A Mini-Uzi géppisztoly
Szerintem ki van zárva, hogy bárki, aki megvásárolja ezt a folyóiratot, ne ismerne rá a képeken látható géppisztolyra. A Kalasnyikov gépkarabélyok mellett talán ez az a fegyver, ami világszerte a legelterjedtebb. Igazából nem is tudok olyan országot említeni, ahol valamilyen formában ? akár legálisan, mint rendszeresített fegyver, akár pedig illegálisan, mint terroristaeszköz ? ne lenne megtalálható. Joggal merül fel a kérdés: minek köszönheti hihetetlen népszerűségét, miben rejlik az a titok, ami által az utóbbi évtizedekben meghódította az egész világot?
Nos, a választ túl egyszerű lenne magában a fegyverben keresni. Kétségtelen, hogy a ebben a géppisztolyban a jól magálmodott konstrukciós megoldások nagyszerűen párosulnak az eltalált ergonómiai tulajdonságokkal és lőparaméte-rekkel, de azért manapság ennél valamivel több kell a sikerhez. Ez a plusz nem más, mint a nagyszerű reklám- és üzletpolitika, a kereskedők hozzáértése, a piacok megdolgozása, minden titkának tökéletes ismerete. És mivel ez az UZI tekintetében (is) profi módon működött, az eredmény ismert. Ez utóbbiakról, azaz a piaci sikerek kereskedelmi hátteréről hadd ne szóljak. Részint azért, mert ez sokkal bo-nyolultabb annál, mint ami belefér ebbe a cikkbe, részint pedig azért, mert egy sor részlet nem férhető a kívülállók számára hozzá. A műszaki oldal tekintetében azonban szívesen vállalkozom arra, hogy néhány gondolatban bemutatom az UZI-t. Nem minősíteni, véleményezni, értékelni szándékozom, mindössze elmondani róla azt, amit elmondani érdemes.
A fegyver előéletének története, azt hiszem, mindenki előtt ismert, születésének históriáját már számtalanszor megírták. Harcászati szükségszerűségek, jól megfogalmazott szakmai elvárások alapozták meg azt a fejlesztést, ami egy kisméretű sorozatlövő fegyver kialakítására irányult. Az UZI születése egybeforrt az izraeli hadsereg egyik tisztjének, Uziel Gal hadnagynak a nevével, aki 1949-ben nekilátott egy, a hadsereg által kidolgozott igényeket maximálisan kielégítő fegyvertípus kidolgozásának. Izrael nem rendelkezett korábban géppisztolyokkal, viszont más országokban már évtizedek óta használták ezt a fegyverkategóriát. Ezen tapasztalatok összegyűjtése, valamint a már létező konstrukciók alapos és minden oldalú elemzése alapján úgy tűnt, hogy a csehszlovákok által gyártott géppisztolyok közelítik meg leginkább az izraeli hadsereg igényeit (természetesen alapos átdolgozást követően). Különösen nagyszerű és élet-re való ötletnek tartotta például a Mod. 23-ban vagy a Mod. 26-ban azt, hogy a tár (elsőként a világon) a markolatban helyezkedik el, amitől az egész fegyver sokkal szimpatikusabb, sokkal kompaktabb, de ami a legfontosabb: számottevően kiegyensúlyozottabb lett, mert megszűnt a csőnehézség zavaró problémája (a fegyver tömegközéppontja hová esik a függőleges síkban a feltámasztási, fogási ponthoz képest).
Hosszas munkálatok után 1954-ben megszületik az első UZI. A mintaként szolgáló csehszlovák fegyverekhez képest jelentős újítás a csőfarra részben rácsúszó (ráfutó) zár, ami ? adott zártömeg mellett ? jelentősen hozzájárul a fegyver tokszerkezetének és ezzel az egész fegyver hosszának csökkentéséhez. A megszületett fegyver természetesen egyes és sorozatlövések leadására egyaránt alkalmas, súlyzáras, tömegreteszeléses, előgyújtásos fegyver. Az első UZI-k fatusás, valamint behajtható válltámasszal készülnek.
Az eredeti UZI-khoz képest módosított változat csak az 1980-as években jelenik meg, és a MINI UZI nevet kapja. Eltűnik a fatusa, rövidebb, még kompaktabb az egész fegyver. Konstrukció szempontjából a legjelentősebb módosítás a csukott zárszerkezetre való áttérés. Ennek lényege, hogy a csőre töltés végén a zártömb visszasiklik mellső helyzetébe, és csak az ütőszeg szerkezete marad megfeszítve, így a tok nem marad nyitva a hüvelykivető nyílásnál, továbbá a sorozatlövéseknél nyugodtabbá válik a fegyver. Ez utóbbit azzal éri el, hogy sorozatlövésnél, a következő lövés leadása előtt a nagy tömegű zártestnek marad ideje felcsapódni a csőfarra, és az így keletkező lefelé mutató bólintó-nyomaték (ne felejtsük el, hogy a fegyver feltámasztása a lősík, azaz a csőtengely alatt történik!) kissé lebillenti az előző lövés miatt felugrott csövet.
A mini UZI a konstrukciós jellemzését tekintve rögzített csövű, szabadon hátrasikló, súlyzáras rendszerű, tömegreteszeléses, egyes és sorozatlövések leadására alkalmas elsütőszerkezettel ellátott, markolatbiztosítóval és tűzváltókarral szerelt automata géppisztoly. A tűzváltókar egyúttal a mechanikus biztosító szerepét is betölti. A cső alatt, a mellső markolat elején rögzítő ék található, ami lehetővé teszi az UZI-khoz kifejlesztett szurony fegyverre történő erősítését.
A viszonylag hosszú tokszerkezet a cső több mint 2/3-át magában foglalja. Ennek köszönhető, hogy a fegyver összméretei elfogadható mértéken belül maradtak, a 196 mm-es cső nem növeli fölöslegesen a fegyver hosszát. Hogy miért éppen ekkora, azaz 7,7 col hosszúságú a cső, az titok… ? mármint nem ismeretes előttem. Tény, hogy ebből a 196 mm-ből mindössze 40 mm áll ki a tokból, de csőrögzítővel együtt mérve is csak 70 mm. Igen szimpatikus adatok! A cső egyébként néhány mozdulattal kiemelhető a fegyverből: ehhez mindössze a csőrögzítő anyát kell lecsavarni (a rugós anyarögzítő kioldását követően), és máris kihúzható a tokból a cső anélkül, hogy a tokot meg kellene bontani.
A cső a szó legklasszikusabb értelmében csupán egy hengeres test, eltekintve a tájolóbordától, ami által csak olyan pozícióban lehet rögzíteni a tokban a csövet, hogy a torkolatnál lévő két darab kompenzátorrés éppen a megfelelő irányba nézzen. Nem a cső része viszont a tölténybevezető pálya, ami a legtöbb fegyvernél a cső anyagából készül. Az UZI-nál a tölténybevezető pálya a tok részét képezi. Hogy ez miért lényeges? Nos, azért, mert a pisztolytöltényekkel működő fegyvereknek (pisztolyoknak és géppisztolyoknak egyaránt) igen neuralgikus pontjuk az adogatópálya, amelyen át a lőszer a tárból a csőbe jut. Konstrukciós szempontok miatt a tár minden fegyvernél mélyebben van, mint a csősík, így a tárban lévő legfelső, betöltésre váró lőszer hossztengelye ?messze? a csőtengely vonala alatt van. Szükség van tehát egy ferde pályára, ami a tárból kitolt lőszert felfelé billenti és bevezeti a csőbe. A töltés során tehát a lőszernek két alkalommal is irányt kell változtatnia: egyszer, amikor a tárból kitolódik és rácsúszik a felfelé, a csőtengely felé vezető pályára, egyszer pedig akkor, amikor a visszatér a csőtengelyvonalra. A lőszer csőbe történő bevezetését a lövedék végzi. A Para lövedékek köztudottan eléggé rövidek, tömzsik, annak ellenére is, hogy Luger úr elnyújtottá, ogivál formájúvá tette. A kettős irányváltoztatás nagyon érzékennyé teszi a parás fegyvereket, sokszor éppen ez az oka az úgynevezett alátöltésnek, illetve felültöltésnek. Kiküszöbölésükhöz igen precíz méretezésre és a töltényvezető pályák jó kidolgozására van szükség. Nem véletlen, hogy a PA?63 pisztolynál például, ahol igen meredek ez a bizonyos felfelé mutató pálya, nagyon markánsan érződik ez a jelenség, amikor a csőre töltés folyamán valaki visszakíséri a szánt, lelassítva ezáltal a mozgását.
Fokozottan jelentkezik a probléma a sorozatlövések során. Ekkor ugyanis a nagy zársebesség, a fegyver vibrációja következtében a töltények is berezegnek, és ha nincsenek kellő biztonsággal megvezetve, bizony egy-kettőre bekövetkezik az akadály. Az ideális persze az lenne, ha a tárban lévő, töltés előtt álló lőszer hossztengelye már eleve egy vonalba esne a csőtengellyel. Ez viszont elég nehezen megoldható.
Mégis, az UZI-nál sikerült közelíteni ehhez a bizonyos ideális esethez. Természetesen itt is van szintkülönbség a két tengely között, de a zárszerkezet kialakításának köszönhetően sikerült igen magasra emelni a tárat, illetve jól eltalálni a tár adogatólemezének dőlésszögét. Ezek tették lehetővé, hogy elmaradjon a lőszerpályát tartalmazó csőszakáll, illetve azt, hogy a pályát a tokban is el lehessen helyezni. Az ily módon erősen lecsökkentett elakadási gond olyan erénye az UZI-knak, ami valószínűleg jelentősen hozzájárul a sikerükhöz. Ráadásul ? és ez a siker másik oka ? az UZI-k szinte mindenevők. A jól méretezett reteszelési viszonyoknak, lengőtömegarányoknak, rugóerőknek, de legfőképpen a kiválóan megszerkesztett lőszerpályáknak köszönhetően szinte bármilyen gyártmányú Para lőszerrel akadálymentesen üzemel. Ez pedig igen nagy szó a mai világban, amikor egyre finomabb szerkezetekké válnak a fegyverek. A finomság, precizitás növekedésével szinte egyenes arányban nő a lőszerérzékenység. Nem véletlen, hogy például a ma csúcsnak számító Heckler und Koch MP5 géppisztolycsalád esetében mindig hozzá kell szabályozni a reteszelőrendszert az adott gyártmányú lőszerhez, hogy akadálymentessé váljon a lövés. Igaz, ezért cserébe kiváló szórásképet kapunk, mert az MP5-ök valóban a géppisztolyok koronázatlan királyai. Ott azonban, ahol nem garantált a lőszerek paramétereinek tökéletes azonossága (esetleg különböző gyártmányú lőszereket szeretnének használni), bizony komoly és reális gondok forrása a fegyver nagyfokú lőszerérzékenysége. Az UZI-knál ilyesmiről gyakorlatilag szó sincs, bár igaz, hogy a szóráskép sem vetekedhet a precíziós géppisztolyok által produkált szórásképpel. Nos, ez a bizonyos nagyfokú lőszerérzéketlenség alaposan hozzájárult, hogy sok ország használatba vegye az UZI-kat ilyen vagy olyan módon.
A mai szemmel már elfogadható teljesítményűnek tartott 9×19 Luger lő-szerek a kis tömegű maroklőfegy-vereknél zömében már szilárd reteszeléssel kerülnek alkalmazásra, bár a tömegreteszelésű pisztolyokra is van példa. A jóval nagyobb méretű géppisztolyok esetében viszont a lőszerteljesítmény, konkrétabban: a lőszer belballisztikai paraméterei nem indokolják a bonyolultabbnak számító szilárd reteszelést. Természetesen erre is van példa, azonban a gyakorlat, az általánosan bevett szokás a súlyzárak mellett szól. Nem véletlen, hogy az UZI is ezzel a reteszelési móddal készült. A viszonylag nagy zártömeg, pontosabban annak tehetetlenségi tömege egy jól méretezett helyretoló szerkezettel párosítva tökéletesen kielégíti a dinamikai igényeket.
A fegyver hosszának csökkentése érdekében a zárszerkezet úgynevezett ráfutó típusú. Ez annyit jelent, hogy a zártest mellső része fordított U-alakú és tovább ér, mint a zárperemágy, azaz a tűzfal síkja. Ily módon adott zártömeg- és keresztmetszetméretek mellett a cső-zárszerkezet együttes hossza kevesebb lehet, hiszen a zár mellső része az U-alakú kiképzésnek köszönhetően rácsúszik a csőre. A mini UZI esetében a zártest 114,5 mm, ebből a csőre csúszó rész hossza 50 mm, így a zár a valóságban csak 64,5 mm-rel hosszabbítja meg a cső?zár együttest.
A 2 mm vastagságú lemezből hajlított tokszerkezet (tok és tokfedél) bordákkal merevített. A felhasznált lemez nagyon nagy szilárdságú acél, ami szinte ugyanakkora védelmet nyújt a leesés, vagy egyéb mechanikai behatások elleni deformációval szemben, mintha marással készült volna. A hozzá kapcsolódó mart, esztergált elemeket hegesztéssel, vagy szegecseléssel rögzítették. A két, igen markáns irányzékvédő szintén a tok anyagából, azaz lemezből készül. Az irányzékvédőkhöz kapcsolódik a célgömb és a nézőke.
A tokfedél, ami szintén lemezből készült, tulajdonképpen szereltnek minősül. Rajta, illetve benne található ugyanis a zár manuális mozgatására szolgáló ismétlőfogantyú a visszahúzó rugóval (ez utóbbi a tokfedél belső felén van). Az ismétlőfogantyú elhelyezése szintén szerencsésnek mondható, ugyanis a fegyver viselése, kezelése szempontjából semlegesnek tekinthető. A jobb-, illetve balkezes lövők egyaránt kényelmesen, fogásváltás nélkül tudják kezelni az ismétlőfogantyút, nem úgy, mint azoknál a fegyvereknél, amelyeknél ez a kezelőszerv a fegyver valamelyik oldalán található. A nagyméretű, ezáltal vastag kesztyűben is stabilan használható fogantyú elvileg ?belelóg? az irányzékvonalba. Ezt elkerülendő a fogantyút hosszirányban, U-alakban kivágták. A tokfedélen belül elhelyezett visszahúzó rugó az ismétlőfogantyút mellső helyzetben tartja. A zárszerkezet mozgatására a fogantyú egy egyszerű, hasáb alakú nyúlvánnyal rendelkezik.
A képen látható mini UZI már az úgynevezett zárt tokszerkezetes típus, így az ütőszeg nem a zártesthez van kapcsolva, hanem egy teljesen önálló szerkezet.
A hasáb alakú zártesten két alkatrész található: a hüvelykivonó és az automatikus biztosítást végző rugós villa. A hüvelykivonó semmi különlegességgel nem szolgál, kialakítása, elhelyezkedése, funkciója szokványos. Az automatikus biztosítást végző villa feladata jól ismert: megakadályozni, hogy reteszeletlen cső esetén létrejöhessen a lövés, ami a fegyver károsodásához, rosszabb esetben a kezelő sérüléséhez vezethet. Működése szellemes. Amíg a zártest nincs teljesen mellső helyzetben (illetve attól több mint 3 milliméterre van), a felszabadított ütőszegszerkezet ütőszege nem éri el a csőbe nem teljesen betolt lőszer csappantyúját, mert a villa egyik ága hátrafelé kinyúlik a zártestből, és az ütőszeg pereme felütközik erre. A teljes reteszelés megtörténtekor a villa alsó szára nekiütközik a tok aljába rögzített hüvelykivető hátsó élének, elfordul a tengelye körül, és hátra kinyúló szára felemelkedik az ütőszegperem fölé, lehetővé téve az ütőszegszerkezet teljes előrelendülését, ezáltal a lövés kiváltását.
Az ütőszegszerkezet négy alkatrészből áll: a közel négyzet alapú alapzatból, az ütőszegből, az ütőrugó-vezető hüvelyből és az elsütőrúdból. Az alapzaton van továbbá egy 10 mm átmérőjű furat, amelyen át a zárhelyretoló rugó halad. Az ütőszeg az alapzathoz van rögzítve. A széles, vastag, kör alakú talp az ütőszeg végén az előbb részletezett automatikus biztosítás céljára szolgál. Az ütőrugó-vezető hüvely 45 mm hosszúságú, azaz az ütőszegszerkezet részére a csappantyú megbízható beindításához energiát szolgáltató ütőrugó túlnyomó többsége megvezetett, megtámasztott, kizárva a deformációt, elgörbülést.
Az elsütőrúd igen érdekes megoldású. Az UZI-knál az elsütőemelő elöl, közvetlenül az elsütőbillentyű fölött található. Ebből következik, hogy egy hosszú, erős alkatrésszel össze kell kapcsolni az elöl lévő elsütőemelőt a zárszerkezet mögött, messze hátul elhelyezett ütőszegszerkezettel. Ezt a kapcsolatot ? oldható módon ? az ütőszegszerkezet-ház alapzatának előrehajló nyúlványa hozza létre. Az elsütőrúd homlokfelülete játssza a főszerepet. Megfeszített ütőszegszerkezetnél az elsütőrúd mellső vége nekitámaszkodik (az összenyomott ütőrugó ellenében) a tok aljából kiemelkedő elsütőemelőnek. Ebből következik, hogy a lövés kiváltásához le kell sülylyeszteni az elsütőemelőt, ezáltal megszűnik az elsütőrúd feltámasztása és a teljes ütőszegszerkezet előre lendül.
A hüvelykivető nem más, mint egy, a tok aljábó kiálló egyszerű fémlap. Annak ellenére, hogy a hüvelykivető pontosan a csőtengely alatt van, a hüvelyek mégsem felfelé, a fegyverre merőlegesen hagyják el a tokot. A felfelé elinduló hüvelyeket a zártömbben kiképzett ferde kényszerpálya kényszeríti irányváltoztatásra, így azok jobbra fel, kissé hátra távoznak a fegyverből.
A helyretoló szerkezet három egységből áll: a közel négyzet keresztmetszetű, hasáb alakú alapból, a zártestet helyretoló szerkezetből (rugó és rugóvezető rúd), valamint az ütőrugó-szerkezetből (rugó és rugóvezető rúd). A zárhelyretoló rugó előfeszített, azaz mindkét vége feltámaszkodik a rugóvezető rúd végein lévő támasztókorongokra. Az ütőrugó is előfeszített, de a rugó mellső végének megtámasztását a zártest biztosítja. A helyretoló rugó vezetőrúdja nem csak a rugó keresztirányú deformációját akadályozza meg, hanem a zártestet is vezeti. Ebből következik, hogy a helyretoló rugó vezetőrúdja a lövés folyamán nem mozog. Úgy is lehet fogalmazni, hogy a zártest siklik rajta előre-hátra, ezáltal a zártestet nemcsak a tok vezeti, hanem a helyretoló rugó vezetőrúdja is.
Az elsütőszerkezet valamennyi alkatrésze a tok alatt lévő, ahhoz csappal rögzített hasáb alakú elsütőszerkezet-házban található. Ez a megoldás kompakttá teszi a szerkezetet, egyúttal jelentősen megkönnyíti a javítást, alkatrész-cserét. Az egész elsütőszerkezet, beleszámítva a biztosítások elemeit is, mindössze az alábbi öt alkatrészből áll: elsütőbillentyű, akasztó, elsütőemelő, tűzváltókar, markolatbiztosító kar. Három darab rugó biztosítja az alkatrészek működését (elsütőbillentyű-rugó, elsütőemelő rugó és a markolatbiztosító rugó). Ennél kevesebb alkatrészből már szinte elképzelhetetlen lenne megvalósítani ezeket a funkciókat.
A markolatbiztosító a markolat hátsó élében található. Határozott megnyomása nélkül a fegyver működésképtelen, azaz bebiztosítottnak tekintendő. E biztosító léte jelentősen csökkenti a véletlen lövések leadásának lehetőségét még csőre töltött, megfeszített ütőszeg-szerkezet esetén is. Az elsütőemelő csak akkor tud lesüllyedni és ezáltal felszabadítani az ütőszegszerkezetet, ha a markolatbiztosító ezt lehetővé teszi. Konstrukciós megoldása szellemesen egyszerű. A markolatbiztosító karjának van egy hosszú nyúlványa, ami a fegyver jobb oldalán, az elsütőszerkezet-házban előre nyúlik, egészen az elsütőemelő alá. Amikor a markolatbiztosító eme nyúlványa éppen az elsütőemelő alatt van, akkor az elsütőbillentyű nem tudja lesülylyeszteni az akasztó közvetítésével az elsütőemelőt. Amikor a határozott markolatmegfogás során benyomódik a markolatbiztosító, akkor értelemszerűen előremozdul annak nyúlványa is, így a nyúlvány feje kicsúszik előre az elsütőemelő alól, ami ezáltal le tud sülylyedni annyira, hogy az elsütőrúd kitámasztása megszűnjön.
A mechanikus biztosítóként is funkcionáló tűzváltó kar a markolat bal oldalán, annak felső részén található (a működtető kar az elsütőszerkezet-ház alatt van közvetlenül). Három állása van:
S: bebiztosított állapot (hátsó helyzet)
R: egyes lövés (középső helyzet)
A: sorozatlövés (mellső helyzet).
A tűzváltó kar mozgatásához elég nagy erő szükséges, mert az egyes helyzetekben nagyon markánsan rögzítődik a kar. Ez annyit jelent, hogy gyakorlatilag lehetetlen (különösen új, még nem ?összeszokott? alkatrészeket tartalmazó fegyvernél) elsőre eltalálni például kibiztosított helyzetből az egyes lövés helyzetet, mert nagy erő szükséges a kar megmozdításához, és ez a nagy erő óhatatlanul a másik szélső helyzetig, a sorozatlövésig ?röpíti? a kart. A tűznemváltás, illetve bebiztosítás lényege az elsütőbillentyű által mozgatott elsütőemelő akasztó vezérlésében rejlik, ugyanis az elsütőbillentyű ennek közvetítésével mozgatja az elsütő-emelőt. Bebiztosított helyzetben, amikor a kar hátra van húzva, a tűzváltó kar nyúlványa befekszik az elsütőemelő akasztója alá, és így az nem tud lesüllyedni, azaz nem tudja lefelé mozgatni az elsütőemelőt.
Egyes lövés állapotban (a kart közbenső helyzetig előretolva) a tűzváltó kar nyúlványa csak félig csúszik ki az elsütőemelő-akasztó alól. Ekkor, a billentyű elhúzásakor lesüllyed az akasztó és az elsütőemelő elmozdul lefelé. Az elsütőbillentyű normál ütközésig történő elhúzásakor azonban az akasztó nekiütközik a tűzváltó kar nyúlványának, azt kissé előre billenti, éppen annyira, hogy az akasztó foga lecsúsz-szon az elsütőemelő nyugaszáról, aminél fogva azt lesüllyesztve tartotta. Ekkor az elsütőemelő visszaugrik felső helyzetébe, a lövést követő csőújratöltés során hátsó helyzetbe került ütőszegszerkezet megakad benne, és megáll a lövés folyamata. Az akasztó elsütőemelőről történő lecsúszása gyorsabban megy végbe, mint a lövési ciklus, így csak egy lövés következik be.
Az újabb lövés leadásához előre kell engedni az elsütőbillentyűt. Ekkor a lesüllyesztve (és elbillentve) tartott akasztó visszatér alaphelyzetébe, és ezáltal a nyúlványa a megemelkedett (alaphelyzetben lévő) elsütőemelő-nyúlvány fölé kerül, készen arra, hogy az ismételt billentyűelhúzáskor lesülylyessze azt. Sorozatlövés helyzetben (a tűzváltó kart teljesen előretolva) a tűzváltó kar nyúlványa teljesen kikerül az akasztó alól. A billentyű elhúzásakor az akasztó lesüllyeszti az elsütőemelőt, viszont nem billen meg, így nyúlványa nem fog lecsúszni az elsütőemelő nyugaszáról. Ameddig tehát elhúzott állapotban van az elsütőbillentyű, addig folyamatosan le van süllyedve az elsütőemelő, így a fegyver sorozatot tud lőni.
A fegyver irányzéka diopteres, billenő típusú. Két lőtávolság beállítása lehetséges. Az egyik állásban 100 m-ig, a másik állásban 100 és 200 méter között biztosítja a célzott lövések leadását. A diopter kialakítású nézőkén 1,5 mm átmérőjű furat képezi a nyílást, a kúpos, felfelé szűkülő célgömb csúcsa pedig 2 mm átmérőjű. Ez annyit jelent, hogy a 230 mm-es irányzékvonalon a nézőke furat/célgömb átmérő nagyobb, mint 1:3 arányt ad, ami kiváló célfelkutatást, gyors célmegfogást és gyors célpontáthelyezést tesz lehetővé. A belövés során az oldalbeállítást a nézőke biztosítja (ehhez elegendő egy átlagos csavarhúzó vagy késpenge), a magasság szerinti korrekciót pedig a célgömb. Ez utóbbi menetesen kapcsolódik a célgömbvédőbe szerelt irányzéktalphoz (pl. ha magasra hord a fegyver, akkor kifelé kell csavarni a célgömböt, ha jobbra hord, akkor balra kell elmozdítani a nézőkét). A célgömböt 90 fokonként lehet rögzíteni egy rugós csappal az elrázkódás ellen.
A fegyver válltámaszának rúdja 8×12 mm méretű, bordákkal merevített acélból készült. A vállhoz támaszkodó felület a tok anyagával megegyező lemezből hajtott fém. A válltámasz kinyitásához semmit nem kell megnyomni, csak bizonyos erővel megrántani azt. Kinyitott állapotban természetesen rögzítődik a válltámasz. A becsukáshoz rugó ellenében lefelé kell csúsztatni a válltámaszt a tengelyén, és ekkor kioldódik a karmos rögzítő. A válltámaszrúd ívelése olyan, hogy behajtott állapotban is teljes értékűen használható a fegyver, mert sem a hüvelykivetést, sem pedig a kezelőszervek működését nem akadályozza a rúd. Mind a mellső markolat, mind pedig a pisztolymarkolat borítása műanyagból készül. Felületeiken mély bordázat található, ami csúszásmentessé teszi a fogást.
A nagyméretű, de a fegyver síkjába tökéletesen belesimuló tárrögzítő gomb a markolat legalján, a bal oldalon található. Ez az elhelyezés igen szerencsés abból a szempontból, hogy ugyanazzal a kézzel, ugyanazzal a mozdulattal lehet kioldani a tárrögzítőt és kihúzni a markolatból a tárat. Mindezt anélkül, hogy a lövőnek kézzel fogást kellene váltani. A kezelés sajátossága, hogy a csőre töltés csak akkor lehetséges, ha kioldjuk a markolatbiztosítót. Ennek oka az, hogy ? mint már volt szó róla ? alaphelyzetben a markolatbiztosító nem engedi lesüllyedni az elsütőemelőt, így a mozdulatlanná tett elsütőrúd által a zártömb sem tud megindulni hátra. Nincs továbbá a fegyverben olyan szerkezet, ami érzékelné, hogy kifogyott a tárból a lőszer, mert nem építettek be zárakasztót. A tárban lévő utolsó lőszer ellövése után a fegyver teljes egészében megismétli a töltési ciklust, de lövés helyett csak előre csapódik az ütőszegszerkezet. Ez az tár kiürülés egyetlen jele.
Klabacsek Gyula
