Colt Anaconda .44 Magnum – – A legnagyobb kígyó

A Colt cég az 1980-as évek végére hatalmas lemaradást halmozott fel a többi nagy maroklőfegyver-gyártóval szemben, ami a modellpalettát illeti. A legnagyobb múltú revolvergyártónak egészen az Anaconda megjelenéséig nem volt .44 Magnum kaliberű forgópisztolya.

Elmer Keith álma megvalósul

A legnagyobb történelmi konkurens, a Smith and Wesson 1956-ban hozta lázba a fegyverbarátokat a .44 Magnum revolver – a későbbi Model 29 – bemutatásával. Az új töltény kifejlesztésében elévülhetetlen érdemeket szerzett korának elismert fegyverszakírója (és lelkes kísérletezője) Elmer Keith. Egészen az 1920-as évektől bombázta a fegyver- és lőszergyárakat az American Rifleman (az NRA hivatalos lapja) hasábjain megjelent cikkeivel, melyekben hosszan ecsetelte egy többszörösre növelt töltetű .44 Special lőszer előnyeit. Ironikus, hogy Keith kezdetben .44 Special kaliberű Colt Single Action revolvereket konvertált át a nagyon megnövelt töltetű lőszereihez, ezekből aztán jópárat sikeresen fel is robbantott.

A Smith and Wesson kérésére aztán a Remington lőszergyár az 1950-es években (a háború utáni nagy fellendülés az USA-ban) megvalósította Elmer Keith ötletét, azonban a biztonság kedvéért a hüvelyhosszt megnövelték, hogy a régi, gyengébb fegyverekbe az ne legyen betölthető – lásd .38 Special – .357 Magnum analógia. A Remington által gyártott első .44 Magnum lőszer 440 m/s kezdősebességgel lőtte ki 15,3 grammos semi-wadcutter lövedékét (szintén Keith fejlesztése) és rögtön a maroklőfegyveres vadászok kedvencévé vált.

Meghalt a kígyó, éljen a kígyó!

A Smith and Wessont hamarosan követte a feltörekvő Ruger (Blackhawk és Redhawk), akik single action és double action formátumban is készítettek ilyen kaliberű fegyvereket. A Colt viszont – történetében már nem először – elmulasztotta a nagy lehetőséget. Bár 1956-ban újra elkezdték gyártani a Single Action Army-t, nem vették fel az új lőszert a választékba. A Colt ekkor a .357 Magnum űrméretű Python kifejlesztésére koncentrált, mely ugyan némileg megelőzte korát, és legendává vált, de csak a .41-es tokméretre épült, nem tudták átalakítani .44-esre.
A Colt vezetőinek baklövéseit jól példázza az, hogy a második világháború előtt, a New Service sorozatban volt a .44 Magnumnak megfelelő tokméret, csakhogy az ezeket gyártó gépsorokat a második világháború kitörésekor – hogy helyet szorítsanak a haditermelésnek – egyszerűen egy autóparkolóba kirakták. Amikor az 1950-es években szükség lett volna rá, az egész nem volt más, mint egy halom ócskavas.

Így tehát a Colt több, mint 30 évig nem gyártott egyetlen .44 Magnum forgópisztolyt sem, míg számtalan más – esetleg sokkal kevésbé ismert – cég nem hagyta ki ezt a piaci lehetőséget (Great Western, Dan Wesson, Seville, Mossberg, Uberti, Thompson/Center, Marlin, Winchester, M.O.A., IMI/Desert Eagle, Pachmayer, Rock Manufacturing, Freedom Arms, Hawes, Astra, Llama). Illetve egy kivétel van, 1972-ben elkészült egy M1873 SAA az akkor már rendkívül népszerű töltényhez, de ez csupán prototípus maradt, és a kaliber atyja, Elmer Keith 1981-es agyvérzéséig csak egy pár Smith and Wesson M29-est hordott (de azt állandóan, ha a mellékhelységnél messzebb ment).

Az 1980-as évek végén a Colt már igen nagy gondban volt, nem várathatott tovább az elaggott modellpaletta felfrissítése, ekkor jelentek meg a King Cobra revolverek a Python olcsóbb – de jóval kevésbé igényes – alternatíváit kínálva, és végül megszületett az első .44 Magnum Colt, az Anaconda is. A nagy kígyó születése nem volt problémamentes. Már 1989-ben megjelentek az első hírek a fegyverről, de az 1990-1991-ben gyártott példányok nagy része komoly hiányosságokkal bírt. Az elsütőszerkezetet már az első használat előtt el kellett vinni fegyvermesterhez, hogy működőképessé varázsolja, de a legkomolyabb gondot a rossz – illetve a teljesítményhez nem megfelelő – minőségű csőacél okozta, melyből a huzagok kikoptak, deformálódtak. A kezdeti problémákat hamarosan többé-kevésbé megoldották, és 1992 után már nem lehet komolyabb műszaki panaszokat fellelni.

A gyártást azonban a Colt csődje miatt az 1990-es évek végén befejezték – csakúgy, mint az összes double action revolvermodelljükét – ekkor az Anaconda ára az eredeti 450-550 dollárról 800-900 dollárra kúszott fel. Azonban talán kár lenne temetni ezt a méretes kígyót, hiszen 2001-ben bejelentették, hogy a Colt túl van a teljes végveszélyen, és limitált példányszámban, kézi munkával újraindítják a Python és az Anaconda készítését is – más kérdés, hogy erről semmilyen további információ nem jelent meg.

Különféle kígyóbőrök

Az Anaconda 4″, 6″, 8″ és 10″ csőhosszúságokkal készült (a 6 hüvelykes messze a legelterjedtebb), kizárólag rozsdamentes acélból (a híres Colt Royal Blue kékítés ekkor már nem volt gazdaságosan előállítható). A .44 Magnum mellett a gyártó által eredetileg megalkotott, XIX. századi .45 Colt töltényhez is készült Anaconda, de természetesen itt már nem az öreg ?bilivas? Peacemaker gyenge, feketelőporos töltényéről van szó, hanem a .44 Magnumhoz hasonló teljesítményekről. Olyan változat is volt, mely terepszínű, műanyag alapú felületkezelést kapott a rozsdamentes acélra. Ezt a kivitelt kifejezetten vadászok számára készítették és Magna-Port hibridkompenzátorral látták el. A Colt Anacondákon gyárilag Pachmayr gumimarkolatot találunk.

Frissen az öntödéből

A tesztelt Colt Anaconda egy 6 hüvelykes csövű változat volt, félig sportos – egyedi készítésű – famarkolattal ellátva. A revolver tervezői a híres Python külső megjelenését másolták le, az egész hajóágyú úgy néz ki, mint egy Python másfélszeresére növelve. A tok és a cső fényesre polírozott felülete meglehetősen szépen kidolgozott (a cső és a tok teteje matt, hogy ne zavarja a fényvisszaverődés a célzást). A külső azonban korántsem minden, hiszen belülről az Anaconda semmilyen rokonságot nem mutat a mintát adó legendás őssel, hanem a King Cobra szerkezetét hordozza, természetesen némileg megnagyobbítva. Ez azt is jelenti, hogy a kakast nem egy V-rugó, hanem hagyományos, – igaz, hogy törhetetlen – csavarrugó mozgatja, ennek karakterisztikája messze nem tesz olyan lágy sütést lehetővé. Ennek ellenére, mivel a revolver nagyméretű, az elsütőszerkezet erőkarjai is hosszabbak a szokásosnál, így a sütés jóval kellemesebb revolverezve, és a kakas is könnyebben húzható fel hüvelykujjal, mint amit a hasonló szerkezetű King Cobránál tapasztalhattam.

Az már inkább ártott az esztétikai érzékemnek, hogy az elsütőszerkezet fémrészeinek matt szürke felületén mindenhol láthatóak a fém-fröccsöntés öntési nyomai. Bár ezek semmilyen mértékben nem befolyásolják a fegyver használhatóságát, legfeljebb a költségcsökkentés mindenekelőtt való voltáról lehetne polemizálni…

Az elsütőszerkezet egyébként hagyományos double action/single action, passzív ütőszegbiztosítással, tűzfalba épített külön ütőszeggel (a Colt jóval hamarabb szakított a kakasba épített ütőszeggel, mint a Smith and Wesson). A revolver dobja oldalra kifordítható, és mint minden revolverező elsütőszerkezetű Coltnál, itt is a tűzfal bal oldalán levő gomba alakú alkatrész hátrahúzása után nyitható. Ez a megoldás ergonómiailag kevésbé kényelmes és lassabb, mint Smith and Wessonok dobnyitása, de csaknem 100 év alatt a Colt-revolverek egyfajta márkavédjegyévé vált, nem fognak változtatni rajta ezután sem. Az ejektorrúd elülső része sincsen rögzítve, így a dob messze nem áll olyan stabilan (felhúzott kakasnál is nagyobb a lötyögése), mint a másik jenki cég termékeinél.

A csőtorkolat kialakítása is talán érdekes, hiszen a King Cobrákhoz hasonlóan kissé süllyesztett a huzagolás koronája, így kevésbé sérülékeny, de mindenestre olcsóbb gyártani, mint a Pythont. A vastag, nehéz, teljes hosszúságú ejektorrúdházzal, és csőventillációval bíró fegyvercső egyébként az a rész, mely külsőre legjobban emlékeztet a Pythonra. Igencsak eltalálták a designt anno az 1950-es években. A nagy revolver természetesen állítható (mikrométeres) nézőkével, és cserélhető célgömbbel van ellátva. A gyári célgömb piros színű műanyagbetétet kapott, és két darab acélstift tartja a csősínben, ami stabilabb, mint az SW által gyakran alkalmazott 1-stiftes megoldás. Mivel a maroklőfegyveres vadászok általában optikai irányzékkal használják a fegyvert, így a tok tetején két menetes furatot találunk a szerelék rögzítésére, bár arra a ventilált csősín is alkalmas.

Véresen komoly teljesítmény

A Colt Anaconda .44 Magnum 6″ tesztelése során 240 graines soft point lövedékkel szerelt Fiocchi gyártmányú lőszer használtam. Itt komoly gondot okozott az én átlagos paramétereim és a fegyver tulajdonosának hatalmas testméretei közti különbség. Az egyedi készítésű (jobbkezes) famarkolat felső, hátranyúló éle ugyanis az én kezemtől mintegy 1 centiméterre helyezkedett el, akármilyen magasan próbáltam megfogni a fegyvert, hogy egyáltalán elérjem az elsütőbillentyűt. Emiatt aztán minden lövéskor kalapácsütésszerűen rávert a fegyver a kezemre, és ugye itt a hátrarúgás egyébként sem lágy. Már két tár (12 db töltény) kilövése után jobb kezem hüvelyk- és mutatóujja közt szabályos V-alakú vérző horzsolások keletkeztek.

Ezektől a zavaró hatásoktól függetlenül, az első néhány bemelegítő, szoktató lövés után nagyon figyelemreméltó lőeredeményt tudtam kihozni a nagy kígyóból, nem sikerült kilőni 25 méterről a célfeketéből. Az utolsó 8 lövésem pedig mindössze 1 db 8-ast tartalmazott a 10-esek és 9-esek mellett (8-a lőlap). 10 méterről revolverezve lőttem a fegyverrel acéllapokra – ami közben bizony többször elrántottam a fegyvert a célról, hiszen egyrészt a kezem már igencsak leamortizálódott, másrészt mutatóujjam alig érte el az elsütőbillentyűt. Amikor azonban találtam (és azért ez volt többször) a 20×20 centiméteres méretű, 10 mm vastagságú acéllapot a .44 Magnum szinte vízszintesen dobta el az 1,2 méterre levő golyófogóig, ami igazán impozáns látvány volt, és jól példázta a mire képes ez a fegyver-lőszer kombináció.

Felhasználási cél

A hazai – számos negatív jelzővel illethető – fegyverjogszabály egyik komoly hibája, hogy felhasználási cél szerint köti különféle engedélyekhez a lőfegyvereket. A cikkben szereplő ?maroklőágyút? rendőr tulajdonosa önvédelmi célra tartja, noha azt ő sem tagadja, hogy elsősorban szerelemből vette ezt a fegyvert. A .44 Magnum lőszer véleményem szerint ember ellen való önvédelemre az ?overkill? kategóriába tartozik, hiszen az amerikai utcai lövöldözések statisztikai adatai szerint humán célok ellen legjobb megállítóerővel a .357 Magnum bír. A jóval erősebb .44-esnek egyszerűen nem elég vastag az emberi test ahhoz, hogy teljes energiáját leadhassa. Más kérdés, hogy veszélyes vadállatok járta vidéken magányosan vadászónak viszont pont ez a tulajdonság a megfelelő – itthon azonban ezek a szituációk kevéssé gyakoriak. A hatalmas revolver rejtett viselése kissé nehézkes, legfeljebb hónaljtokban megvalósítható, de ehhez is legalább 1,9 méteres testmagasság és vagy 100 kilós testtömeg szükségeltetik.
A hazai sportlövő szabályok szerint 9,65 mm-es lövedékátmérőnél megáll a pontlövő kategória, így a .44 Magnum bármilyen pontos, versenyen nem lehet vele indulni. Kiváló lenne a nagy sebességű lőszer által biztosított lapos röppálya miatt maroklőfegyveres sziluettlövészetre, de ez még nem terjedt el itthon. A Colt Anaconda tehát – akár újrakezdik valóban gyártását, akár nem – sosem lesz hazánkban több, mint egy látványos kuriózum.

A gyártó az interneten:
www.colt.com

Vass Gábor

Technikai adatok – Colt Anaconda (6″)

kaliber: .44 Magnum
csőhossz: 152 mm
teljes hossz: 295 mm
üres tömeg: kb. 1560 gramm
A revolver hatlövetű

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás