3D-fegyvernyomtatás – a szólásszabadság nyert

Cody Wilson, a Defdist.org alapítója

 

Mint ismeretes, Cody Wilson 2013-ban azzal robbant be a médiába világszerte, hogy elkészítette az első működő 3D-printelt műanyag pisztolyt, melynek csak az ütőszegét kellett “külső forrásból” biztosítani és fémből készíteni. Természetesen a Liberator névre keresztelt eszköz nem volt egy különösképpen veszélyes valami, hiszen csupán egylövetű, lassan újratölthető .380 ACP lőszeres pisztolyka volt, inkább technológiai demonstrátor, mind fegyver. Ráadásul az USA fegyverjogszabályai értelmében nem kereskedelmi értékesítésre non-NFA lőfegyvert bárki készíthet magának. De a médiában sivákolás-rettegés azonnal elindult világszerte, egy magyar igrendes vezető a 3D nyomtatók és műanyag töltőanyagaik  hatósági bejelentéshez, igazgatásrendészeti ellenőrzéséhez való kötését követelte.

A Defense Distributed nevű szervezet, mely Wilson és követői létrehoztak, felpakolta a netre letölthető, a világon bárhol kinyomtatható módon a Liberator tervrajzait. Ekkor azonban az Obama kormányzat nyomására a hatóságok eljárást indítottak ellene az ITAR (International Trade in Arms Regulations) megsértése miatt, a tervrajzok külföldi letölthetőségét tiltott fegyvertechnológiai exportnak ítélve. A tervrajzokat a netről való letiltásukat megelőzően azonban 100 ezernél többször töltötték le, tehát könnyedén megtalálható most is.

2015-ben Defense Distributed a Second Amendment Foundation (SAF) nevű fegyveres jogvédő szervezettel összefogva viszontperrel élt a az amerikai szövetségi kormányzattal szemben, miszerint annak intézkedése egyszerre sérti az Első Alkotmánykiegészítést (mely a szólás- és sajtószabadságról rendelkezik), és a Másodikat (mely a fegyvertartást definiálja egyéni alapjogként).

Most, 2018 júniusában az immár Trump-kormányzat elengedte ezt a kérdést, és elfogadta Defense Distributed és a SAF érveit, az ügyvédi költségek nagy részét átvállalta, és visszafizette a 10 ezer dolláros ITAR-regisztrációs díjat, valamint az .50-es kaliber alatti kifejezetten polgári fegyverek esetében megváltoztatják az ITAR szabályait is.

A kormányzat kifejezetten elismeri, hogy a csak félautomata puskák nem hadifegyverek, ami ugyancsak mérföldkő az amerikai joggyakorlatban.

A DefDist újraindítja és bővíti az immár frissebb, jobb fegyver 3D-print tervrajzok feltöltését a netre.

 

Bővebben, angolul:

 

https://www.prnewswire.com/news-releases/doj-saf-reach-settlement-in-defense-distributed-lawsuit-300678872.html

 

Justice Department Ruling Legalises 3D Gun Printing

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás