Cikkajánló: Csak a poltikusok fegyverkeznek (MNO)

A Magyar Nemzet c. lap is foglalkozik a cseh tervezett alkotmánymódosítás kapcsán a hazai és a környező államokbeli fegyvertartási tendenciákkal. Bár a cikk elej botrányosan rosszul fordított Bruxinfos és MTI anyagból van összeollózva, a második felében a Kaliber magazin képviseletében már reálisabb képet sikerült festeni (bár szavaim nem lettek teljesen pontosan idézve) a jelen magyar és Európai valóságáról – innen is van a cím.

A cikkből:

“Míg a törvényhozók folyamatosan szűkítik a lakosság fegyvertartási lehetőségeit Magyarországon, magukkal szemben nem ennyire szőrösszívűek. A Belügyminisztérium a vadászlőfegyvereket is betiltaná, mondja a szakértő. Szerinte a kétszáz lőtér kialakítása is arra lesz jó, hogy sportcélokra se lehessen otthon fegyvert tartani.”

“Ha egy befolyásos politikus vadásztársa vagyok, kaphatok önvédelmi fegyvert is, ha nem, még paprikasprayt sem tarthatok, mert az is szabálysértés. Ugyanígy az emberélet kioltására alkalmatlan szerelt lőszeres gumilövedékes pisztolyok birtoklása is tilos önvédelmi célokra – mondta Vass. Véleménye szerint a BM legszívesebben a vadászati célú lőfegyvereket is betiltaná. „Csak túl sokan vadásznak az elitben ahhoz, hogy ezt meg merjék lépni.””

 

http://mno.hu/belfold/csak-a-politikusok-fegyverkezhetnek-szabadon-1381006

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás