Olasz katonatisztek fegyverviselése – jogi siker

Beretta M92F + az olasz hadsereg jelzése

 

Egy friss bírósági ítélet (Tribunale amministrativo della Liguria – Liguria Közigazgatási Bírósága) alapján érvényesnek kell elfogadni azt a máig életben lévő szabályozást, mely még 1940-ből származik (R.D. 6 maggio 1940, n. 635), és kimondja, hogy az olasz hadsereg hivatásos állományú tisztjei civilben is viselhetnek pisztolyt vagy revolvert, az erre szóló engedélyt ki kell adni részükre (“agli ufficiali in servizio attivo permanente delle forze armate dello Stato che ne facciano domanda può essere concessa licenza gratuita di porto di rivoltella o pistola quando vestono l’abito civile”).

Eleddig az olasz rendőrségi joggyakorlat a magyarhoz hasonló volt, vagyis gyakorlatilag senkinek nem adtak ilyen engedélyt, aki nem a politikai vagy pénzügyi elithez tartozik, így a katonatisztek sem kaphattak fegyverviselési engedélyt. Azonban egy alezredes az elutasításba nem nyugodott bele, és perre ment, melynek megnyerésével tiszttársai számára is megnyílhat az önvédelmi fegyverhez vezető út.

Az utóbbi évek európai terrorcselekményeiben a rendőr- és katonatisztek kiemelt célpontokká váltak, igaz főként Franciaországban, de Itáliában is a hadsereg egységei védik az utóbbi időkben az összes idegenforgalmilag kiemelt célpontot.

(Mint ismeretes, nálunk is kivételezett réteg volt korábban az összes fegyveres erő és rendvédelmi szerv tagja, de 2004 után tőlük is bevonták lényegében az összes önvédelmi fegyvert.)

 

(Forrás: Armi e Tiro)

 

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás