IWA2022 – nem halálos önvédelmi eszközök

 

Folytatjuk a sokrészes IWA2022 riportunkat, ezúttal az itthon legtöbb érdeklődésre számot tartó nem halálos önvédelmi eszköz újdonságok/érdekességek témakörével. A videóban szereplő összes eszköz ugyanis a magyar földi halandó alattvalók számára is elérhető, de természetesen nem mindegyik energiaszint mellett.

A paintball/pepperball kilövők növekvő népszerűsége tetten érhető, így azok teszik ki ennek a videónak is jelentős részét, hiszen 12 mm-es kaliber felett nálunk is 15 j torkolati energiáig szabadon tarthatóak. Ilyenből a legtöbbfélét az Umarex mutatta be, de bekerült a First Strike és a Kimar egy-egy ilyen CO2-os modellje is.

Gáz-riasztó fegyverek területén az egyetlen igazán új modell a Retay PM, azaz egy Makarov alakú 9 mm PAK gázpisztoly (8+1), bár a hasonlóság itt-ott megbicsaklik. Az Umarex ezen a téren egyetlen igazán izgalmas modellt hozott, az acélszános Glock 17Gen5 SV verziót, ahol már a kakasban is van acélbetét, cserébe 200 ezer forint feletti lett időközben a hazai ára (OMG). A Walther P22 Ready igazi luftot lövés, mert pont egyáltalán nem lehet csőretöltve hordani, így semennyire nem kész a védekezésre.

A svájci Piexon is igazából csak ráncfelvarrott kétlövetű JPX-szel jelentkezett. A Gen2 modell a JPX6 markolatát és elsütőszerkezetét ötvözi a JPX kettes tölténykötegével.

Tulajdonképpen a csonka és kicsi poszt-Covid IWA-hoz képest nem is volt olyan rossz a non-lethal felhozatal…

 

Folytatjuk!

 

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás