Taser tiltás vége DC-ben

Újabb, igen jelentős fegyverjogi győzelmet arattak az amerikai érdekvédelmi szervezetek. A főváros, Washington DC ugyanis eleddig szigorúan tiltotta az elektrosokkolók, elektródkilövő sokkolók (Taser) birtoklását is, míg a klasszikus maroklőfegyverek esetében ezt a tilalmat a legfelsőbb bíróság (SCOTUS) már megsemmisítette.

Most egy alacsonyabb rangú szövetségi bíróság döntött úgy, hogy a SCOTUS második alkotmánykiegészítésére vonatkozó, és egy hasonló massachusets-i ügyben hozott ítéletét alapul véve megsemmisíti a washingtoni tiltó jogszabályt, illetve eltiltja az ahhoz fűzött joghátrányok gyakorlásától annak rendvédelmi szerveit.

Indoklásuk lényege, hogy bizony a polgári fegyvertartást egyéni alapjogként tartalmazó alkotmánykiegészítés nyilvánvalóan vonatkozik az annak megalkotása idején nem létező, de a technikai fejlődés által létrehozott újabb, általánosan használt egyéni fegyverekre és védelmi eszközökre is. Csakúgy, mint ahogy a sajtószabadság az elektronikus médiákat is megilleti, holott nem voltak még tévék, rádiók és weblapok az alkotmány megszövegezésekor.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás