A cím nyilván nettó elmebajnak tűnik, de a valóságban nem az, hiszen létezik ilyen fegyver! Érdemes vele megismerkedni, még ha mostanra csupán egy kuriózum, egy fegyveripari lábjegyzet is a Daisy cég és Jules Van Langenhoven együttműködésének gyümölcse. Mindazonáltal jogi besorolása okán akár itthon is érdekes lehetne, ha valaki feltámasztaná.

 

Egy 60 éves szabadalom

 

A hüvelynélküli lőszereket valamiféle szupermodern, futurisztikus dolognak gondoljuk, pedig az a fegyver, amely ezen a téren talán a legtovább jutott, a Heckler und Koch G11 (és 4,7 mm OH lőszere) igazából az 1980-as években született meg.

A mi kis cikkünk témája viszont még korábbi, hiszen az 1960-as évek második felében született meg. Egy Jules Edmond Van Langenhoven nevű belga vegyészmérnök találta ki az alapelvet, és a maga nemében zseniális.
Ő egy huszárvágással oldotta meg a megbízhatóan működő és egyben a fegyver elakadását okozó maradványokat nem képező csappantyú problémáját: nincsen töltényében csappantyú. Mindössze egy kiszárított nitrocellulóz-alapú (helyesen: cellulóz-nitrát) hengerecskét ragasztott a .22-es lövedék fenekére. Az erre vonatkozó amerikai szabadalmát 1965-ben kérte meg, és később 3951038 számon adták meg. A szabadalom jelentős része azonban nem a fegyver gyújtásáról szól, hanem különféle receptúrákat tartalmaz a cellulóz-nitrát alapú hajítótöltet elkészítésére.

Lásd a szabadalmat itt: https://patents.justia.com/patent/3951038

A szabadalom címe „Air operated projectile firing apparatus” már árulkodó, hogy csappantyú hiányában hogyan fogja a hajítótöltetet begyújtani. Igen, azt a jelenséget használta ki, ami a klasszikus ütődugattyús légpuskákban a „dieseling” jelenségét okozta. Tehát, hogy a hirtelen nagymértékben összesűrített gázok jelentős mértékben felhevülnek, ezek gyújtják be a felesleges kenőanyagot a légpuskában. Ha pedig valamiért mégsem gyújtaná be, akkor is kilövi előre a lövedéket, lehet betölteni a következőt.

 

A Daisy fantáziát lát benne és megcsinálja

 

A fegyver iránt a ma is ismert Daisy légfegyvergyártó mutatott komoly érdeklődést, amelyet ekkoriban, mivel egy horgászfelszerelés-gyártóval egy társaság voltak, Daisy-Heddon-nak hívtak éppen.
A Daisy-Heddon .22 V/L nevű fegyvert 1967-ben kezdték el gyártani. Ránézésre egy öntöltő .22 LR puska és egy alsókaros légpuska keverékének néz ki. De valójában az utóbbi, csak éppen alsó kart nem a fegyvercső alatt helyezték el, hanem az előágyból nyitható le.
Az alsókar lenyitásakor az hátratolja az acélcső tokon belül elhelyezett dugattyúházat és vele a dugattyút, összenyomva annak rugóját. A tokon levő nyílás ekkor szabaddá válik, és betölthetjük a csőfarba a fura kis hüvelynélküli töltényünket. Az alsókar felcsukásakor zárul a töltőnyílás. A fegyver tokjának jobb oldalán levő biztosító tolóka ekkor automatikusan biztosított állásba kerül, lövés előtt ki kell biztosítani.

Felmerül a kérdés, hogyan történik hüvely hiányában a gázok az égéstermékgázok elszivárgásának, kifújásának a megakadályozása? Eredetileg Van Langenhoven úr úgy demonstrálta koncepcióját, hogy „mezei” 5,5 mm-es légpuskákba töltögette be a robbanóanyagos lövedékeit, és az is rendesen működött.
Viszont nagyon nem volt tökéletes, hiszen az égéstermékgázok hátrafújtak a légpuska dugattyúházába, ami hosszú távon nyilván annak korróziójához, kopásához vezet, és persze a kimenő teljesítmény is ingadozni fog.

A Daisy-féle , kifejezetten ehhez a töltényhez konstruált fegyveren azonban már megoldották ezt, tulajdonképpen egy golyós szelep segítségével. Amikor jön a „légpuska-részből” a forró levegő nagy nyomással, azt átengedi előre, aztán az begyújtja a töltény fenekén levő hajítótöltetet. Majd ennek a robbanásnak értelemszerűn sokkalta nagyobb lesz a nyomása a fegyvercsőben, de ez már hátrafele tolja a zárószelep golyóját, lezárva az utat a dugattyúház felé, így a gáznyomás oda már nem juthat be.

 

Mennyivel megy?

 

Bár ez nem autóskártya, de bizonyára mindenkit izgat a kérdés, nos a gyári adatok szerint a 29 graines LRN (ogivális hegyű, tömör) ólomlövedék 1150 fps-sel hagyja el a csőtorkolatot. A Pyramidair 2021-es cikke alapján eredeti tölténnyel, modern mérőműszerekkel mérve átlag 1200 fps volt a lövedéksebesség. Átlagosan 120 joule torkolati energiát képviselve. Vagyis körülbelül arra képes, mint egy normál sebességű .22 Long Rifle lőszer puskából. A beszámolók szerint a torkolatdörej is azéhoz hasonló. A mérések alapján a hüvelynélküli töltény „lőportöltete” 120 milligramm tömegű.
Magát a hüvelynélküli töltényt nem lehetett úgy csomagolni, mint a klasszikus .22 LR lőszert, hiszen letörhet a robbanóanyag-töltet róla. Ezért tízesével egy kis műanyag csőbe töltötték őket, azt egy kis kupakkal légmentesen lezárták és 10 ilyen csomag, azaz 100 töltény volt egy töltényesdobozban.

(Légpuskaként értékelhetetlen: csak néhány 10 m/s a robbanótöltet nélkül kilőtt lövedék sebessége.)

 

Csak 2 év jutott neki

 

A Daisy hüvelynélküli .22-esét 1967-es bemutatásakor Lustran nevű famintázatú műanyag ágyazással dobták piacra, ez 39,90 dollárba került. Később születtek különféle fa ágyazású verziók is, ezekből a legdrágább 125 dollár volt, de ehhez adtak ezer darab töltényt is.

A Daisy fegyveréből a gyártás 1969-es beszüntetéséig 19 ezer darab alapkivitelűt és kb. 5 ezer darab drágább kivitelt gyártottak.
Hogy mi volt az oka a gyártás megszüntetésének? Itt bizony megoszlanak a források, a fő ok bizonyára tényleg az volt, hogy az ATF nem légfegyvernek, hanem „firearm”-nak sorolta be ezt az eszközt. Ugyanakkor a sok forrás szerint a tiltás oka nem lehetett az, hogy nincs a fegyveren gyári szám, mert az bizony van rajta. És a Daisy korábban is foglalkozott .22 LR puskák gyártásával is a légfegyverek mellett, így biztosan rendelkeztek gyártási engedéllyel is.
Viszont 1968-ban fogadták el az USA-ban a GCA törvényt (Gun Control Act), ez pedig betiltotta a lőfegyverek postai úton és államhatárokon át direktben a végfelhasználóhoz való kiküldését/eladását. Mégpedig ez volt a Daisy fő értékesítési csatornája a légfegyverek esetén, és eleddig a hüvelynélküli töltényes modellt is légfegyverként postázták. Innentől kezdve azonban egy plusz kereskedelmi lépcsővel, csak fegyverboltoknak lehetett volna szállítani és csak ott lehetett volna megvenni. Így már viszont minden bizonnyal nem lett volna versenyképes.

 

Jó, de mi lenne ez itthon?

 

Egyrészt ez egy nagyon gyengécske légpuska, biztosan 7,5 J alatt – egyik irányból nézve.
Másik irányból nézve viszont a .22 V/L hüvelynélküli üzemanyaga semmiképpen nem lőszer, hiszen ott nem a hüvely megléte a döntő szempont, hanem az, hogy legyen csappantyú/gyúelegy, lőpor (hajítótöltet) és szilárd lövedék is egyben. De itt csappantyú az egyáltalán nincs. Hasonlít egy elöltöltő Colt revolver papírtöltényéhez, vagy akár egy muzeális Sharps-puska csappantyú nélküli rézhüvelyes muníciójához – jogilag egyik sem lőszer, és egyik ilyennel üzemelő fegyver sem működőképes lőfegyver.
Akkor ez így leginkább a muzeális fegyver definíciójának felel meg. Viszont van egy pici csapdácska – a .22 V/L Caseless töltényt jó eséllyel bármilyen rugós-ütődugattyús 5,5 mm-es légpuska befogadja és el is süti, bár a golyós szelepes tömítés és a csőfar léghengerrel való körkörös lezárása hiányában biztosan gyengébb lesz, mint a Daisy-Heddon fegyvere. Azonban logikusan ettől még egy légpuskából nem válik muzeális fegyver. Szóval esetünkben inkább a tervezési cél lesz a döntő a kategória meghatározásánál.

 

Vass Gábor