FUSS EL? – Agyhalál! (Véleménycikk)

Fuss el? Neki sem sikerült!

 

A napokban “Run Away! Fuss el!” címmel “Nemzetközi sajtókampány, ahol az erőszak megelőzésére hívjuk fel a figyelmet” indult. Kifejezetten a nőknek szánva. Nehezen bírom erősebb szavak használata nélkül.

 

Ugyanis az egész kampány elindítója az a Makai Viktória, akit pár hete futóedzés közben kis híján megerőszakoltak és eközben úgy összevertek, hogy napokig alig látott ki a véraláfutások mögül.

 

„Mindig foglalkoztatott, hogy egy 50 kilós nőnek milyen esélyei vannak, ha megtámadják. Részben megnyugtató válasz volt számomra a futás.

Mindeddig.

Vasárnap este az otthonunktól néhány száz méterre megtámadott egy férfi, és szexuális cselekedetre készerített. Mivel kiabálni és menekülni próbáltam, ezért megvert.”

 

A “FUSS EL” kampány központi figurája tehát pont NEM TUDOTT ELFUTNI – a dolog szépséghibája, hogy a hölgy ultrafutó magyar bajnok, élsportoló. Ha valaki gyorsan és kitartóan tudna elfutni, az pont Ő lett volna.
A “Flight or Fight” (Menekülj vagy Harcolj) ősi ösztönpárjából tehát azt propagálják, ami NEM MŰKÖDÖTT. Ami jó eséllyel másnak sem fog. Hiszen a megtámadottak többsége nem futóruhában/cipőben lesz, amikor megtámadják (hanem például magassarkúban, szoknyában), és biztosan 99,9%-uk kevésbé tud futni, mint Makai Viktória.

 

De mi mentette meg Őt? Egyrészt az, hogy az elkövetőnek nem lett merevedése. Másrészt az, hogy odaért időben a keresésére indult férje, AKI FELVETTE A HARCOT a támadóval és elkergette.

Az impotenciára ne feltétlenül számítsunk, de még az is jobb, mint a FUSS EL! opció.

De ez nem elég, a megtámadott hölgy egy minapi nyilatkozata (https://hvg.hu/itthon/20181101_Makai_Viktoria_ultrafuto_szexualis_eroszak_kampany) e nagyon okos kampány kapcsán tovább fokozta a dolgokat:

“Velem már előfordult, hogy a dezodort az arcom felé fújtam, szóval biztos, hogy én nem fogok gázspray-vel futni, de lehet, hogy másnak ez lesz az életmentő megoldás.”

 

Tehát ismét kiderül, hogy egy valóságot, adott eszközt EGYÁLTALÁN NEM ISMERŐ önjelölt észosztó/mintaadó/véleményvezér magát és ezzel másokat is megpróbál lebeszélni egy legális, hatásos eszközös önvédelmi formáról. Hiszen ha életében egyszer vett volna kezébe gázspray-t, akkor tudná, hogy azok fejkialakítása gyakorlatilag minden esetben olyan, hogy ne lehessen önmagunk felé fordítva megnyomni a szórófejet!

 

Fuss el? Legtöbbször nem tudsz, mert mi van, ha például nem is emberi, hanem kutyatámadás ér?

Mennyivel okosabb lett volna a kampányt “Fuss el!” helyett “Ne hagyd magad!”-ra keresztelni! És abban az alap viktimológiai ismereteket (ne egyedül, hanem többen fussatok, ne sötétedés után stb.) ÉS a legálisan hozzáférhető nem halálos önvédelmi eszközök körét, használatát (gázspray, gázpisztoly, folyadéksugár-kilövő) propagálni.

Ja, ahhoz ki kellene lépni a politikailag korrekt komfortzónából, és két percnél többet gondolkodni!

 

Vass Gábor

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás