anyag. Mivel előállítása, megmunkálása nem egyszerű, így ára is jelentősen emeli a fegyverét.
Csakhogy a dob önmagában elégtelen lenne a döbbenetes tömegmegtakarításhoz, a mattfeketére festett tok tehát alumínium-ötvözet. Itt persze felkaphatja a fejét az olvasó (különösen, ha látott már kettétört tokkal PA-63-at), hiszen "anno úgy tanultuk", hogy alutokos revolverből még +P töltetű .38 Specialt sem szabad sokat lövöldözni, nem, hogy a brutális erejű .44 Magnumot. A titok az alumínium egyik ötvözőjében van, ez pedig a szkandium. Egy egészen kis mennyiségű szkandium ötvöző (az SW revolvereknél ez állítólag 0,5% alatti) többszörösére képes növelni a fém szakítószilárdságát és rugalmasságát.

Egy kis ismeretterjesztés

"A szkandiumcsoport elemeinek nincsen különösebb gyakorlati alkalmazásuk". Ejha. Akkor ugye ez a .44-es a kezemben csak érzéki csalódás?
Pedig nem. Az idézett mondat a saját egyetemi tankönyvemben volt olvasható (Dr. Nagy József: Általános és szervetlen kémia, Műegyetemi Kiadó 1995). A kiadás évszámából jól látszik, hogy mennyire gyorsan elavulnak a tanultak.
Mivel a fegyverek szerkezeti anyagaként várhatóan egyre jobban el fognak terjedni a jövőben a szkandium ötvözetei, így talán nem érdektelen egy kis kémiaóra keretében megismerkedni az anyaggal.
A svéd Lars Fredrik Nilson 1879-ben fedezte fel a 21-es rendszámú elemet (annak oxidját állította elő), miközben euxenit és gadolinit ásványokból ritka-földfémeket (erbium és ytterbium) különített el. Mivel a fenti ásványok csak Skandináviában voltak ekkoriban ismertek, így a 21-es elemet szkandiumnak nevezte el. A tiszta szkandium fém ezüstfehér, puha anyag, levegőn gyorsan oxidálódik, így önmagában sok mindenre nem jó. Olvadáspontja 1400 fok, ami inkább a vaséhoz van közel, semmint az alumíniuméhoz.
A többi ritka földfémhez hasonlóan, csak kis mennyiségben fordul elő a Földön, leginkább uránlelőhelyek környékén - kitalálható tehát, hogy az egyik legfontosabb termelő a Szovjetunió volt.
Előállítása rendkívül nehéz, a fémet először 1937-ben voltak képesek kinyerni az ásványból, és csak 1960-ban sikerült először 20 dekásnál nagyobb tömböt készíteni belőle. Az előállítás során egyébként először izzó szénnel és klórgázzal kloridját állították elő, és ennek olvadékából 700-800 fokon elektrolízissel nyerték ki a fémet. Ma fluroidjából fém kalciumos redukcióval hozzák létre.
A fémötvözetek előállításán kívül higanygőzlámpákban, űreszközökben és lézerberendezésekben alkalmazzák.
Ára igen borsos: 1 gramm szkandium-oxid (Sc2O3) 75 dollárba kerül.

Anyagon kívül nem sok változott

A szervetlen kémia szépségei után térjünk vissza magára az SW M329 PD-re. A fegyver a jól ismert M629 rozsdamentes acél alapmodelltől csak néhány minimális dologban tér el. Az alapkonstrukció itt is adott: oldalra kiforditható hatlövetű, egyidejű hüvelyürítéses dobbal bíró, revolverező (DA/SA) elsütőszerkezetű forgópisztoly. A dobnyitás a szoksáos SW-féle tolókával történik, a dob természetesen elöl, az ejektorrúdnál is rögzített. A dob a megszokott módon - hátulról nézve- az óra járásával ellentétesen forog.
Az elsütőszerket anyaga acél (precíziós öntéssel készül), a tengelyei azonban a fokozott igénybevétel miatt titánból vannak. A kötelező passzív ütőszegbiztosítás és a tokba épített ütőszegmegoldás mellett a kulccsal lezárható elsütőszerkezet is jellemzője ma már szinte minden új gyártású Smith and Wessonnak, így a 329 PD-nek is. Ez utóbbi lezaró szerkezet "kulcslyuka" a dobnyitó gomb felett van, de az ügyvédek lelkének simogatásán kívül más értelme nincs.
A klasszikus 629 tömör, a csővel egy anyagból lévő ejektorrúdházával szemben az alumíniumtokos 329 PD esetében a cső csak egy rozsdamentes acél betét ( falvastagság kb. 5 mm, a huzagok száma 5 db), melyet egy alumíniumötvözet csőköpeny vesz körül.
A cső tokba való illesztésénél, az átmeneti kúp felett egy érdekes kis acéldarabot látunk a tokban. Ez egy lángpajzs (flame-shield), melynek funkciója, hogy a csőfar-dob hézagon kicsapó nagy hőmérsékletű és nyomású lőporgázok ne égethessék keresztül a tok felső részét. Ez kifejezetten a Magnum-kaliberű AirliteTi Sc sorozatú revolverek sajátja.

HIVIZ irányzék

A másik szemmel jól látható jellegzetesség az USA-ban önvédelmi célra mind népszerűbbé váló száloptikás HIVIZ irányzék megjelenése. A típusjelzésben a PD betűk a Personal Defence (személyi védelem) szavakat rejtik, így nem véletlen, hogy ezt a konfigurációt választották, hiszen a 329-essel vélhetően senki nem fog hosszas pontlövő gyakorlatokat folytatni, vagy 50 méterről vadászni. A HIVIZ maroklőfegyver-irányzéknál a célgömb egy kb. másfél centi hosszú élénpiros (zöld, narancssárga) műanyagszál inzert, melyet egy ütéstől védő műanyag csőben helyeznek el, és két végén a célgömb anyaga foglalja keretbe. A nagy piros ponthoz a nézőke egy V-alakú kivágással "illeszkedik" alaposan lerövidítve az irányzék rendezésének idejét, különösen rossz látási viszonyok közt.
Érdekes egyébként, hogy a súlyosabb testvérhez hasonlóan a nézőke lecsavarozható, és alatta távcsőszerelék rögzítésére szolgáló menetes furatokat találunk. Ehhez azonban eléggé nehézkes lenne találni olyan optikát, ami elviseli az iszonyatos hátrarúgást.

Bumm a kézbe

Mivel munkánkból kifolyólag sokféle fegyverrel sokat lövünk, így ritka az olyan fegyver, amitől féltünk a teszt előtt. A pillekönnyű .44 Magnum bizony ide tartozott.
A teszt során 200 graines lövedékkel szerelt SJHP (Semi Jacketed Hollowpoint - félköpenyes üreges hegyű) Fiocchi lőszerrel lőttünk, amely a gyári adatok szerint kb. 1300 joule torkolati energiára képes. Természetesen vannak ennél nehezebb, akár 300 graines lövedékkel ellátott .44 Magnum vadászlőszerek, de itthon ezek nem hozzáférhetőek, és még kevesebb értelmük van az ultrakönnyű revolverben.
A lövés élménye annyira nem tragikus, mint számítottunk rá, azonban semmiképpen nem jó érzés. Olyasmihez tudnám hasonlítani, mintha a sütés pillantában valaki jó erősen belecsapna hüvelyk és mutatóujjunk közé egy gumibottal. A hátrarúgás (és vele a fájdalom) tehát gyors és éles. A kicsit is hanyagabb, nem markolós megfogásnál a csőtorkolat könnyedén 90 fokos zsögbe befordul, sőt kikapja magát a fegyver a gyengébb kézből, és ez érzésre erősen olyan, mintha "mindjárt arconcsapom magam a csővel".
A fellépő fájdalmat tehát nem is fizikailag, mintsem pszichikailag kell leküzdeni. Amerikai tesztelők találóan ezt úgy jellemezték, hogy ez a revolver fájdalmat okoz, bármely oldalán állunk is. A .44 Magnum kemény torkolatdöreje a 4 hüvelykes csőből pedig szinte fel sem tünt a hátrarúgás viszontagságai mellett.
Azt már vélhetően sosem fogjuk megtudni, hogy a Smith and Wesson tervezői közül kinek az agyában született meg az az elképesztő ötlet, hogy egy ilyen virgoncan hátramozgó fegyverre kemény fa markolathéjat (Ahrends Finger Groove) szereljenek fel. Ennek ráadásul kifejezetten bántóan élesen a sarkai, bár a gyakorlatban ennek nem éreztük hátrányát. Nem véletlen, hogy manapság már alapkonfigurációban jár a típushoz egy csere gumimarkolat (Hogue), azonban ez sem olyan, hogy hátul kipárnázza a markolatot. A Smith and Wesson itt bizony alaposan tanulhatott volna a Taurus Raging Bulljainak piros gumipárnás markolataitól.
Nem véletlen, hogy senki nem volt hajlandó 5-lövéses szórást lőni a szerkezettel, ráadásul az valószínűleg a dekoncentráltság miatt értékelhetetlen is lett volna. A háromlövéses szórások azonban rendkívül figyelemreméltóak voltak, 25 méterről a másik tesztelő és jómagam is képesek voltunk 3-4 centis 3-lövéses szórást többször is összehozni, melyeből 2 lövés rendszeresen összeérő lukat hagyott a lőlapon. A HIVIZ irányzék ellenére tehát a "pillemagnum" a pontosság terén is bizonyított, mint ahogy a Smith and Wesson feliratot viselő csövektől ezt elvárja az ember.

Keményebb revolverezés

A jó szórásban segítségünkre volt a remek single action sütés. Sajnálatos azonban, hogy ugyanezt már nem mondhatjuk el a revolverezésről, hiszen az sokkal nehezebben, reszelősebben járt, mint a klasszikus, acéltokos SW-ken. Ennek nagy valószínűséggel az alumíniumtok és az acél elsütőszerkezet-elemek közti nagyobb súrlódás volt az oka.
A revolverezést kipróbáláshoz további bátorságot kellett gyűjteni, mert ez sokkal húzósabb élmény, mint a lassú pontlövészet. A 8 méterről elkövetett ráduplázások azonban nem voltak sem túlzottan lassúak (mihez képest, 1-1,5 másodperc telt el köztük), sem túlzottan pontatlanok, sőt sikerült - nem elsőre - 5 centin belül landoló két lövést is elhelyezni. A 2x2 lövés esetében azonban az utolsó lövés már egy kiadós fájdalomkiáltás közepette hagyta el a fegyvert, és sajnos sok nyomát nem is birtam felfedezni a lőlapon.
A lövészet során még egy zavaró tényezővel kellett szembesülnünk, ez pedig az, hogy a lövéskor a lövedékköppeny apróbb darabkái időnként "visszafele" repültek ki a csőfar-dob hézagból, nem is kis erővel, hiszen az egyik tesztelőnek a nyakába is furódott egy pirinyó darabka. Valószínűleg ennek az lehetett az oka, hogy a jelentős hátrarúgás hatására a lövedék elkezdett már kicsúszni a hüvelyből - ez tipikus jelenség az ilyen szuperkönnyű modelleknél, és extrém esetben a fegyver elakadását okozhatja (a töltényűrből kilógó lövedéktől nem tud forogni a dob). Nekünk semmilyen akadályunk nem volt.
Összességében kevesebb, mint egy doboz (50 db) lőszer ellövése után bőven elegendő mélységűnek éreztük a tesztet, ami általában ritkán fordul elő velünk. A kézbőrömön tapasztalható jelentős pirosodások és kisebb horzsolások (az az éles sarkú dobrögzítő!) is ezt kívánták meg.


A technika csodája

Az SW 329 az újszerű technológia és anyagok ellenére egészen szépen megcsinált és érett típusnak tűnik, bár vannak apróbb szépséghibái, mint a reszelős revolverezés, vagy az alumínium felületeken levő feliratok rücskössége, esetleg az átgondolatlan, de látványos fa markolathéjak.
Itt ismét el lehet azon filozofálni, hogy mennyire kevés értelme van, pláne mifelénk. Ember elleni önvédelemre, szép angol szóval "overkill" (túlölés), bármennyire is remekül viselhető (bár mérete miatt azért vannak fenntartásaim). Veszélyes nagyvadak elleni vadász-önvédelmi fegyvernek nyers ereje és megbízhatósága okán nagyszerű lenne. Csak éppen minden önvédelmi eszköz annyit ér, amennyire gazdája gyakorlott felhasználását tekintve. A tartós gyakorlás pedig a leírtak fényében erősen a lehetetlen felé közelít, hiszen egytucatnál több lövés leadása már büntetésnek minősülhet. Az is tény, hogy még a gyártó sem teszi 3000-5000-nél többre az élettartamot a lövésszámot tekintve, teljes töltetű .44 Magnum lőszerrel.
Természetesen lehet gyakorolni és hordani is a gyengébb .44 Speciallal, csak éppen itt annyira nagy a differencia teljesitményben, hogy igazából a gyakorlás itt pont a lényeget, a fegyver uralását nem segítené elő. A .44 Speciallal viselésre pedig ugyanennek a gyártónak sokkal kisebb és még könnyebb fegyverei is vannak.
A Smith and Wesson M329 PD-t tehát azért lehet igazán szeretni, mert a technika és az emberi teljesítőképesség határait feszegető különlegesség.
Az SW M329 PD-nek megjelent egy Performance Center (kis sorozatban készített) kivitele, melynek 2,5"-es, kompenzátoros csöve van. Ez minden szempontból még keményebb lehet.
Az alapmodell amerikai ára kb. 900 dollár, míg hazánkban bőven 300 ezer forint feletti áron juthatunk hozzá.

A gyártó a neten:
www.smith-wesson.com

Vass Gábor

Köszönjük a tesztfegyver biztosítását a Frommer Fegyverboltnak!

Legfrissebb számaink

Nap képe

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next
otodikesek-glock-17-es-19-gen5

otodikesek-glock-17-es-19-gen5

2017. 12. 07. | Megjelent:624

cabot-guns-trump-45

cabot-guns-trump-45

2017. 12. 03. | Megjelent:251

a-kalasnyikov-es-a-baratno-viszonya-by-mac

a-kalasnyikov-es-a-baratno-viszonya-by-m…

2017. 11. 30. | Megjelent:431

 

Error: No articles to display

Copyright © Direx Média Kft. 2012