Hatósági (félre)tájékoztatás?

Hatósági (félre)tájékoztatás?

 

A mellékelt képen olvasható nyúlfarknyi levelet kapta meg 2016. december folyamán az összes Budapesten működő fegyverbolt a BRFK Igazgatásrendészetétől. Az ember persze elvileg örül, ha a hatóság olyan előzékeny, hogy az őt érintő jogszabályváltozásról tájékoztatást küld.

 

Azt tekinthetjük újmódi kukacoskodásnak, hogy a 21. század második évtizedében miért nem e-mailben történik ez, ingyenesen és gyorsan – miért drága, és a címzettnek időrabló ajánlott postai küldeményként. De spongyát rá!

 

Nagyobb gond az, hogy maga a tájékoztatás tartalma is kifogásolható:

 

1. Nincs elválasztva, megkülönböztetve a beidézett konkrét jogszabályi szöveg a hatóság “magyarázatától”. A valós jogszabályi tartalom vége az “időpontig hatályos.”.  Ez így erősen félrevezető, mert e nélkül úgy tűnik, hogy a következő mondat IS a jogszabály része. Pedig NEM!

 

2. A beidézett 14. § (3) a napnál világosabban írja le, hogy a felsorolt engedélyek (köztük a forgalmazó alkalmazottjáé – gyk: eladó a fegyverboltban) VISSZAVONÁSIG érvényesek. Ami azt jelenti, hogy nincs lejáratuk, nem kell őket meghosszabbítani.

 

3. Ehhez képest a levél alapján lejártuk előtt MEG KELL őket hosszabbítani – de ez a mondat már nem a jogszabály részre, és az előtte levő jogszabályi idézet tartalmának gyökeresen ellentmond. Ez pont olyan, mintha azt írták volna: “Az ég kék, tehát zöld az ég”.

 

Nyilván az ezen jogszabály hatályba lépése előtt kiadott kereskedői engedélyeken van lejárat feltüntetve. Azonban nem szerepel a módosító rendeletben (371/2016. (XI. 29.) Korm. rendelet) olyan, hogy ” a Módosító Rendelet hatálybalépését megelőzően kiadott hatósági engedély hatályosságát nem érinti”. Ennek hiányában tehát teljesen mindegy, hogy a kis műanyag kártyára mi van írva, az engedély bizony az új jogszabály szerint: visszavonásig hatályos.

Ha a hatóság egyértelműsíteni szeretné a helyzetet, akkor arra korrekt megoldás lenne, ha minden érintettnek (ez pár tucat ember) egyszerűen legyártatna és kipostázna egy szép új kártyácskát, rajta a “Visszavonásig érvényes” szöveggel.

Mi lehet ezzel a sajátos “jogértelmezéssel” és (félre)tájékoztatással a cél? Csak találgatni  merünk: talán az, hogy a jogszabály szövegéből tájékozódó jogkövető vállalkozásokat tömegével  be lehessen zárni később erre hivatkozva?  De nem, ilyen rosszhiszeműek nem lehetünk…:-)

 

VG

brfk_kereskedoirol2_mod.jpg

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás