Egy rendőrgyilkosság margójára – véleménycikk

Baumann Péter főtörzsőrmester, élt 29 évet. Nyugodjék békében!

 

 

Tragikusan fiatalon, szolgálatteljesítés közben meghalt egy rendőr, két társát pedig az elkövető késsel megsebesítette. Az a legszörnyűbb az egészben, hogy – az ismerté vált információk alapján – ennek valószínűleg nem kellett volna megtörténnie, az utána videófelvételeken megtekinthető hajmeresztő eseménysor pedig végképp elkerülhető lett volna.

 

“2023 január 12., csütörtökön 22 óra körül tettek bejelentést az újbudai társasház lakói arról, hogy az egyik lakás zárva lévő ajtaját egy, a házban lakó férfi kalapáccsal betörte azért, hogy a lakásba bemenjen.

A kiérkező rendőrök a ház folyosóján elkezdték megbilincselni a 35 éves férfit, aki ekkor hirtelen rájuk támadt, ütésekkel és rúgásokkal próbálta akadályozni az intézkedést, majd egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel a rendőrökre támadt, és mindhárom rendőrt megszúrta, a közlemény szerint azért, hogy megölje őket.

A támadásban az egyik rendőrt a bal combján, a másikat a karján és a mellkasán, a harmadikat szívtájékon szúrta meg, ő belehalt a sérülésbe.” (Ügyészség sajtótájékoztatása)

 

Újra UGYANAZ történt!

 

Ha megfigyeljünk, szinte hajszálra ugyanaz történt ismét, mint 2020. december 24.-én Újpesten. Ismét egy szűk lépcsőházban, ismét egy vélhetően tudatmódosítók hatása alatt álló őrjöngőhöz hívták a járőröket, akik ugyanúgy késelés sértettjeivé váltak és ugyanúgy csak lőfegyverhasználattal lehetett véget vetni a történetnek. Szerencse, hogy ott a rendőr maradt életben, az elkövető halt meg. Most sajnos pont fordítva.

A lépcsőház, magánlakás előszobája, szűk panellakások, gang stb. nem rendhagyó, hanem kifejezetten tipikusan olyan helyszínek, ahol a hétköznapi rendőrnek nap mint nap intézkednie kellhet. A részegen/bedrogozva őrjöngő személyekhez vagy családi perpatvarhoz sűrűn riasztják őket. Pont ezekre kéne őket kiképezni! Ez nem fegyveres gengszterekkel vagy terroristákkal vívott tűzpárbaj, az ritka mint a fehér holló, és arra ott vannak a sokbetűs szervek célszerszámnak.

Úgy tűnik mégsem tanították meg nekik intézkedéstaktika terén, hogy ilyen szűk helyeken mit sem ér a számbeli vagy fizikai erőfölény, és, hogy nincsen hova kitérni hirtelen, ha ellenük fordulnak. Bizony ilyen vészhívás esetén, amikor ráadásul minimum egy kalapács volt az elkövetőnél (amivel betörte az ajtót), eleve érdemes kézben tartott, tűzkész pisztollyal bemenni a zárt térbe. És miközben egyikük azzal fedezi távolabbról a kollégáit, lehet megkezdeni valamiféle intézkedést.

A legkisebb ellenszegülés, felszólításnak nem engedelmeskedés esetén azonnal a minden rendőrnél ott levő gázpsrayvel kell telefújni az elkövető fejét (ma már zárt térben is bevethető pepper-FOAM spray van az állomány jelentős részénél). Amennyiben jutott Taser (elektródkilövő sokkoló) a jelenlevők valamelyikének, akkor azzal kell megpróbálni távolról földre vinni.

Ha pedig kést ránt, vagy kalapácsot lendít, akkor addig kell lőni folyamatos duplákkal (szigorúan mellkasra), amíg földre nem kerül. Ha ott tovább mozog, tovább kell lőni – igen, fejre is. Nincs figyelmeztető lövés és egyéb bohóckodások, nincs hova kitérni, hátrálni!

A figyelmeztető lövés fogalmát és a végtagra lődözést minden szakmai anyagból, gondolkodásból minden rendvédelmi szervnél ki kell irtani mindörökre. Nem, nem kell mindenki életét megóvni. Nem, nem egyformán értékes mindenki élete a társadalom számára, le kell számolni az ilyen széplelkűeknek való álhumánus mantrákkal.

 

Nem ültem volna azon a villamoson!

 

De akkor menjünk is tovább! Az, ami a rendőrök megszúrása után történt, az még hajmeresztőbb. Ott az utána futó rendőrökkel többször szembefordul az az elkövető. Azok pedig annak tudatában(!!!), hogy három társukat* már megkéselte, pisztollyal a kezükben 2-3 méterre megközelítik, vagyis bőven megszúrhatta volna őket is egyetlen lendületes ugrással.

Mindeközben pedig a videófelvételen jól látszik, hogy pár méterre mögöttük ott halad a villamos, tele utasokkal. És mi van, ha akkor kell lőni??? Az útról meg a sínekről bárhova pattanhat a lövedék (még a modern expanzív is, betonon/aszfalton lefele lőni botorság), még gondos célzás esetén is. Gondos célzásra viszont nincs ilyenkor feltétlenül idő.

Mert utóbb lábon lőtték az elkövetőt, aki pedig ezek után még több, mint 10 métert szaladt, napnál fényesebben bizonyítva a lábra lövés totális értelmetlenségét.

 

Lakásba behatolva, éjjel, felfegyverkezve

 

És mi lett volna ha…annak a családnak, akire rátörte kalapáccsal az ajtót, van eszköze védekezni? Hiszen a BTK szituációs jogos védelem követelményeit tökéletesen kitöltötte az elkövető (lásd alcím), akkor talán harcképtelenné teszik/megfutamítják az elkövetőt, és esetleg egy fiatal rendőr életben marad. Tudom, akkor ő ellenük indult volna eljárás garázdaság miatt, ha pedig esetleg lőfegyverrel védekezett volna egy ott lakó, akkor a következő évet előzetesben töltötte volna emberölés miatt. De talán néhány évvel később felmentették volna, jó ügyvéddel lett volna esélyük. A Főtörzsőrmesternek nem sok volt.

 

Vass Gábor

 

*UPDATE: az utcán kergetőző rendőrök – mint a frissebb sajtóanyagokból kiderült – még nem az erősítés voltak, hanem pont az enyhébben megkéseltek. Innen pedig még érthetetlenebb amit műveltek, főleg az elkövető szinte érintési távolságban megközelítése. Életösztön?

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás