Rendvédelmi lőkiképzés KÜLFÖLDÖN ÉS ITTHON – Olvasói levél

Tisztelt Főszerkesztő Úr!

A napokban egy gazdasági-közéleti hetilap (HVG) közölte a cikket, amit később a Kaliber Magazin is megosztott a közösségi média felületein és ami a rendőrök nem kielégítő fegyverkezelési rutinját ecseteli. Magam, mint érintett is olvastam a cikket és alatta a kommentek között valaki feltette a nagy kérdést: „Vajon külföldön, hogyan csinálják?”

(Az olvasói leveleket/levélváltást szerkesztve, anonimizálva, cikk formátumban közöljük – A Szerk.)

 

Mivel részt vettem egy képzésen, ahol szlovák, cseh és lengyel kollégák is voltak, valamint külszolgálat során dolgoztam egy többnemzetiségű alakulatban és magam is lőkiképző vagyok (vagy legalább is valami hasonló), ezért van némi rálátásom a témára, úgyhogy igyekszem a lehetőségeimhez képest a leghitelesebben megválaszolni az olvasó kérdését.

A külszolgálat során brit, szlovák, szerb, argentin és magyar katonákkal/rendőrökkel dolgoztam együtt. Ők jellemzően katonai rendész alakulatokban dolgoznak, korábban azonban a legkülönbözőbb egységeknél szolgáltak, a különleges erőktől kezdve (Special Forces) a műszakiakon át egészen a lövészkatonáig, de volt szerződéses katona is.

 

Hozzáállás kérdése is!

 

Azt kell mondjam a kedves olvasóknak, hogy a lőkészség pontosan ugyanolyan hullámzó volt ott is mint itthon, amely arányban áll a témához való hozzáállással. Értem ez alatt, hogy a különleges erőknél szolgált katonák, rendőrök kiváló alappal és kellő rutinnal rendelkeztek, ami a lőgyakorlatok során azonnal látszott.

Volt olyan, aki érdeklődő ugyan, de kevésbé rutinos, hajlik a jótanácsra és képes erős közepes eredményt elérni és voltak olyanok is, akiknek legszívesebben nem adtak volna fegyvert a kezébe. Ez nem kifejezetten a kevés lőgyakorlat miatt volt, hanem mert egyszerűen nem érdekli. Egy kötelező rossznak éli meg az egészet és csak túl akar lenni rajta a lehető leghamarabb. Kísértetiesen hasonló a helyzet bármelyik haza lőgyakorlaton, annyi volt a különbség, hogy ott a végrehajtó más nyelven panaszkodott.

Itt említeném meg az örömlány és a sírás esetét…ha valaki fegyveres erőknél szolgál, akkor azért ne sértődjön meg, ha lőni kell.

 

Nemzetközi kitekintés ismerős kollégáktól szerzett információk tükrében

 

Személyes tapasztalatom alapján ezek a dolgok mindegyik nemzetről elmondhatóak voltak, egyetlen kivételt talán a szerbek képeztek, akiknek az első váltásával dolgoztam együtt és háborút megjárt, válogatott csapat volt. Kiváló nyelvismerettel és felkészültséggel, valamint nagyon jó lőkészséggel, ami az ő történelmi hátterükkel sajnos érthető. Ugyanakkor minden bizonnyal találnánk Szerbiában olyan hivatásost, aki nem tud lőni.

A korábban említett HVG-cikk által leírtak többé-kevésbé helytállóak, de ezeknek a részleteibe nem mennék bele, a fő témánk a külföldi példák összegyűjtése.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a külföldi kollégákkal jellemzően angol nyelven társalgok és az általuk leírtakat fordítom le. Lehetséges, hogy nem lesz minden egyértelmű vagy nem pont úgy fogalmaz, ahogy azt mi tennénk.

Kezdjük északi szomszédainkkal! Volt szerencsém egy olyan rendésszel együtt dolgozni, aki korábban rendőrként szolgált és pontosan ismeri mindkét helyen a lőkiképzést.

A szlovák rendőrség CZ 75, CZ P07 és Glock 17 pisztolyokat használ. Évente körülbelül két alkalommal van lőgyakorlatuk, ahol szituációs és statikus feladatok is vannak, amit „két tele tárral” teljesítenek. (Fenti típusokból kiindulva kb. 30-34 lövés, ami nagyságrendileg egyezik a magyar rendőrök lőszerfelhasználásával.)

Írt még továbbá a katonai rendész alakulatokról is. A „beavatkozó egységek” havonta legalább egyszer lőnek, de az „általános” rendész egységek évente csak egyszer lőnek lőlapra. Amikor azt kérdeztem, hogy milyennek ítéli meg a kollégák felkészültségét, akkor azt mondta, hogy a beavatkozók és a különleges egységek tagjai jók, de a „barakkban sétálgató katonák” általában gyengék. Ugyanez mondható el rendőrökről.

Csehországban ennél sokkal jobb a helyzet, legalábbis a rendőrségen, mivel ott a járőrnek évente (kötelező) 8 alkalommal megjelenni a lőtéren, amiről arra következtetek, hogy mehetnek többször is. Az „első reagálók” (first responders) évente 10 alkalommal. (Nem tudom, hogy az első reagáló milyen egység lehet, a bevetési egységeket „Special Force”-nak, vagy „SWAT Team”-nek szokták nevezni.) Minden alkalommal kapnak 50 db lőszert pisztolyhoz és évente 2 alkalom (első reagálóknak 4 alkalom) kötelező lövészet van géppisztollyal és gépkarabéllyal, alkalmanként 75 db lőszerrel. A használt eszközeik a CZ 75D és Glock 17 pisztolyok, illetve a Heckler and Koch MP5 géppisztoly és G36C gépkarabély.

Lengyelországban a rendőrségen az általános szolgálati oldalfegyver a Walther P99 helyi, FB Radom által gyártott kivitele. Glock 17 és 19 fokozatosan kerül bevezetésre a különleges egységeknél. Néhány egységnél van CZ P10C és Beretta APX. A fegyverek függenek a szolgálati helytől a szolgálat típusától és a feladat specifikációjától.

A lőgyakorlatok számának megfogalmazása már elég érdekes, ugyanis egy parancsnoki utasítás fordítását küldte a kolléga, ami értelmezésem szerint negyedévente kötelezi az összes hivatásost minimum egy lőgyakorlatra, aminek tartalmaznia kell „statikus, dinamikus, szituációs és szimulációs elemeket” is. A lőszerfelhasználást 50 és 150 lövés közé teszi, függően a feladat jellegétől és nehézségi fokától. Kiegészíti még azzal, hogy a terrorelhárító egységeknek külön van a lőgyakorlatuk és ennél sokkal összetettebb és sokkal intenzívebb gyakorlatokkal.

Szerbiával kapcsolatban viszonylag kevés információval rendelkezem, mivel a kollégám katona és a rendőrségre nincs olyan rálátása mintha ott dolgozna.  Ő kimondottan jó lövőnek számít kint és katonai rendészként havonta legalább 4 alkalommal vesznek részt lőgyakorlaton, a lőszerfelhasználásuk a feladatoktól függenek, mivel különböző stációkon kell lőniük és forgószínpad-szerűen mennek tovább a másikra. Vannak statikus és dinamikus gyakorlatok is. Ahogy mondta: Annyiszor veszek részt lőgyakorlaton, ahányszor csak lehet. A rendőrséggel kapcsolatban úgy tudja, hogy a szolgálati helytől függ a lövészetek száma. Egy közlekedési rendőr évente egyszer, egy (közrendvédelmi) járőr évente 3-4 alkalommal vesz részt lőgyakorlatokon, de a „SWAT team”-ek valószínűleg még náluk is többet lőnek.

A rendszeresített oldalfegyver a Zastava EZ 9, ami a SIG P226/Walther P88 (full size) alapján készült. Különleges egységeknél lehetnek ettől eltérő típusok is. Megjegyezte továbbá, hogy Szerbiában nagyon körülményes a saját fegyver birtoklása, mert nagyon magas adókat vetnek ki arra, aki saját fegyvert birtokol és azt ott csak kevesen engedik meg maguknak, tehát a saját forrásos gyakorlásra nem nagyon van lehetőség.

A végére hagytam Kanadát, ahol egy magyar származású kollégával beszélgettem erről a kérdésről és elmondása alapján náluk meglehetősen liberálisnak gondolom a lőgyakorlatokat.

„Az igazság az, hogy sohasem lehet eleget gyakorolni, gyakoroltatni. Ez nálunk is probléma.

Itt évente egyszer van felmérés, ami kötelező. Ott kb. 130 lövést adunk le. Ebből 55 ami a vizsga része. Statikus és dinamikus elemei is vannak, különböző távolságokból. Hibázni nem lehet egyet sem, mert azonnal bukta. A sebesség is számít, a célok 2-3 mp múlva elfordulnak.

A szimuláció is éles lőszerrel zajlik. Egy több helyiségből álló terem „tisztázása”, ahol veszélyes vagy ártatlan célok vannak.

Nagyjából így néz ki.

Lőni bármikor mehet bárki, csak előtte oda kell szólni, hogy tudják hogy mész. Az oktatók segítenek, ha a technikád nem jó.”

Szóval ez Kanada….(ahol azonban van szövetségi szintű (RCMP) és helyi rendvédelem, ez itt egy helyi rendvédelmi szerv „programja”, a többinél többé-kevsébé hasonlóak az elvárások. Szolgálati maroklőfegyverként többféle típusú, jórészt modern 9 mm Luger kaliberű öntöltő maroklőfegyvert használnak (S&W M5946, Beretta PX4, Glock 17, HK P2000, S&W MP9, SIG P320, Walther P99 stb.) használnak. – A szerk)

 

Saját forrásból

 

Összességében minden kolléga elmondta, hogy van, aki nagyon jól tud lőni és van, aki borzasztóan rosszul. Pontosan úgy, ahogy nálunk is….

Mindenhol van olyan elvetemült, mint jómagam és talán a hivatásos olvasók többsége, aki saját lehetőségeihez mérten vásárolnak fegyvert és azzal gyakorolnak, amennyit az idejük és a pénztárcájuk (illetve feleségük/barátnőjük) megenged. Ők azok, aki jobban lőnek, mint a nagyátlag. Hogy miért költünk erre? Egyszerű, mert szeretjük ezt csinálni. A magam részéről, ha egyszer megmenti a saját vagy más(ok) életét ez a tudás, akkor már megérte az a nem kevés összeg, amit az évek alatt ráköltöttem.

Kevés a lehetőség, amit a Rendőrség biztosít? Nagyon kevés. Drága saját költségre gyakorolni? Borzasztóan!

Korábbi kiképzőm azt oktatta, hogy a rendőröknél általában 1 hónap a “delete idő”. Egy hónap után mindent elfelejtenek. Ez alapján szerintem (de ez csak szigorúan az én véleményem) az ideális szám a havi egy lövészet lenne. Kb. 50 lőszerrel. Azzal már azért lehetne valamit kezdeni.

Nyilván mindenkinek lenne ötlete, hogy mit lehetne másként csinálni, de van egy dolog, ami szignifikánsan tudja javítani a lőkészséget és ingyen van. Ez pedig egyeseknek a témához való hozzáállása. Szerintem az első és legfontosabb, amin változtatni kellene és igyekezni maximálisan kihasználni a rendszer adta lehetőségeket.

Ezt azért merem ide leírni, mert az érintettek biztosan nem olvassák a Kaliber hasábjait és így talán nem ugranak azonnal a torkomnak.

 

Magyar realitás

 

Egy tipikus magyar megyei kapitányságon szolgáló rendőr kolléga beszámolóját iktatnám ide: „közterületi állománycsoportnak (mindenki, kivéve ig.rend, ügyelet, felderítők, oszt. vezetőtől fölfele) évi 2 alkalom lőgyakorlat, 30-30 lövéssel. Ebből egy a vizsga, ami nem lehet 1 napon a másik lőgyakorlattal. A vizsga kötött, de mivel célanyagra sincs sokszor pénz, ezért improvizálunk. A bérelt lőterek fémcéljait szoktuk igénybevenni.

A nem közterületi állománycsoportoknak évi 1 alkalom van, ami a vizsga.

Mivel nincs saját lőterünk (nem csináltatják meg a golyófogót), ezért külső (bérelt) helyszínekre megyünk ki és nagycsoportos foglalkozás van. Aminek az egyik hátránya, hogy semmi normális gyakorlatot nem lehet lövetni, mert legalább 1 „kutyaütő” van a csoportban és visszafogja a többit. De gondot okoz a fizikai képességek hiánya is: volt aki fizikailag képtelen volt a CZ-t csőretölteni.”

 

A Keletinél történtek kapcsán

 

Illetve még röviden hadd utaljak vissza a gazdasági hetilap cikkjére. Azt mondja a cikk írója, hogy nem kielégítő a rendőrök lőkészsége. Minden bizonnyal igaza van. Nekem is lenne még hova fejlődnöm…

A Keletinél hibázott a (társát meglövő) rendőr? Minden bizonnyal igen. De én sem biztos, hogy jobban csináltam volna.

Miért mondom ezt? Számolt valaki a stressz faktorral a cikkben szereplő szituációban? Aki ócsárolja, esetleg megmosolyogja az ott intézkedő rendőrt, az tegye fel magának a kérdést, hogy kellett-e már fellépnie valakivel szemben, aki meg akarja ölni!?

Kellett-e már bármi csinálnia olyan körülmények között, amikor percenként 180-at kalapál a szíve és a látószöge annyira beszűkül, hogy csak az elkövető kezében lévő eszközre tud fókuszálni?

Aki volt már ilyen helyzetben az pontosan tudja miről beszélek, aki meg nem, az nehezen tudja elképzelni. Ezt a helyzetet még a szituációs gyakorlat sem tudja teljes mértékben visszaadni. Megkérdezhetnek bárkit, aki úgynevezett „hyper realistic” képzésekkel foglalkozik. Ebben a helyzetben mindenki szétesik, az egyszerű járőrtől kezdve a világ elit alakulatainak tagjaiig. A kérdés csak az, hogy mennyire.

Igaza van annak, aki azt mondja, hogy ez a dolgunk. De erre nagyon nehéz felkészülni.

 

(Név és cím a szerkesztőségben)