Jogszabályváltozás: újabb lehúzás

Úgy tűnik a rendőrségnek minden fillérre szüksége van, mert nemrég módosították a többek közt a fegyvervizsgákról is szóló BM-rendeletet (40/2014. (VIII. 5.) BM rendelet a lőterekről, a lőfegyverek, lőszerek hatósági tárolásáról, a fegyvertartáshoz szükséges elméleti és jártassági követelményekről szóló 49/2004. (VIII. 31.) BM rendelet módosításáról). A 2014. szeptember 5.-től hatályos módosítás alapján azután annak is fegyvervizsgát KELL majd tennie (7 ezer forint) vadászlőfegyverre, akinek közép vagy felsőfokú vadgazdálkodási végzettsége van. Bizonyára a diplomás erdőmérnökök ilyetén hatósági lehúzása nagyban javítja a közbiztonságot, vagy ilyesmi.

(Gyanítom, a következő lépésben a vadászkutyák szaglását is rendőrök fogják vizsgáztatni, hiszen ahhoz is pont annyira értenek.)

 

ÚJ szöveg:

 

(A fegyvertartáshoz előírt vizsga)

 

b) gyakorlati ismereteit igazoltnak kell tekinteni, ha

 

ba) a kérelmező puskaművesi képesítéssel, fegyvermesteri szakvizsgával, illetve fegyverműszerész szakképesítéssel rendelkezik, vagy

 

bb) a sörétes vadászlőfegyver tartását kérelmező érvényes mezőőri igazolvánnyal rendelkezik.”

 

Mostani, még hatályos szöveg, amit törölnek:

 

“bb) a vadászlőfegyver tartását kérelmező legalább középfokú vadgazdálkodási szakirányú végzettséggel rendelkezik, vagy”

 

Módosító jogszabály:

 

http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=170942.267650

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás