Recover Tactical Stabilizer: Pisztolykaliberű karabély – minimál-büdzséből

Recover Stabilizer nyitva, G19Gen4-gyel

 

Persze helyesebb ezeket pisztolykaliberű karabély PÓTLÉKNAK nevezni, a többi hasonló (Roni, CAA, FAB Defense stb.) pisztolyra szerelhető átalakító-készlettel egyetemben. Több ilyet is tesztelhettünk az idők során, és többé-kevésbé használhatónak éreztük őket, de jellemzően áruk közelített ahhoz, hogy a pisztoly+készlet már karcolgatta egy olcsóbb dedikált pisztolykaliberű önálló fegyver árát.

 

A szintén izraeli gyökerű, Tamir Porat által tervezett Recover Tactical Stabilizer azonban drasztikusan olcsóbb a fentieknél, hiszen az alapára 99 dollárról indul az USA-ban. Természetesen az alapáras konfigurációval lőni már lehet, de találni nem, mert a pisztoly alap irányzékai túl közel kerülnek a lövő szeméhez. Ha a pisztolynak van a szán végén saját red dotja, még az is túl közel van, így érdemes elkölteni némi zöldhasút (30 dollár+szállítás+vámáfa) a mi tesztszerkezetünkön látható előre került red dot szerelékre, így már használható. A kis pofadék-emelő is extra – tehát a végén azért valahol 150-200 dollár közti lesz a valóban használhatóra összerakott történet, plusz nyilván kell egy red dot irányzék is, de olyan ma már azért sokaknak eleve van otthon.

Az általunk kipróbál készség az USA szövetségi jognak megfelelő arm brace, azaz kartámasz, NEM válltámasz, ezért van rajta az alkarra rögzítő tépőzáras szalag.

Többféle pisztolytípushoz elérhető, mi a kétsoros táras 9 mm Luger, .40 SW, .357 SIG tokméretű Glockokhoz valót egy Glock 19 Gen4-gyel próbáltuk ki 50 lövés erejéig, mely során tökéletesen megbízhatóan működött.

 

Csukott helyzetben

 

Egyszerű szerkezet

 

A Recover-féle Stabilizer a fegyver sátorvasára rögzítődik (jókora csavarral) és a tokra szinte teljes hosszban elöl és hátul is feltámaszkodik. A bal oldali szánakasztót szabadon hagyja, így az rendeltetésszerűen működik – a Gen5 esetében a jobb oldali szánakasztót blokkolná ez a verzió.

A Recover kínál kis “fülecskét”, ami a pisztolyszán hátuljára pattintható fel, segítve a felhúzást, nekem azonban enélkül, csak a hátsó irányzékra rámarkolva is ment a csőretöltés.

Becsukott helyzetben a válltámasz elemet egy kis kiemelkedő orrba való bepattanás rögzíti, kicsit felfele nyomva kicsapható jobbra és egyből rögzül is, kis nyomógomb megnyomásával oldható. A válltámasz/kartámasz enyhe ívben lefele mutat, a csőtengelyvonal alá kerül, de lövészet közben a felfele csavaró nyomaték szinte érzékelhetetlen.

A szerkentyű elölső-alsó részén adnak egy szereléksín-szakaszt, hiszen a pisztolyé le van takarva. Ide lehet fegyverlámpát rögzíteni, vagy mellső pisztolymarkolatot/tártartót. Azonban az erre való rámarkolásnál sajnos nagyon közel lesz a kéz a csőtorkolathoz, illetve ha lelazul, leesik, akkor a lövő keze is a csőtorkolat elé kerülhet. Én inkább a kétkezes normál pisztolyfogással való használatot javaslom, mi is ezt tettük.

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.

 

Bal vállból lőve óvatosnak kell lenni hova tesszük a fejünket, mert a válltámasz kb. másfél centit oldalra kiálló csuklója simán arcba tudja verni az embert

A Stabilizer anyaga szinte teljes egészében műanyag, a csavarokat, tengelyeket kivéve, így felettébb könnyű. Természetesen itt is érezhető volt egy kis meghajlás lövés közben, de ugye ez nem egy puska, csak egy pótlék.

A teszt során 10 méterről a mutáns zombi-oszama lőlap mellkasát nagyon gyorsan tudtam perforálni (kb. kézfejnyi területen), illetve a fémcélok közti váltás is igencsak tempósan és ösztönösen működött.

Nyilván jobban esett volna még néhány centivel hosszabb válltámasz, de összességében árához és kissé puritán, minimalista megjelenéséhez képest kifejezetten használhatónak bizonyult. Igazán jó persze egy G18-cal lenne:-)))

 

Vass Gábor

 

A gyártó oldala:

https://www.recovertactical.com/

 

 

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás