Cikkajánló: Honvédelem és paradigmaváltás (Magyar Idők)

 Újabb cikkünk jelent meg a Magyar Idők c. kormányközeli napilapban. A téma a honvédelem aktuális  átszervezése kapcsán egy lehetséges paradigmaváltás, mely egy újfajta honvédelmi fegyverengedélyezési rendszeren keresztül lelkes és képzett önkénteseket tudna bevonzani a rendszerbe.

 “Egy támadó szándékú erő számára nem biztos, hogy néhány vadászgép az elrettentő, hanem az, ha egy faluvégi kis hídon sem tudnak átkelni, mert egyszerűen lelövik őket.”

 

“Franciaországban egyébként épp most próbálnak valami hasonlót. Két éven belül 84 ezer fős nemzeti gárdát kívánnak létrehozni, tisztán önkéntesekből, akik akár terrorhelyzet esetén is fegyveresen is tudják támogatni a hadsereget, rendőrséget, csendőrséget.”

 

“Egy ilyen jogszabály alapján szigorú kontroll és folyamatos monitoring mellett a honvédelmi engedélyes kifejezetten csak honvédelmi szempontból releváns fegyvereket, a Magyar Honvédségben (NATO-ban) rendszeresített kaliberjelű öntöltő puskákat/karabélyokat, hadipisztolyokat tarthatna és használhatna a lőtereken. Ezeket a saját pénzén szerezné be, így az államnak csupán a képzés, az esetleges egyenruházat és a lőtérüzemeltetés jelentene költséget”

 

http://magyaridok.hu/velemeny/honvedelem-es-paradigmavaltas-1107139/

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás