Fából vaskarika? – Pisztoly-karabély átalakítókészletek

Először márciusban, az IWA-n találkoztunk ezekkel a pisztolyból karabélyt varázsoló ötletes talakítókészletekkel. Már akkor megtetszett az egész koncepció, így kimondottan örültem, amikor meghallottam, hogy egyből két gyártmányt is tesztelhetünk belőle.

Ez most valami, vagy valahová megy?

Amikor először láttam az átalakítót a SIG SAUER standján, nem tudtam eldönteni, hol van vége a pisztolynak, és hol kezdődik az átalakító. Mivel még sosem találkoztunk ilyesmivel, első ránézésre én azt gondoltam, hogy csak a tokot használják a pisztolyból, és a komplett felsőrészt, mint fődarabot szerelik a szán helyére. Jobban megnézve azonban láttuk, hogy a SIG 226 Carbine néven kiállított termék valójában egy sima P226 és egy FAB Defense gyártmányú ráépített héj, mely ebben a formában emléket állít a német?izraeli barátságnak.
Kicsit tovább nézelődve megtaláltuk a tengerentúli EMA Tactical termékét is, ott a kiállított darabban egy nem csak félig műanyag, dummy Glock 17 köré épült a konstrukció. Ezt már kézbe is vettük, és bár lőni ugye nem tudtunk vele, érezhető volt, hogy fogásban nem sokban tér el egy géppisztolytól, így a szerkezet sok kérdésre alternatívát jelenthet.
Mindkét átalakítókészletet válltámasszal látták el, az oldalaikon, tetejükön és aljukon található szereléksínekre mellső markolat, hangtompító, fegyverlámpa, hüvelygyűjtő zsák, red dot vagy akár lézerirányzék szerelhető.

Olcsó, mégis működik

Végignézve a pisztolykaliberű karabélyokat, azt tapasztaljuk, hogy igen drágán mérik őket, így feltehetően innen jött az ötlet, hogy a rendvédelmi szervek már rendszerben lévő pisztolyaira fejlesszenek átalakítókészletet, amely lényegesen olcsóbb, és közel olyan hatékony, mintha új fegyvereket vásárolnának. Maga az ötlet szerintem zseniális, hiszen így nem kell egy másik fegyver karbantartását, kezelését megtanítani a felhasználóknak, ráadásul a kiegészítők, tárak továbbra is használhatók.
Ugyanakkor sportlövészeti szempontból is hasznos ez a termék, ugyanis polgári célra még szerényebb a kínálat pisztolykaliberű karabélyból, mint sorozatlövő társaikból, ráadásul az ára legalább annyira borsos. Az ár mellett a sajátos magyar törvények sem elhanyagolhatók, így tehát nemcsak pénzt spórolhatunk egy átalakító készlettel, hanem egy újabb helyet a fegyvertartási engedélyünkben, a megszerzésre jogosító cetli beszerzésével töltött időről, költségekről, jogbizonytalanságról már nem is beszélve.

Tobzódás

Mint már a főcímben is említettem, nem egy, hanem rögtön két gyártmányt is tesztelhettünk. Mindkét verziót Glock 17 vagy 22 befogadására tervezték, így gyakorlatilag azonos feltételek mellett tesztelhettük a szerkezeteket. Mi 9 mm Luger Glock 17-tel próbáltuk mindkettőt.
Az átalakítókészletekkel természetesen csak lámpát és reddot-irányzékot használtunk, bár hozzáteszem, a hangtompító és a lézerirányzék ? mivel nem a fegyverre, csak a héjra rögzíthető ? szintén legális lenne, más kérdés, hogy ezt nehéz lenne elmagyarázni a bíróságon. A válltámasz mindkét gyártmányon lötyögött kicsit, de ettől eltekintve masszívnak, kényelmesnek és kompakt méretükből fakadóan épületharcban is jól használhatónak bizonyultak. Minden bizonnyal a hosszú 33-as tárakkal a Glock 18 géppisztoly érezné igazán elemében magát ezen konverziókban.

FAB Defense

A megfejthetetlen K.P.O.S nevű, izraeli  FAB Defense gyártmányú átalakító anyaga alumínium, a válltámasz itt oldalra kihajtható. A masszív műanyag kofferben találunk mellső markolatot, valamint egy hevedert is, ha épp nyakba akasztva szeretnénk hordani. Érdekessége ennek az átalakítónak, hogy a szán és a héj között felül annyi helyet hagytak, hogy adott esetben a pisztoly gyári irányzékát is használhatjuk, ami meghibásodott optika esetén előnyös lehet.
Összeszereléshez első lépésként ? Glock esetében ? le kell szerelnünk a szán hátsó részét lezáró backplate-et, és a helyére az átalakítókészlethez mellékelt, furattal és felhúzókarral ellátott verziót tesszük. Ezt követően az átalakítón a válltámasz alatt található stiftet kihúzzuk a tokból, és a válltámaszt felhajtjuk. A héj elején található rögzítőkart meglazítjuk és elforgatjuk, a Glockot hátulról ütközésig betoljuk a keretbe, majd a rögzítőkart visszacsukjuk. Ez egyébként a szereléksín bemarásába illeszkedik. Ezután már csak egy kis alumíniumtömböt illesztünk a tok hátsó részéhez, visszahajtjuk a válltámaszt, betoljuk a stiftet, és a lecserélt backplate furatába illesztjük a felhúzókart.
Ez a megoldás átlagos felhasználónak kicsit bonyolult, ráadásul a lecserélt körömnyi alkatrészt ezután könnyű elhagyni. Szintén furcsa, hogy a behajtható válltámasz miatt a felhúzókar egykezes, de annál is meglepőbb, hogy az a bal oldalra került, ami jobbkezes lövőnek kicsit kényelmetlenné teszi a csőre töltést, de szerintem ez csak megszokás kérdése.
A FAB Defense átalakítókészletei jelenleg a vékonyabb Glock pisztolyok közül a 17, 18, 17L, 19, 22, 23, 34, 35, a vastagabb tokos .45 ACP kaliberből csak a Glock 21 típust támogatják, illetve készítenek keretet a SIG 226, illetve a 2022 típusokra is.
A készlet ára kb. 100 000 Ft.

EMA Tactical

A másik tesztelt versenyző az amerikai gyártmányú EMA Tactical ?Roni? fantázianevű terméke volt. Anyagát tekintve ez műanyag, de természetesen a csőtorkolatnál acélbetétet tartalmaz a magas hőmérséklet miatt. A tusa betolható, így összecsukva nagyobb, mint az izraeli verzió, cserébe itt egy tártartót rejtettek a válltámasz elülső részére. A mellső markolat természetesen itt is gyári tartozék. Érdekes megoldás a sátorvasat és az elsütőbillentyűt mindkét oldalról takaró biztosító, amely mondjuk egy Glock esetében teljességgel felesleges, de egy SA/DA fegyvernél már igenis lényeges lehet.
Az összeszereléshez jelen esetben semmit nem kell módosítani a fegyveren, elég csak a felhúzófelület bordás bemarásaira illeszteni a műanyag felhúzókart. Az átalakítókészlet elején és hátulján található rugós stifteket kihúzzuk a tokból, majd a torkolati részt előre, a válltámasz illeszkedésénél pedig hátrahúzzuk a darabokat. A tok oldala ekkor felnyitható, behelyezzük a fegyvert, majd visszacsukjuk az oldalát, összetoljuk a keretet és a helyükre pattintjuk a stifteket.
Az EMA Tactical átalakítókészlete jelenleg a Glock pisztolyok közül a 17, 18, 19, 22, 31, 32, 34 és 35 típust támogatja, de ígéretük szerint hamarosan piacra dobják a SIG SAUER P220, P226, P228 és P229-et, valamint a Jericho, Springfield XD, Beretta PX4, Para Ordnance, Beretta 92 pisztolyokat is befogadó tokokat. A készlet ára kb. 130 000 Ft.

Működés közben

Mindkét átalakítókészlettel kiváló eredményt lőttünk, 10?15 méterről pedig igen tempósan borogattuk a párbajgép fémcéljait. 25 méterről nem túl lassan lőve is kézfejnyi szórást produkáltunk, de valószínűleg egy távcsővel szerelt verzióval, lassan lőve lényegesen jobbat is tudtunk volna, de akkor hol marad az élvezet?
A lötyögő válltámasz engem cseppet se zavart (bár a másik tesztelőt pontlövészetnél igen), vállba húzva a fegyvert az nem nagyon mozgott semerre. Az átalakítókészletenként olyan százötven lőszer ellövése alatt a műanyag tokossal és az alutokos verzióval egyaránt volt három hüvelykivetési hibánk. Ennek oka minden bizonnyal a megnövekedett súrlódás, és a másképpen rugózó műanyag tok volt, lehetséges, hogy egy kicsivel gyengébb helyretoló rugóval ez kiküszöbölhető.
A tesztek során Fiocchi és MFS FMJ-lövedékes lőszert használtunk.

Lenyomtuk az USA-t!

Mivel az átalakítókeretek nem tartalmaznak fődarabot, hazánkban engedély nélkül megvásárolhatók, így szabadon felszerelhető sportfegyverre, rendvédelmi szervek pisztolyaira, de akár airsoftpisztolyokra is, feltéve, hogy azok méretileg pontos másai az élesnek.
Érdekes, hogy az USA-ban is akadnak furcsa jogi helyzetek, de mondjuk egyik se annyira sci-fi, mint itthon.
Az NFA (National Firearm Act) szabályzása érvényes a rövid csövű puskákra, amely adóhoz és regisztrációhoz köti az SBR (Short Barreled Rifle) kategóriába eső fegyvereket, melyeket így csak egy ?elképesztő összegű? 200 dolláros adó befizetése, és az alkohol-, dohánytermék-, lőfegyver- és robbanóanyag-iroda (Bureau of Alcohol Tobacco Firearms and Explosives, rövidebb nevén: BATFE) részére beadott formanyomtatvány kitöltése után vásárolhatnak meg. Ez abban az esetben érthető is, ha egy nagyobb fegyverből akar valaki kisebbet csinálni, de jelen esetben egy jobban rejthető pisztolyt alakítanak át kevésbé rejthető vállfegyverré. Hiába, ott sincs kolbászból a kerítés!

Uram János

Köszönjük az átalakítók biztosítását a Gun Master Kft.-nek (KPOS) és a Tactical Kft.-nek (EMA Roni).

www.ematactical.com

www.fab-defense.com

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás