Britek bullpupjai

Britek bullpupjai

 

 

Ez ismét egy kis ízelítő a Kaliber magazin nyomtatott kiadásában olvasható “Gépkarabélyok és önműködő puskák története” című sorozatunkból. Ennek a cikknek a teljes változata a Kaliber 2013. augusztusi (184.) számában olvasható!

Annak előző „brit részben” megvizsgáltuk, hogyan jutottak el sok-sok kerülővel, kísérleti modellel, és némi amerikai ráhatásra a britek, hogy a teljes töltetű puskalőszeres FN FAL-t lecseréljék valami kiskaliberű fegyverre. A mostani részben az SA-80 megjelenésével teljesedik ki a történet.

 

Új bullpup születik

 

Az új fegyver – akárcsak az EM-2 – bullpup elrendezésű volt, de már sokkal korszerűbb anyagokból, illetve gyártástechnológiával készült. A prototípus az XL-64, és XL-65 megnevezést kapta, később a rendszeresítéskor ez L64/65-re módosult. A brit haderő bizonyos egységeit felszerelték a fegyverrel, de az FN FAL-ok továbbra is maradtak (hiszen a NATO kompatibilitást meg kellett őrizni). Az L64/65 belső felépítésében már nem követte az EM-2-t, hanem sokkal inkább a licencben gyártott AR-18 belső szerkezet köszönt vissza belőle. (Ahh, micsoda véletlen…)

Igaz, hogy kicsi lőszerrel üzemelt a fegyver, a tömegadatain ez azonban en igazán tükröződött vissza, mivel 3,9 kg-jával igencsak súlyos egyéniségnek számított. A csőhossza tekintélyes 518 mm, ugyanakkor az egész fegyver csak 770 mm-es. Gázelvételes, rövid löketű gázdugattyús, egyes és sorozatlövésre alkalmas elsütőszerkezettel. Az egyenes szekrénytárba 20 db lőszer fér el. 1964-től kb. 1970-ig gyártottak ismeretlen mennyiséget.

 

Megint győz a Nagy Testvér

 

A britek saját összehasonlító vizsgálataik alapján a 4,85 mm lőszer jobbnak bizonyult, mint az amerikai 5,56 mm, ezért nem is gondolkodtak a rendszeresítésében. A Nagy Testvér azonban erős nyomulásba kezdett és a 70-es évek közepétől a NATO szövetségeseit megpróbálta rávenni arra, hogy álljanak át az 5,56 mm lőszerre. A hatalmas politikai nyomás következtében, immáron másodszor döntött úgy a szövetség, hogy az amerikai lőszert állítja rendszerbe. Nagy Britanniában elkezdték a teszteket az L64/65 átalakított változatával. A britek azonban a nehezebb lövedékes belga lőszerre, az SS109-re tervezték meg a fegyvert, amely 1980-ra sorozatgyártásra érett modellé vált. A rendszeresítéshez azonban még öt évet várni kellett, ekkor SA-80 L85A1 IW jelöléssel került be a brit fegyveres erők arzenáljába. A fegyvernek készült egy könnyű alegység támogató (golyószóró) változata is, amelynek jelölése L86A1 LSW lett.

 

Az SA-80 felépítése

 

Az SA-80-as nagyfokú hasonlóságot mutat az L64/65-el. Főbb részei a tok felsőrész, amely magában foglalja a csövet, a mellső ágyat, a hátsó részen lévő arctámaszt és levehető formában a tok tetejére szerelt optikai irányzékot. A tok felsőrészben helyezkedik el a gázdugattyú szerkezet, a zárszerkezet, a helyretoló szerkezet a dupla vezetőrúdjával. A tok alsórészen található a pisztolymarkolat az elsütő szerkezettel, és a kakas. Itt van még a tárfészek is, ahová immár a szabványos M-16-os tárakat lehet betölteni. A tár kiürülése után a zárszerkezet hátsó helyzetben marad, így az újratöltésnél gyorsabban lehet folytatni a tüzelést.  A felhúzókar jobb oldalon, míg a tűzváltó baloldalon található. Itt kell szólnunk a konstrukció legnagyobb hátrányáról, hogy csak jobb kézzel lehet biztonságosan használni, ellenkező esetben a kirepülő töltényhüvelyek a lövész arcába csapódnak. Figyelni kell a csípőből történő tüzelésnél is, mert itt pedig a kéz kerülhet bele a hüvelyek útjába. Háromállású gázcsappal rendelkezik a fegyver, ahol egy normál, egy teljesen nyitott, illetve egy zárt állása van. A teljesen nyitott állást akkor kell használni, amikor a külső környezeti hatások (por, sár, stb.) miatt fennáll a veszélye az elakadásnak. Teljesen zárt állást pedig puskagránát indításánál használhatunk, ekkor értelemszerűen az újratöltési mechanizmus nem működik. Az előző mondatból kiderül, hogy puskagránát is lőhető a fegyverről, ehhez a megfelelő lángrejtő található a csőtorkolatnál. Rendszeresítettek bajonettet is a fegyverhez, ehhez a megfelelő rögzítési pont megtalálható. (Persze ez megint furcsa egy kicsit, hiszen a bajonettel történő harcnak akkor van igazán létjogosultsága, amikor hosszú fegyverünk van, hiszen a cél az, hogy minél távolabbról elérjük az ellenséget. A bullpup elrendezés lényege pedig épp a hossz csökkentése, így az előny elvész. Másfelől a bullpup kialakítású fegyverek fogása sem olyan, hogy jól lehessen a szuronyt alkalmazni. Ha összehasonlítjuk pl. egy első világháborús hosszú puskával, látható, hogy az a fegyver szinte dárdává vált a szurony feltűzése után, míg itt inkább csak útban lesz.)

 

SUSAT

 

            Az optikai irányzék (SUSAT) két állással rendelkezik. Az egyik egy fix 4x-es nagyítású céltávcső, másik pedig egy normál trícium irányzék. Az irányzék ház tetején egy saját anyagából lévő szükség irányzékot találhatunk, ez olyan mint egy pisztoly irányzéka. Állítani semmilyen formában nem lehet, csak és kizárólag azt a célt szolgálja, hogyha a SUSAT bedöglik, a katona ne maradjon ott, mint egy nagy rakás sz…(erencsétlenség).

Az optikai irányzék rendszeresítésében megelőzték korukat, noha mai szemmel a SUSAT szánalmasan elavult (nem kis részben már le is cserélték). Illetve nem minden fegyver kapott optikai irányzékot, mert az drága volt akkoriban. Csak a harcoló „első lépcsős” alakulatokhoz kerültek ilyennel ellátott SA-80-asok.

 

Negatív tapasztalatok is gyűltek

 

Az SA-80 még nem is volt hivatalosan rendszerbe állítva a brit hadseregnél, néhány darabot elvittek belőle csapatpróbára az 1982-es falklandi háborúba, ahonnan kedvező tapasztalatokkal tértek vissza. A rendszerbe állítás végül 1986-tól kezdődött meg fokozatosan a brit hadsereg minden fegyverneménél. Igen ám, de a fegyverek számának növekedésével egyre nagyobb arányban kezdtek a negatív tapasztalatok is gyülekezni. Az „Átlagbaka” ugyanis már nem babusgatta, dédelgette, ahogyan a tesztelésen vigyáznak általában a fegyverekre, hanem húzta – nyúzta, használta, ahogy épp a helyzet megkívánta. Itt jött elő aztán, hogy bizony, az új fegyver igényli a rendszeres karbantartást. Ha száraz a fegyver belső szerkezete, akkor hajlamossá válhat a felmelegedésre és megszorulásra. De az sem jó, ha nagyon olajos, mert akkor meg a ráragadó portól jöttek a problémák. Az SA-80 körüli botrány csakhamar kipattant, a sajtó is megszellőztette, sőt egy idő után már a Lordok Házában is napirendre került a kérdés. Az ügy vége az lett, hogy legfelsőbb szintről elrendelték a kivizsgálást és a hiányosságok kijavítását.

             LANDSET jelentésben több,  mint 50 hibát tártak fel, amelyben olyanok szerepeltek, mint a rögzítőcsapok gyakori törése, a műanyag puffer rész hidegben hajlamossá válik a repedésre, tárrögzítéssel kapcsolatos problémák, stb. A modernizációs program keretében szerződést írtak alá a Heckler & Koch céggel 200 ezer karabély módosítására, darabonként mintegy 400 angol font értékben. A korszerűsítési eljárás alatt többek közt módosították az elsütő szerkezetet, egy kakaskésleltető beépítésével, újratervezték a felhúzókart, illetőleg minden olyan lényeges elemet kijavítottak, megváltoztattak, amely a LANDSET jelentésben a működtetést befolyásoló tényezőként szerepelt. A végeredmény egy sokkal megbízhatóbb fegyver lett, bár forró és száraz éghajlati viszonyok közt továbbra sem sikerült a kívánt eredményeket elérni.

A 2000-es évek második felétől megjelentek a picatinny sínek is, majd később bevezették az EMAG típusú műanyag tárakat a fémek helyett.

            A modernizált SA-80-asok A2 megjelölést kaptak, és szerepel rajtuk a HK beütés. Az alapfegyver gyártását 1994-ban befejezték több, mint 350 ezer db fegyver legyártásával. 1988-ig a Royal Small Arms Factory volt a gyártó, majd British Aerospace Royal Ordnance –nál folytatták 94-ig.

            Lehetővé tették, hogy a mellső ágy alá gránátvetőt szereljenek fel, ez is a HK cég terméke.

           

A hosszabb csövű

 

Az L86 LSW változat néhány pontban eltér a standard modelltől. Első és legszembetűnőbb mindjárt a csőhossza. A mellső ágy rövidebb, viszont a cső alatt egész a csőtorkolatig előrenyúlik egy perforált lemez, amelynek végén található a villaláb rögzítése. A tár mögé egy segédmarkolat került, azért, hogy a módosult tüzelési pozícióban is megfelelően fogni lehessen a fegyvert. A tusa felső részén egy felhajtható drótkeret található, amelyet a vállra helyezve tovább javítható a tüzelési pozíció. Apró szépséghibája a dolognak, hogy eredetileg a tárkapacitása ennek is 30 lőszer, ami ugyebár egy támogató fegyvernél hamar elfogy. Segítség lehet, ha az M-16-oshoz készített csigatárat használjuk, így mindjárt 50-re emelkedik a javadalmazás. (Persze nem szabad elfelejteni, hogy nem hosszú sorozatok lövéséhez lett tervezve az LSW, hiszen a belső szerkezete továbbra sem változott.) A fegyvertípus létjogosultsága addig tartott, amíg a MINIMI golyószórók nem kezdték kiszorítani őket. Ellenben új szerepkör adódott, hiszen rájöttek, milyen kiválóan lehet támogató mesterlövész (DMR) funkcióban működtetni, mivel a hosszú cső nagyon pontos lövéseket tesz lehetővé. A modernizációt az LSW-ken is végrehajtották, így azok jelzése szintén A2 jelöléssel bővül.

 

A rövidebb csövű

 

L22A2 Carabine megnevezéssel egy rövid csövű modell is napvilágot látott a 80-as évek közepén. A csöve (442 mm) olyan rövid volt, hogy a hagyományos mellső ágy helyett csak egy függőleges állású markolatot kapott. Tekintettel arra, hogy hiányzik az ilyenkor szokásos szakáll a fegyver elejéről, a lövésznek nagyon oda kell figyelnie, nehogy a keze a csőtorkolat elé kerüljön. Mivel az L22 többi része megegyezik a standard változatéval, a súlypont még inkább hátra vándorolt, farnehézzé téve a fegyvert. Elsősorban harcjármű személyzetek, repülő személyzetek, illetve egyéb különleges alakulatok fegyverének szánták, amelyre méreténél fogva alkalmas is lehet.

 

Van vele harci tapasztalat

 

Bőséggel szereztek már harci tapasztalatokat is az SA-80-asokkal, ugyanis rendszerbe állítása óta számtalan hadszíntéren megfordult már a fegyver. Így az első és a második Öbölháborúban, Észak – Írországban, Koszovóban, Boszniában, Afganisztánban, stb.. Megjegyzendő azonban, hogy az igazán elit brit egységek, az SAS és SBS bizony inkább M4-jellegű gépkarabélyokat használ a hazai fegyver helyett.

A briteken kívül használja még Sierra Leone, Jamaica, és Bolívia is. A kor kihívásainak megfelelve természetesen az utóbbi időben az SA-80-asokhoz is készült szereléksínes mellső ágy, hogy a kiegészítőket fel lehessen rá szerelni. 2011 – től kezdve a SUSAT irányzékokat elkezdték lecserélni az újabb ELCAN típusú optikai irányzékokra. Ezeket már Afganisztánban ki is próbálták.

 

Kékesi György