Miért FOGALMATLAN a rendőr, hogy MI KKVE VALÓJÁBAN???

Egy olvasó/vásárló küldte át nekünk a teljes dokumentációt az ellene indult KKVE-témájú szabálysértési eljárásról, ami előtt teljesen értetlenül áll, hiszen pontosan tisztában van vele, hogy a jogszabály betűje szerint bizony semmit sem követett el. Mert őnála pont a legális hatóanyagú, kisméretű gázspray volt, melyet legálisan, üzletből vásárolt.
(Mi ebből ebből a sztoriból/dokumentumhalomból csak a lényeget emeljük ki, és természetesen az összes azonosításra alkalmas adatot kitakarva, mind az érintett, mind az eljáró rendőr(ség) tekintetében. Hiszen itt valószínűleg nem egyetlen ember hibázott, hanem vélhetően rendszerszintű problémáról van szó.)
Előkerül a CS-spray
Az érintettet egy teljesen más dologból kifolyólag közterületen igazoltatták, aminek során ruházat- és csomagátvizsgálás történt. Ez utóbbi során a kézitáskája oldalzsebéből került elő egy kisméretű, 20 g alatti, 80 mg CS hatóanyagú német gyártmányú gázspray. Tehát hangsúlyozni kell, hogy a gázspray-t nem vette elő, nem használta, az csak a táskazsebben volt.
Ehhez képest a nyilvánvalóan nem tiltott gázspray-t elkobozták tőle, és szabálysértési eljárást indítottak ellene, amelyben vétkességét nem ismerte el.
A szabálysértési határozat
Ezután született a nyitóképen kivonatosan olvasható szabálysértési határozat egy hazai nagyvárosban – mely totálisan jogellenesen előbb arra hivatkozik, hogy:
– „a CS hatóanyagú gázspray közterületi birtoklását jogszabály tiltja ezért e tárgy elkobzását és megsemmisítését” rendeli el
– „annak birtoklása jogszabályba ütközik és egyben veszélyezteti a közbiztonságot” (puszta birtoklása? Ejha!)
A fentiek mellett egy igen magas, 100 ezer forint feletti bírságot is kiszabott a szabálysértési főelőadó rendőr őrnagy. Tehát NEM egy utcán, stressz alatt intézkedő, esetleg kezdő tiszthelyettes, hanem egy főelőadó őrnagy.
Miközben a jogszabály ennek szöges ellentétét mondja ki!
Az eljárásban annak indokaként az eljáró hatóság a CS hatóanyagot jelölte meg, mint tilalmazottat, AZONBAN hatályos jogszabály alapján:
“175/2003. (X. 28.) Korm. rendelet a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről
3. § (1) Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában tilos a közbiztonságra különösen veszélyes eszközt közterületen, nyilvános helyen – ideértve az ott lévő járművek belső tereit is –, valamint közforgalmú közlekedési eszközön birtokolni.
(2) Nem vonatkozik az (1) bekezdésben foglalt tilalom
e) a pelargonsav-vanillilamid és az olajosgyanta-tartalmú kapszaicin hatóanyagot nem tartalmazó, legfeljebb 20 gramm töltőanyag tömegű gázsprayre, kivéve a közterületen vagy nyilvános helyen szervezett rendezvényeket.”
Tehát csak a pelargonsav-vanillilamid és az olajosgyanta-tartalmú kapszaicin hatóanyag tilalmazott, a CS (orto-klór-benzilidén-malononitril, lásd: https://en.wikipedia.org/wiki/CS_gas) pedig nyilvánvalóan egy teljesen másik anyag, így NEM tilalmazott, ezért a lefoglalás/elkobzás és a szabálysértés megállapítása alaptalan.
Eléggé elképesztő, hogy a szabálysértési határozatban KIFEJEZETTEN EZT A JOGSZABÁLYHELYET JELÖLTE MEG A RENDŐRSÉG. És kiderül, hogy még véletlenül sem olvasták el!!!

Az, hogy a terméknek mi a hatóanyaga (tartalmaz-e tilalmazott hatóanyagokat), nem vitatható, hiszen rá is van írva a címkéjére. Illetve a terméknek a nevét google keresőbe beírva azonnal megvan a hivatalos Biztonsági Adatlap (Safety Data Sheet), melyben rögzítik a kémiai összetételt.
Miért rendszerszintű a probléma? (Innen már véleménycikk)
Azért mert, itt tényleg nem egy magányos rendőr intézkedett tévesen, hanem egy teljes eljáráson, több írásbeli határozaton is keresztülfutott egy nyilvánvaló jogi nonszensz.
Hiába hangoztatta az eljárás alá vont, hogy milyen tévedésben van a hatóság, egyáltalán nem hallgatták meg az érveit. Annyit nem tett meg a hatóság magas beosztású képviselője, hogy elolvassa azt a paragrafust a hatályos jogszabályban, amire saját maga hivatkozik! Micsoda magabiztosság!
Persze joggal felvethető, hogy már az utcán intézkedő rendőr miért nincsen ilyen alapvető és biztos tudás birtokában egy olyan dolog ügyében, mellyel mindennapos intézkedései során bizony nap mint nap találkozhat? Mert egy egyszerű hasonlattal élve ez most olyan szintű hozzá nem értést képviselt, mintha nem tudná megkülönböztetni a biztonsági övet a derékszíjtól, és az utóbbi bekötetlensége miatt bírságolna. Milyen oktatást kapott ez a rendőr a szakirányú oktatási intézményben?
Ami pedig végképp érthetetlen, hogy egy szabálysértési szakterületen vezető beosztású rendőr őrnagy hogyan véthet ekkora szarvashibát, és itt talán már parancsnokai részéről fegyelmi intézkedés szükségessége is felvethető.
Mert szinte biztos vagyok benne, hogy ez a „bármilyen gázspray” miatti bírságolás nem először fordult elő a praxisában. Jó lenne, ha több ilyen nem lenne. Sehol máshol sem.
Ceterum censeo, a közterületi pepperspray-tilalmat pedig el kell törölni!
Vass Gábor


