Garanciális rémtörténetek – aki erősebb volt, mint okos. És volt csavarhúzója. Is.

Ez sem garanciális: csavarhúzóval kettétört szánakasztó és az Ekol Aras Magnum két verziója

 

Az időnként jelentkező garanciális rémtörténetek munkanevű rovatunkba most egy újabb tanulságos eset érkezett, ahol azonban legfeljebb 50%-ban hibás a felhasználó. És persze az is nyilvánvaló, hogy ez még véletlenül sem lesz garanciális ingyenes javítás.

 

De miért kellett szétszerelni???

 

Azt a legtöbben már az óvodáskorban kinövik, hogy a körülöttünk levő tárgyak megismerését csak úgy tudjuk elképzelni, hogy szétszereljük, esetleg széttörjük őket. Ha veszünk egy új TV-t, telefont, vagy autót, akkor nem kezdjük el szétszerelni. KIVÉVE fegyvereknél. Ott egyből.

Itt is ez történt, hiszen a garanciajegyből kiderülő módon 2 hónapja vásárolt fegyverből a fémtiszta csövet és tűzfalat megvizsgálva láthatóan egyetlen lövést SEM adtak le, mégis nekiálltak szétszerelni. Pedig tisztítani aztán tényleg nem volt indokolt.

 

Nem jön ki, akkor CSAVARHÚZÓ!

 

A történetben főszereplő egy itthon is nagyon gyakori, Ekol Aras Magnum (9 mm PAK, 15+1) gázpisztoly, ami a török mezőnyben erős középkategória, a gyártónál pedig a kevés tűzkészen viselhető típus egyike, abszolúte nem egy rossz modell.

Arra rájött emberünk, hogy az Ekol Aras Magnum esetében a részleges szétszereléshez – töltetlenség ellenőrzését követően – a szánakasztót kell kiszedni (majd a szánt ütközésig hátrahúzni és felemelni hátul). De a szánakasztó nem jön ki, ha csak úgy rángatjuk. Ennél a modellvariánsnál ugyanis ahhoz a szánt kissé hátra kell húzni, és a helyretoló rugó vezetőrúd végét a cső alatt előre kell húzni kb. 4-5 mm-t. Ekkor  minimális erővel húzható ki a szánakasztó.

Ezt azonban a felhasználó nem tudta, de volt ereje és csavarhúzója, és nekiesett. Látható a fotókból, hogy összekarcolta a szánakasztó mindkét oldalát, és néhol még a szánt és a nikkelezett tokot is.

Végül pedig beletörte a szánakasztótengelyt a fegyverbe.

Tehát ahelyett, hogy felhívta volna az üzletet ahol vette tanácsért, vagy megnézett volna néhány youtube videót, inkább baromi erős volt. Az eredmény, hogy a fegyver össze lett karcolva (használt ára drasztikusan csökkent), és egy új szánakasztó ára tizenezer forintos tétel. Miközben az egész fegyver újonnan csak kb. 40 ezer Ft.

 

2 változat van most a boltokban!

 

Nézzük meg a 11. ábrát!

 

Azonban mégsem tudom 100%-osan erősemberünket kárhoztatni, ugyanis a török GPDA-klónból már a 3. generációnál tartunk, de a 2. generáció is forgalomban van. Annak pedig valóban nincsen a cső alatt helyretoló rugója (cső körül van) és annak rugóvezetője sincs, amit előre lehetne húzni. A két típus külsőre az eltérő markolatkialakításban is eltér. Ennél a korábbi változatnál valóban jobbról balra kell kitolni (és nem fordítva kihúzni) erőből a szánakasztótengelyt. Ehhez tartozó rajzos használati utasítás van a frissebb modellnél is, ami a gyártó hibája.

CSAKHOGY: még ez is kifejezetten TILTJA, hogy a szánakasztót balról húzva kifeszegessük!

 

Vass Gábor

 

 

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás