A Honvédelmi Miniszter nyilatkozata a lövészetről

A kormányportál számolt be a honvédelmi tárca vezetőjének érdekes nyilatkozatáról a lövészettel, lövészsportokkal kapcsolatban:

 

http://www.kormany.hu/hu/honvedelmi-miniszterium/hirek/a-loveszet-es-a-katonasag-osszetartozik

 

„A lövészet mint sportág és a katonaság összetartozik, nincsen az egyik a másik nélkül” – jelentette ki dr. Simicskó István honvédelmi miniszter február 18-án, csütörtökön a fővárosban, a Magyar Sportlövők Szövetségének sajtótájékoztatóján.

A tárcavezető − mint az olimpiai kvalifikációs győri, 10 méteres sportlövő Európa-bajnokság fővédnöke − elmondta: a lövészet a magyar kormány számára kiemelten fontos, hiszen az egyik legrégebbi sportágról van szó. A honvédség és a sportág kapcsolatáról szólva megjegyezte, hogy a minisztériumnak is fontos a katonák jó teljesítménye ezen a téren.

Hozzátette, hogy nagy terveik is vannak, hiszen a jövőben – ha kell, akár járásonként – a sportszövetséggel közösen szeretnének kialakítani lövészklubokat, lőegyleteket, ahol gyakorolhatnak az érdeklődők.

Dr. Simicskó István szólt arról is, hogy a sportágra jellemző: az egyes országok védelmi képességével, hadi technológiájával párhuzamosan fejlődött, ami azt jelzi, hogy fontos védelmi jelentősége is van. „Mi azt szeretnénk, hogy minél több sporteseményt hozzunk Magyarországra, hiszen van mit megmutatnunk, vannak kiváló sportolóink” – hangoztatta a miniszter.

 

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Győrben február 22−28. között zajló sportlövő Eb a legutolsó olimpiai kvótaszerző esemény. A rendezvényt két helyszínen bonyolítják le, és összesen 47 ország 593 versenyzője képviselteti magát 20 versenyszámban. A magyar versenyzők eddig öt kvótát nyertek el az idei olimpiára, a sportvezetés 3-5 érmet, valamint egy újabb kvótát vár a mostani megmérettetéstől.

(Honvédelmi Minisztérium)

 

Kommentár:

Ismét jó volna boldogan elhinni a lelkünknek oly kedves szavakat – milyen szép is lenne, ha járásonként lőterek jönnének létre a honvédelmi tárca finanszírozása mellett, ezzel is terjesztve a fegyverkultúrát, bővítve a fegyverek iránt érdeklődők lehetőségeit!

De sajnos a szomorú valóság az, hogy az EU éppen lelkesen be akarja tiltani a félautomata sportpuskákat (aminek a magyar igazgatásrendészet nyilván extázisban tapsol), ebben lelkes partnernek tűnik az egyik sportlövő szövetség, mely egyelőre jogszabályi kényszer nélkül akarja beszűkíteni a tartható fegyverek fajtáit egy ködös listázás alapján. A másik sportlövő szervezet pedig még a távolról emberalakúra emlékeztető célokra való lövést is betiltja, minden erejével a fegyvernek sokszor még csak nem is látszó eszközökkel űzött olimpiai sportlövészeti ágakra koncentrál.

Az önkormányzatok és a rendőrség pedig ahol tud, akár évtizedek óta működő lőtereket zárat be.

Persze: innen szép nyerni.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás