Armatix – csődközelben?

A német Armatix cég talán leggyűlöltebb “fegyver”-gyártó címet érdemelte ki az utóbbi években – most szerencsére úgy tűnik csődben vannak. Hiszen ez a német vállalkozás kifejezetten a polgári fegyvertartók ellen, azok állami korlátozásából profitálandó alakult.

Egyik termékük egy fegyverzár volt, melyet azonban 20 perc alatt feltörtek a Visier nevű német fegyveres szaklap munkatársai – ez után az Armatix nem elismerte a hibát, hanem beperelte a magazint.

A másik, sokkal életveszélyesebb termékük az IP1 .22 LR “okospisztoly” volt, mely csak akkor működhet, ha a tulajdonosa csuklóján levő karórától nem távolodik el bizonyos távolságnál jobban. Az USA-ban New Jersey államban ugyanis még mindig hatályban van egy olyan jogszabály, mely az első ilyen okosfegyverek kereskedelmi forgalomba hozatala utáni 3. évtől minden más típus forgalmazását megtiltja.

Azonban egyrészt az IP1 nem annyira működött, másrészt műanyagtokos .22-es kiskaliberű fegyverként semmilyen önvédelmi vagy szolgálati célra nem igazán alkalmas, és kb. 1500 dollárért árulták volna. Nem véletlen, hogy senkinek sem kellett.

A cégtől nemrégiben annak főmérnöke, Ernst Mauch is távozott, de az Armatix képviselői “nem csőd ez, csak átstrukturálás” címszóval tagadják a bajokat.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás