Parabellum Lange Pistole 08 (P14) – A tüzérségi Luger

Azt hiszem, egy Parabellum P08 pisztollyal lőni minden fegyverbarát számára különleges élmény. Még színtisztább ínyencség azonban a hosszú csövű tüzérségi Lugert a saját rendszeresített válltámaszával együtt kipróbálni. Egy darabka hamísítatlan hadtörténelem, ezúttal egyenesen 1914-ből.

Akié a 3,5″-es csövű volt

Georg Johann Luger 1849. március 6-án született az ausztriai Steinach am Brennerben. (A számos helyen hibásan szereplő szakirodalmi adattal ellentétben tehát nem német, hanem osztrák volt, míg Hugo Borchardt, kinek pisztolyát továbbfejlesztette, USA-állampolgársággal bírt fegyverének fejlesztése idején.)
Georg Luger édesapja, Bartholomeaus sebész volt. Az ifjú Luger az olaszországi Paduában járt iskolába, majd a bécsi kereskedelmi szakközépiskolát végezte el. 17 éves korában önkéntesként jelentkezett katonai szolgálatra, ahol a 78. gyalogsági ezredbe került. 1868-ban előléptették káplárrá. A katonai minősítése szerint jó képességekkel bírt az úszás, mászás, gimnasztika területén, jól értett a távírászathoz és az alárendeltek vezetéséhez, míg tüzérségi ismereti gyengék voltak. Mivel jó céllövőnek is bizonyult, a katonai tűzfegyveriskolába került, ahol először keltették fel érdeklődését az automata töltési rendszerek. Sikeres szereplése nyomán őrmesterré léptették elő. Négyéves katonai szolgálat után 1871-ben szerelt le, mint tartalékos hadnagy. Ezután banktisztviselőként dolgozott Bécsben.
Luger az 1870-es években ismerkedett meg Ferdinand Mannlicherrel, aki alkalmazta, mint a berlini Loewe (Löwe) fegyvergyár olaszországi képviselőjét. Mivel gyerekkori iskoláztatása folytán jól beszélt olaszul, így Luger hathatósan működhetett közre a Mannlicher M118 ismétlőpuska eladásában.
1894-ben Georg Luger az Egyesült Államokba utazott, hogy bemutassa Borchardt C93 pisztolyát a US Navynek. A C93 komoly kritikákat kapott ? méltán ?, mivel túl nagy, túl nehéz és igen rosszul kiegyensúlyozott pisztoly volt. A típus továbbfejlesztését aztán Georg Lugerre bízta a Loewe cégfelvásárlásai kapcsán létrejött DWM (Deutsche Waffen- und Munitonsfabrik ? Német Fegyver- és Lőszergyár), mely munkában egyes források szerint Georg fia, Georg Franz Luger is részt vett. Mindketten az exkluzív berlini ?Baerenzwinger? (Medvebarlang) lövészklub tagjai voltak egyébként.
A DWM egyetlen példányt készített a P08-ból 3,5″-es csővel, ez lett Georg Luger saját pisztolya, sorozatszáma előtt a tervező monogramjával.
Az első világháború során Georg Luger kifejlesztett egy sorozatlövő kivitelt is a tüzérségi Luger bázisán, és a P08 továbbfejlesztésén is munkálkodott, persze ezek sorozatgyártására a háborús viszonyok közt már nem kerülhetett sor.
Luger szerződését 1919-ben felbontotta a DWM, így a tervezőnek bírósághoz kellett fordulnia a szabadalmi jogok miatt. Végül 1922-ben Luger megnyerte a pert, de szinte teljesen tönkrement bele, és nem sokkal később, 1923. december 22-én elhunyt.

A hosszú csövű regénye

Amint az talán közismert, a Luger pisztolyok első rendszeresítője Svájc volt (saját gyártás, 7,65 mm Parabellum kaliber), a német haditengerészet a 152 mm-es csőhosszú, 9 mm Parabellum kaliberű P04 változatot 1904-ben kezdte el alkalmazni, míg a német szárazföldi hadsereg 1908-ban tette le voksát a 102 mm csőhosszú (?standard?) 9 mm Parabellum kaliberű Luger mellett, ez lett aztán a P08.
Az összes Luger-variáció közül talán a legromantikusabb a hosszú csövű tüzérségi Luger, mely a leghosszabb az összes valóban katonailag rendszeresített kivitel közül.
A német tüzércsapatok 1907-ben kezdtek el egy megfelelő pisztolykaliberű karabélyt keresni, mellyel kiváltható lett volna a nem elsősorban tűzvonalban harcoló tüzérek nehéz, terjedelmes ismétlőpuskája, mely a lövegek alkalmazásakor finoman szólva is útban volt. Ugyanakkor a pisztolynál nagyobb lőtávolságú, tűzerejű fegyverre volt szükség, ha esetleg mégis direkt támadást, rohamot intéznek az üteg ellen. Az egész nagyjából a mai PDW-koncepcióra hasonlít felfogásában.
Az 1907-es tüzérségi próbák során vizsgálták a Borchardt, a Mauser C96 és a Frommer fegyvereket, azonban végül egyik mellett sem döntöttek. Miután azonban 1908-ban a hadsereg általánosan oldalfegyverként rendszerbe állította a P08-at, a tüzérség is ebbe az irányba kezdett tapogatózni. A gyártó DWM-mel való együttműködéssel Adolf Fischer századost bízták meg.
Az első tusával ellátott Lugerek 7 hüvelykes csővel a dél-afrikai piacra készültek még 1900 körül ? ezeken egyébként a GL-fémbélyegzőt is megtaláljuk, mely azt mutatja, hogy Georg Luger személyesen vett részt gyártásuk felügyeletében. Ezekből mindössze 50 példány készült, de kétségkívül alapul szolgáltak a tüzérségi Lugerek kifejlesztése során. (A polgári fa előágyas karabélyok és a tengerészeti tusás P04 fejlesztése sem volt persze közömbös.)
Fischer százados ezekből kiindulva alkotta meg a 8 hüvelykes csövű tüzérségi Lugert, melynek pisztolytáskája tusaként felrögzíthető a markolatra, nézőkéjét pedig a csőfarra helyezték el,
és 8-osztású íves csapóirányzék volt 100?800 méterig beosztva.
A típust aztán 1913. június 3-án rendszeresítették, LP08 (Lange Pistole) név alatt, de a szakirodalomban P14 néven is ismert. A tesztpéldányunk nem egy gyakori ezek közül, mert az erfurti üzemben csak az 1914-es évben gyártották. A DWM az egész háború alatt gyártotta a tüzérségi Lugert.
Az impresszív megjelenésű fegyver hamar népszerűvé vált, de nem csak a tüzérek körében. Korai kísérletek folytak a légierőnél, hogy fedélzeti fegyverként alkalmazzák, azonban e szerepkörből hamar kiszorították a valódi repülőgép-fedélzeti géppuskák.
Miután az világháború hamarosan lövészárkokban folytatott állóháborúvá fajult, itt is megcsillogtathatta a tudását a hosszú Luger a nehézkes ismétlőpuskákkal szemben (ne feledjük, hogy a géppisztolyok ekkor még nem léteztek). A német rohamegységek (Sturmtruppen) beszivárogtak az ellenséges vonalak közé, és korlátozott harcászati célok (pl. egy magaslat vagy géppuskafészek elfoglalása) érdekében tevékenykedtek. Az ő körükben az LP08 vált az egyik legkedveltebb fegyverré, különösen a 32 darabos csigatár (trommelmagazine) megjelenése után. Mely ugyanakkor finoman szólva sem bizonyult megbízhatónak, vagy koszállónak, de ha éppen működött, akkor óriási tűzerőbeli fölényt jelentett az ismétlőpuskával vagy egyszerű maroklőfegyverrel védekező gyalogosokkal szemben. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a briteknek csak revolvereik voltak, a franciák pedig jórészt silány minőségű spanyol 7,65 mm Browning kaliberű zsebpisztolyokkal voltak kénytelenek harcolni, ha az ismétlőpuska valamiért csődöt mondott. Az első világháború végefele természetesen megjelentek a valódi géppisztolyok (Bergmann MP18) is, melyek a szükségmegoldásként alkalmazott LP08-at felválthatták volna, de ezekkel a németek alaposan elkéstek.
A világháborút követő versailles-i békeszerződések aztán megalázóan
lefegyverezték a németeket, a 100 mm-nél hosszabb csövű és 8 mm-nél nagyobb űrméretű maroklőfegyverek gyártását és alkalmazását megtiltották. Ennek sok hosszú csövű Luger is áldozatául esett.
A kivezetőutat az USA-ba való export jelentette, ahol a zsákmányként hazavitt fegyverek egyfajta gerillamarketingként ?megágyaztak? a típus bevezetésének. A leghíresebb importőr a Stoeger volt, mely magát a Luger nevet is levédette az USA-ban. ?k még 16 hüvelykes csövű Luger pisztolyokat is importáltak, 1000 méterig osztott nézőkével, sőt a tüzérségi Luger az amerikai piacra 7,65 mm Parabellum (avagy .30 Luger) űrméretben is készült.
Az 1930-as évek elején a DWM a Mauser tulajdonába került, de a DWM felirat 1934-ig megmaradt az exportfegyvereken, majd ezt követően a hadi is polgári változatok megkülönböztetésre kerültek. Az 1930-as évek második felében készültek a tüzérségi Luger különleges kivitelei, az egyik a perzsa (Irán) modell, melynek farszi nyelvű feliratai igazán egzotikussá teszik a pisztolyt. A sziámi (Thaiföld) pisztolyok voltak az elsők, melyek már a jól ismert kereskedelmi Mauser-emblémát (?hordó?) viselték.
A második világháború közeledtével a Lugert hivatalosan leváltották a Walther P38-cal, mely minden szempontból korszerűbb és olcsóbban gyártható fegyver volt, de megfelelő menynyiséget soha nem gyártottak belőle, így a jó öreg első világháborús csatalovat a második világháború során is alkalmazták. A második világháború után 1947-ig a francia megszállás alatt levő oberndorfi üzemben is készült kis mennyiségű hosszú Luger, ezeket a francia hadsereg bevetette például Indokínában (Vietnam). A gyártás 1947-ben szűnt meg, a gépeket jórészt megsemmisítették.
A különféle Luger-változatok, így a tüzérségi is, nagy számban kerültek alkalmazásra az 1950-es években Németország mindkét felében, mint rendőrségi pisztolyok, hiszen abból igen nagy hiány mutatkozott.
1969-ben támadt fel egy időre a tüzérségi Luger, mikor az Egyesült Államokbeli Interarms a Mausert bízta meg új példányok gyártásával. Ezek a fegyverek azonban nem igazán arattak sikert a piacon, mert a gyűjtők nem igazi Lugereknek, hanem csupán replikáknak tekintették őket, ráadásul a gyártási költségek igen magasak voltak az élőmunka-igényesség miatt. Az utolsó hosszú replika-Lugerek 7,65 mm Luger és 9 mm Luger kaliberben 1986-ban kerültek ki a gyártósorról.

A ?Kniegelenkverschluss? titkai

A Lugerek technikai megoldásairól jelent már meg részletes cikk lapunkban, így most csak az alapok rövid átismétlésére szorítkozunk. A P08 egysoros tárból adogató, csak single action (ütőszegtípusú) elsütőszerkezettel bíró, reteszelt záras öntöltő rövid lőfegyver.
A zárolást a híres csuklós-karos megoldással oldják meg. A tok sínen hátramozgó felső részébe fixen be van csavarozva a fegyvercső. Lövéskor az egész
felsőrész hátramozdul, majd a tok felfele ívelő kialakítása megtöri a csuklót (mint az ember a könyökét), így az felfele nyílik, engedve a zárat hátramozdulni, és elvégezni az ürítési majd töltési ciklust.
A rendszer érdekessége, hogy a helyretoló rugó a markolatban, a tár mögött helyezkedik el. Utolsó lövésnél a zár hátul marad, a csukló jól látható felnyitott helyzete (az irányzóvonal kitakarásával) egyértelműen jelzi az újratöltés szükségességét.
A csuklós-karos (angolul: toggle action, németül: kniegelenk verschluss) zárolás tisztán mérnöki szempontból csodálatos alkotás, azonban gyártása rendkívül sok gépi munkát, majd kézi illesztést, és nagyfokú precizitást igényel. Ezenfelül alaposan érzékeny a tüzelt lőszer paramétereire és mindenfajta szennyeződésre. Ráadásul a P08 részleges szétszerelése valóban gyorsan végrehajtható. Feltéve, ha egy jól megvilágított laboratóriumban, két képzett gépészmérnök segítségével végezzük ? ezeket azonban a lövészárokban nehézkes biztosítani.

A tusa-pisztolytáska

A tüzérségi Lugerhez tartozó eredeti pisztolytáska bonyolultságában méltó párja a pisztolynak. Az biztos, hogy a gyors fegyverrántás nem szerepelt az elsődleges szempontok között. A pisztolyt teljesen beborító tok fülét egy átlukasztott szíj, majd egy abba illeszkedő újabb szíjon levő ?tüske? zárja. Ha ezt kinyitottuk, akkor van egy szíj, melyet korábban a fegyveren áthurkolva és megrántva gyorsíthatjuk az előrántást. A pisztolytáska elülső ívén van a tisztítóvessző bújtatója, a vállszíjról pedig egy kettős tártok is lóg.
A legizgalmasabb azonban az, hogy a bőr pisztolytáska másik oldalát egy fatusához rögzítik. Ennek alsó részén egy újabb kis bőrsapka (patenttal) védi azt a sínt, amelyet a pisztoly markolatán alul lévő ellenpárjába kell csúsztatni, majd a rögzítőcsap karját elfordítva fixálni. Már kezdődhet is a roham!

Nagyon szórakoztató lövészet

A tesztfegyver, az 1914-es (az 91 éve volt ám!) tüzérségi Luger kiváló állapotban volt, csak a felületkezelés fénye kopott meg egy cseppet, a tárak
kivételével minden alkatrész összeszámozott (számazonos), ami különösen emeli a gyűjtői értékét.
A remek pisztoly minden kezelőszerve tökéletesen precízen üzemelt, a bűbájos Gesichert felirat a tokon és az egész miliő, amely körüllengte a példányt egy letűnt korról árulkodott. Ritkán van olyan, hogy egy pisztoly tesztelése közben az ember időutazáson érzi magát, de itt szinte várta az ember, hogy kósza lődözésünkre egy Maxim géppuska válaszoljon a golyófogók irányából.
A lövészet során persze kímélni igyekeztünk ezt az inkább már muzeális darabot, és csak szubszonikus (S & B 9 gramm JFP, MFS FMJ Practical) lőszerrel etettük.
Megjegyzendő, hogy az eredeti 9 mm Parabellum hadilőszer is csonkakúp alakú, hangsebesség alatti lőszer volt, csak később fejlesztették ki a ma általános ogivál lövedékes töltényt.
A vénséges vén pisztoly a kb. 50 lövés során egyetlen csőre töltési hibát produkált (kis lökés a csuklón és máris ketyegett tovább), illetve volt egy db elcsettenés, ami azonban egyértelmű lőszerhiba (Sellier and Bellot lőszer), mert az ütőszeg jókora krátert vájt a csappantyúba, és másodikra el is ment.
A lövés élménye nem téveszthető össze más pisztolyéval, a hátrarúgás igen csekély, és teljesen más karakterisztikájú, mint egy modern, pl. Browning-SIG zárolású öntöltőnél. A hosszú ?ormány? ellenére nem orrnehéz a pisztoly, sőt kifejezetten jól lehet ösztönösen célra tartani, ami sokban köszönhető a nagyon meredeken megdöntött markolatnak. Ez utóbbi miatt aztán az aprócska sátorvasban levő elsütőbillentyű kifejezetten furcsa szögben áll a manapság megszokottakhoz képest. A sütés modern szolgálati pisztolyokhoz képest feltűnően lágy és rövid úton következik be, mai szemmel nézve már nem biztonságos igazán. (A típust csőre töltve hordani sem biztonságos amúgy.) Ami az igazán eredményes lövészetben zavaró, az az aprócska, V-kivágású nézőke és a piskóta (tudományosan: lemniszkáta) alakú célgömb összejátszása. A nézőke pedig még lötyögött is egy kicsit, ami azért 91 év távlatából nem egy mellbeverő hiba.
Mindezek ellenére szabad kézből 25 méterről 5 lövésből négy könnyedén a 8-a lőlap nyolcas körén belül volt tartható, és ? az irányzéknak köszönhetően ? jellemzően függőleges szórást mutatott. A válltámaszt felrakva már erősen kiült arcomra az idült vigyor, és vállba kapva rájöttem, hogy nem voltak ezek az öreg germánok olyan ostobák, mikor a pisztolytáskát ráintegrálták a tusára, hiszen a bőr szépen befeszül a vállgödörbe, nagyon stabil tartást adva. Felrakott tusával már a billentyű helyzete sem olyan fura. A pontosság persze ekkor sem javult, de a hátrarúgás egyenesen elenyészett, talán a legkönnyebben uralható pisztolykaliberű karabély az általam kipróbáltak közül. 8?10 méterről könnyedén lehetett ráduplázásokkal kicsipkézni az IPSC-lőlap alfáját minden nehézség nélkül.

Minden gyűjtő vágya

Az ősrégi pisztoly tehát, mint az lövészetből kiderülhetett, mai napig sok örömet nyújthat felhasználójának. Bár lőni egy ilyen csodával szinte már nem is illik, hiszen a hasonló állapotú darabok nálunk civilizáltabb országokban gyűjtők páncélszekrényeiben pihennek. Egy ilyen, számazonos példány könnyedén meghaladhatja a 2000 eurós értéket, a hozzávaló eredeti tusa-pisztolytáska pedig a 600-at (másolatait 60?100 euró közt lehet beszerezni). A hosszú csövű tüzérségi Luger nemcsak a maroklőfegyverek fejlődésének, hanem a gyalogsági harceljárások változásának is fontos mérföldkövét jelenti. És gyönyörű!

Vass Gábor