A fegyvertörvény módosító előterjesztés szövege (BM)

Alább következik a BM által a kormány felé előterjesztésre váró Fegyvertv. módosító konkrét normaszövege.

Letölthető mellékletből rtf formátumban is.

 

 

9. A lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény módosítása

 

46. §

 

A lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény 5. § (2) bekezdése a következő d) ponttal egészül ki:

 

(Az erre a feladatra kormányrendeletben kijelölt rendőrségi szerv központi nyilvántartást vezet)

 

d) a megsemmisített lőfegyverekről – a megsemmisítés időpontjától számított harminc évig – a következő adattartalommal:

da) – a műszaki érvényesség időtartamának kivételével – a megsemmisített lőfegyver 5. § (2) bekezdés a) pont ad) alpontjában meghatározott adatai, valamint

db) a megsemmisítés időpontja.”

 

47. §

 

A lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény a következő alcímmel egészül ki:

 

„A lőfegyver megsemmisítésére vonatkozó szabályok

 

„11/B. § (1) Lőfegyver csak a tartásához szükséges, illetve a birtoklására jogosító hatósági engedély visszavonását követően, az e törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott eljárásrendet követve semmisíthető meg.

(2) A lőfegyver megsemmisítését végző a lőfegyver megsemmisítésekor köteles az 5. § (2) bekezdés d) pont da) és db) alpontjában meghatározott adatokat a lőfegyverek központi nyilvántartásába továbbítani.

(3) Jogszabály az elektronikus úton történő adattovábbítást kötelezővé teheti, illetve előírhatja, hogy a lőfegyver megsemmisítését kizárólag az elektronikus úton történő adattovábbításhoz meghatározott technikai feltételekkel rendelkezők végezhetik.”

 

48. §

 

A lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény a következő 13/A. §-sal egészül ki:

 

„13/A. § (1) A lőfegyver-kereskedő – a vevő, illetve a megrendelő adatainak a 12. § (1) bekezdés a) pontja szerinti nyilvántartásba vételét követően – köteles megtagadni a lőfegyver, a lőszer, a lőszerelem eladását, cseréjét, illetve bérbeadását, ha megalapozottan feltehető, hogy az eszközt bűncselekmény elkövetésére használnák.

(2) Az ügylet teljesítésének (1) bekezdés szerinti megtagadásáról – a 12. § (1) bekezdés a) pontjának megfelelően nyilvántartásba vett adatok, valamint az esettel összefüggésben rendelkezésre álló valamennyi lényeges információ egyidejű átadása mellett – a lőfegyver-kereskedő haladéktalanul tájékoztatni köteles a lőfegyverek központi nyilvántartását vezető hatóságot.”    

 

49. §

 

A lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény „Átmeneti rendelkezések” alcíme a következő 21/A. §-sal egészül ki:

 

„21/A. § (1) Az egyes belügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú, valamint más okból szükséges módosításáról szóló 2017. évi … törvény (a továbbiakban: 2. Módtv.) hatálybalépését megelőzően jogszerűen tartott azon eszközt, amelynek tartása a 2. Módtv. hatálybalépését követően jogszabályban foglalt előírás alapján nem engedélyezhető,

a) a tartására jogosító hatósági engedélyben megjelölt jogosult – az engedély meglétét igazoló hatósági igazolvánnyal együtt – köteles 2019. január 1-ig átadni az engedélyt kiadó hatóságnak, vagy

b) – hatósági engedély hiányában – a szóbanforgó eszközt tartó személy köteles 2019. január 1-ig beszolgáltatni a lakóhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon.

(2) A 2. Módtv. hatálybalépését megelőzően hatósági engedély nélkül jogszerűen tartott azon eszköz, amelynek a 2. Módtv. hatálybalépését követő tartásához jogszabályban foglalt rendelkezés hatósági engedély meglétét írja elő, a szükséges engedély megszerzésének hiányában 2019. január 1-ig tartható jogszerűen. A tartására jogosító – 2019. január 1-ig kiadott – hatósági engedélyben meg nem jelölt eszköz tekintetében az (1) bekezdés b) pontja szerint kell eljárni.

(3) A jogszerűen birtokolt eszköz (1) vagy (2) bekezdés szerinti érintettségének kérdésében a hatástalanított lőfegyver hatástalanítását tanúsító szervezettől – 2019. január 1-ig – térítésmentes szakvélemény kérhető.”  

 

50. §

 

A lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény 22. § (1) bekezdése a következő c) ponttal egészül ki:

 

(Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben szabályozza:)

 

c) a 21/A. § (1) és (2) bekezdése szerint a hatóság részére átadott, illetve beszolgáltatott eszközök után járó kártalanítás mértékének megállapítására és a kártalanítás megfizetésére irányuló közigazgatási hatósági eljárás részletes szabályait.”

 

51. §

 

A lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény Melléklete helyébe az 1. melléklet lép.

 

52. §

 

(1) A lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény

a) 5. § (2) bekezdés a)c) pontjában, 11/A. § (2) bekezdésében, valamint 21. § (3) bekezdésében a „húsz” szövegrész helyébe a „harminc”,

b) 5. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontjában az „a vevő” szövegrész helyébe az „a forgalmazás időpontja, valamint a vevő”,

c) 5. § (2) bekezdés a) pont ad) alpontjában az „esetében kategóriájának betűjele és száma (a továbbiakban: a lőfegyver azonosító adatai), a” szövegrész helyébe az „esetében eredeti és megváltozott kategóriájának betűjele és száma (a továbbiakban: a lőfegyver azonosító adatai), a kategória megváltozását eredményező átalakítás időpontja, a”, valamint

d) 6. § (1) bekezdés b) pontjában a „szolgálatok a” szövegrész helyébe a „szolgálatok, valamint a vámhatóság a”

szöveg lép.

 

(2) Hatályát veszti a lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény 12. §-át megelőző alcím címében az „adatkezelési” szövegrész.

 

 

1. melléklet a 2017. évi … törvényhez

1. melléklet a 2004. évi XXIV. törvényhez

Tűzfegyverek és lőszerek

„A” kategória

1. Automata tűzfegyver, ideértve a nem automata tűzfegyverből, illetve a más fegyverkategóriából kialakított automata tűzfegyvert is.

2. Más tárgynak álcázott tűzfegyver.

3. Páncéltörő (áthatoló), robbanó, fényjelző vagy gyújtólövedékeket tartalmazó lőszer, valamint az ilyen lőszerhez való lövedék.

4. Expanzív (kiterjedő) lövedéket tartalmazó pisztoly- és revolverlőszer, valamint az ilyen lőszerhez való lövedék, kivéve a vadászati vagy sportlövészeti célokat szolgáló lőfegyverhez, a használatára jogosult személyek számára.

5. A központi gyújtású félautomata tűzfegyver, ha az

a) olyanrövid lőfegyver, amely képes újratöltés nélkül legalább 21 lőszer kilövésére, feltéve, hogy a töltőberendezés kapacitása meghaladja a 20 lőszert vagy ahhoz egy levehető, 20 lőszert meghaladó kapacitással rendelkező töltőberendezés csatlakoztatható, vagy

b) olyan hosszú lőfegyver, amely képes újratöltés nélkül legalább 11 lőszer kilövésére, feltéve, hogy a töltőberendezés kapacitása meghaladja a 10 lőszert vagy ahhoz egy levehető, 10 lőszert meghaladó kapacitással rendelkező töltőberendezés csatlakoztatható.

    6. Azon félautomata hosszú lőfegyver, amelynek hossza – teleszkópos tus vagy szerszámok nélkül eltávolítható tus segítségével, illetve összehajtás útján – a működőképesség megtartása mellett 60 cm alá csökkenthető.

    7. Minden olyan, eredetileg az „A” kategóriába tartozó, kizárólag hatósági engedéllyel tartható eszköz, amelynek a működőképes, „A” kategóriába tartozó tűzfegyverré történő visszaalakítását a rajta elvégzett beavatkozások nem zárják ki .

„B” kategória

1. Ismétlő rövid tűzfegyverek.

2. Központi gyújtású egylövetű rövid tűzfegyverek.

3. Peremgyújtású egylövetű rövid tűzfegyverek, amelyek teljes hossza 28 cm-nél rövidebb.

4. Az „A” vagy a „C” kategóriába nem tartozó azon félautomata hosszú tűzfegyverek, amelyek tölténytára és töltényűrje együttesen háromnál több lőszer befogadására alkalmas.

5. Az „A” vagy a „C” kategóriába nem tartozó félautomata hosszú tűzfegyverek, amelyek tölténytára és töltényűrje együttesen háromnál több lőszer befogadására nem alkalmas, ha a töltőszerkezet eltávolítható, vagy ha nem biztos, hogy szokásos szerszámokkal a tűzfegyvert nem lehet olyan tűzfegyverré átalakítani, amelynek tölténytára és töltényűrje együttesen háromnál több lőszer befogadására alkalmas.

6. Ismétlő és félautomata hosszú tűzfegyverek huzagolatlan, 60 cm-t meg nem haladó hosszúságú csővel.

7. Az „A” vagy a „C” kategóriába nem tartozó félautomata rövid tűzfegyverek.

8.  Minden olyan, eredetileg a „B” kategóriába tartozó, kizárólag hatósági engedéllyel tarható eszköz, amelynek a működőképes, „B” kategóriába tartozó tűzfegyverré történő visszaalakítását a rajta elvégzett beavatkozások nem zárják ki.

9. Külső formában automata szerkezetű tűzfegyverre hasonlító – az „A” kategóriába nem tartozó – félautomata tűzfegyverek.

„C” kategória

1. Az „A” vagy a „B” kategóriába nem tartozó ismétlő hosszú tűzfegyverek.

2. Egylövetű hosszú tűzfegyverek huzagolt csővel.

3. Az „A” vagy a „B” kategóriába nem tartozó félautomata hosszú tűzfegyverek.

4. Peremgyújtású egylövetű rövid tűzfegyverek, amelyeknek teljes hossza legalább 28 cm.

5. Minden olyan, eredetileg a „C” kategóriába tartozó, kizárólag hatósági engedéllyel tartható eszköz, amelynek a működőképes, „C” kategóriába tartozó tűzfegyverré történő visszaalakítását a rajta elvégzett beavatkozások nem zárják ki.

„D” kategória

Egylövetű hosszú tűzfegyverek huzagolatlan csővel.”.

bm_tervezet_ftv_mod_2017_feb_21.rtf

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás