Értékelés:
(8 szavazat)

BREAKING NEWS: a BM minden pisztolyt be akar tiltani! Konkrét törvénytervezet!

Nemrégiben érkezett meg hivatalosan is a Belügyminisztériumtól a BM/3460/2017. előterjesztés, mely többek között a Fegyvertörvény rendkívül súlyos módosításait is tartalmazza, gyakorlatilag betiltja és elkobozni rendeli (későbbi kártérítés fejében) az összes nem peremgyújtású lőszert tüzelő öntöltő pisztolyt és puskát. A BM szerint* honlapjukon keresztül hamarosan mód nyílik ezen tervezet társadalmi véleményezésére is. Az alábbiakban a törvénytervezet gyorsan áttekintjük, lehetséges következményeit elemezzük.

 

---

 

*

Tisztelt Főszerkesztő úr!

A részletes tájékozódást segítve csatoltan küldjük a vonatkozó törvénytervezetet,
amelynek társadalmi egyeztetése a Belügyminisztérium honlapján valósul meg.

Üdvözlettel,
Belügyminisztérium
Web: http://www.kormany.hu/hu/belugyminiszterium

 

 

---

 

BM/3460/2017.

 

"az egyes belügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú, valamint más okból szükséges módosításáról szóló kormány-előterjesztés tervezete, amely dokumentum 1. mellékletében foglalt törvénytervezet 9. alcíme és 1. melléklete a lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény (a FEGYVERTÖRVÉNY) módosítására tesz javaslatot"

 

 

A legfontosabb szabályozási visszásságok:

 

1.  Nincsen jelenleg szükség egyáltalán a fegyverjog módosítására jogharmonizációs célzattal. Az EU-direktívamódosító tervezete NINCS még elfogadva, csak egy (IMCO) bizottsági kompromisszumos tervezet létezik. Mivel ez még sokban módosulhat (Bizottság, Tanács, EP plenáris ülés), a végleges szöveg részleteinek ismerete nélkül a jogalkotás kifejezetten kontraproduktív.

 

2. Az egyeztetésre átküldött tervezet egyáltalán nem konform a jelenleg ismerhető EP IMCO bizottsági szövegváltozattal sem. Sőt, kifejezetten ellentétes vele. Amennyiben ez a joganyag elfogadásra kerül, úgy alappal támadható jogilag, hiszen még uniós alapjogot is sért.

 

3. A BM tervezete - ellentétben a még az EU-direktíva tervezetével is - kifejezetten és teljesen betiltja (az "A", TILTOTT kategóriába besorolással) az ÖSSZES nem peremgyújtású lőszeres öntöltő pisztolyt. Tehát az engedéllyel tartott önvédelmi, vagyonvédelmi és sportcélú maroklőfegyverek minimum 80%-át el kell kobozni.

 

Rendelkezések:

1. melléklet a 2017. évi … törvényhez

1. melléklet a 2004. évi XXIV. törvényhez

Tűzfegyverek és lőszerek

„A” kategória

 

"5. A központi gyújtású félautomata tűzfegyver, ha az

a) olyan rövid lőfegyver, amely képes újratöltés nélkül legalább 21 lőszer kilövésére, feltéve, hogy a töltőberendezés kapacitása meghaladja a 20 lőszert vagy ahhoz egy levehető, 20 lőszert meghaladó kapacitással rendelkező töltőberendezés csatlakoztatható, vagy"

 

Ezen rendelkezés hibás megszövegezése okán gyakorlatilag MINDEN jelenleg újonnan vagy használtan forgalomban levő  öntöltő pisztolyt betiltani és elkobozni rendel, mert lényegében mindegyikhez gyártanak vagy gyártottak 20 darabnál nagyobb kapacitású tárat. A rendelkezés jogbizonytalanságot is okoz, hiszen az engedélyesnek nincs módja biztosan tudni, hogy fegyveréhez akár ezelőtt 20-50-70 évvel valaki, valahol nem gyártott-e nagyobb kapacitású tárat. Ez tisztán szakértői/hadtörténészi kérdés.

 

Az eredeti (jelenlegi) EU-tervezet alapján azonban ezt SEMMI nem követeli meg! Az EU-tervezet (szintén illogikus és értelmetlen) eredeti szövege csak a 20-nál nagyobb kapacitású tárak behelyezését tilalmazza!

Category A8

"(a) short firearms which allow the firing of more than 21 rounds without reloading, if a loading device with a capacity exceeding 20 rounds is part of the firearm or a detachable loading device with a capacity exceeding 20 rounds is inserted into it;"

 

 

4.  A BM tervezete - ellentétben a még az EU-direktíva tervezetével is - kifejezetten és teljesen betiltja (az "A", TILTOTT kategóriába besorolással) az ÖSSZES nem peremgyújtású lőszeres öntöltő puskát. Tehát az engedéllyel tartott sportcélú hosszú lőfegyverek minimum 50%-át el kell kobozni.

 

Rendelkezések:

1. melléklet a 2017. évi … törvényhez

1. melléklet a 2004. évi XXIV. törvényhez

Tűzfegyverek és lőszerek

„A” kategória

 

"5. A központi gyújtású félautomata tűzfegyver, ha az

b) olyan hosszú lőfegyver, amely képes újratöltés nélkül legalább 11 lőszer kilövésére, feltéve, hogy a töltőberendezés kapacitása meghaladja a 10 lőszert vagy ahhoz egy levehető, 10 lőszert meghaladó kapacitással rendelkező töltőberendezés csatlakoztatható."

 

Ezen rendelkezés hibás megszövegezése okán gyakorlatilag MINDEN jelenleg újonnan vagy használtan forgalomban levő öntöltő puskát betiltani és elkobozni rendel, mert lényegében mindegyikhez gyártanak vagy gyártottak 10 darabnál nagyobb kapacitású tárat. A rendelkezés jogbizonytalanságot is okoz, hiszen az engedélyesnek nincs módja biztosan tudni, hogy fegyveréhez akár ezelőtt 20-50-70 évvel valaki, valahol nem gyártott-e nagyobb kapacitású tárat. Ez tisztán szakértői/hadtörténészi kérdés.

 

Az eredeti (jelenlegi) EU-tervezet alapján azonban ezt SEMMI nem követeli meg! Az EU-tervezet (szintén illogikus és értelmetlen) eredeti szövege csak a 10-nál nagyobb kapacitású tárak behelyezését tilalmazza!

Category A8

"(b) long firearms which allow the firing of more than 11 rounds without reloading, if a loading device with a capacity exceeding 10 rounds is part of the firearm or a detachable loading device with a capacity exceeding 10 rounds is inserted into it;"

 

 

5.  A lőfegyver-kereskedő vállára nyomozó/hírszerző hatósági ismereteket, lehetőségeket, vagy gondolatolvasási képességet feltételező szabályokat vezetne be. Ez nem a fegyverkereskedő feladata/kompetenciája, hanem az Alkotmányvédelmi Hivatalé, esetleg gondolatolvasóké, de a tudomány mai állása szerint ilyenek nincsenek.

 

"48. §

 

A lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény a következő 13/A. §-sal egészül ki:

 

„13/A. § (1) A lőfegyver-kereskedő – a vevő, illetve a megrendelő adatainak a 12. § (1) bekezdés a) pontja szerinti nyilvántartásba vételét követően – köteles megtagadni a lőfegyver, a lőszer, a lőszerelem eladását, cseréjét, illetve bérbeadását, ha megalapozottan feltehető, hogy az eszközt bűncselekmény elkövetésére használnák.

(2) Az ügylet teljesítésének (1) bekezdés szerinti megtagadásáról – a 12. § (1) bekezdés a) pontjának megfelelően nyilvántartásba vett adatok, valamint az esettel összefüggésben rendelkezésre álló valamennyi lényeges információ egyidejű átadása mellett – a lőfegyver-kereskedő haladéktalanul tájékoztatni köteles a lőfegyverek központi nyilvántartását vezető hatóságot.”   

 

 

6.   Olyan fegyveralkatrész, hogy "tus"  nem létezik, így ez a rendelkezés közel értelmetlen. A "tus" az a rajzok kihúzásához használt fekete, vízálló íróanyag, találat a vívásban, két vállra fektetés a birkózásban. A fegyveralkatrész neve "tusa", esetleg válltámasz.

 

A-kategória

"    6. Azon félautomata hosszú lőfegyver, amelynek hossza – teleszkópos tus vagy szerszámok nélkül eltávolítható tus segítségével, illetve összehajtás útján – a működőképesség megtartása mellett 60 cm alá csökkenthető."

 

 

 

 

VÁRHATÓ KÖVETKEZMÉNYEK

 

a, Valószínűleg nagyfokú polgári engedetlenség várható - ha az elkobozni rendelt, jelenleg legálisan tartott lőfegyvereknek csak 25%-a megy át az illegális szférába, az is kb. 5000 db lőfegyvert jelent. (A gyakorlatban ennél magasabb szám várható, mert a flóbert fegyverek engedélyhez kötésekor kb. 200 ezer darabból 10 ezerre kértek csak engedélyt.)

 

b, Körülbelül 20 ezer fegyverrel (lásd polgári vagyonvédelmi cégek belevéve) és legalább 150 ezer forintos átlagárral számolva ez 3 milliárd Ft kártérítést jelent.

 

c, Gyakorlatilag az összes pénzintézet, pénz- és értékszállítmány, fegyveresen őrzött telephely védelme megszűnik, ami nemzetbiztonsági kockázattal is jár. Az ezzel foglalkozó cégek csődbe mennek, ez további sokmilliárdos kártérítési igényt vet fel.

 

d, A polgári sportlövészetet gyakorlatilag betiltja, hiszen 1-2 olimpiai szám kivételével a most betiltani tervezett fegyverekkel lehet csak lőni őket a hazai és nemzetközi versenyszabályok alapján.

 

e, A lőfegyverkereskedő esetében teljes jogbizonytalanságot okoz a "megalapozottan feltehető, hogy az eszközt bűncselekmény elkövetésére használnák." felismerése, hiszen már eleve csak annak adhat el lőfegyvert, lőszert, akinek a hatóságok előzetes előélet- és egyéb vizsgálatok után engedélyt adtak!

 

 

 

 

Vass Gábor

Utoljára frissítve:

Legfrissebb számaink

Nap képe

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next
egy-regi-vicc-aktualizalva

egy-regi-vicc-aktualizalva

2017. 06. 23. | Megjelent:1843

m1911-kiserleti-szuksegpisztoly

m1911-kiserleti-szuksegpisztoly

2017. 06. 21. | Megjelent:1065

egy-fontos-parhuzam

egy-fontos-parhuzam

2017. 06. 20. | Megjelent:683

 

Error: No articles to display

Copyright © Direx Média Kft. 2012