A lövészet 3 szintje

 

Mint minden összetett emberi tevékenységnek, a lövészetnek is több szintje van, melyek csak egy bizonyos kötött sorrendben abszolválhatóak. Ez a rövid cikk ennek a fokozatosságnak, egymásra épülésnek az alapelveit magyarázza el.

 

1. Statikus

Ezeken a lövészeteken az egyetlen feladat a pontosság.

Természetesen e mellett megjelenik a biztonság is, de a verseny jellegének megfelelően erre kevésbé kell figyelni, hiszen ha mozdulatlanul állunk a célok irányába nézve, kb. 1 lövés/perc gyorsasággal lőve, akkor csekély energiabefektetés megállni azt, hogy ne essünk hasra, ne forduljunk meg, és hogy ajtónyitás közben véletlenül se kerüljön a fegyvercső elé a kezünk. Természetesen megvannak a statikus végrehajtásnak is az értékei: a két legfontosabb, hogy itt érhető el a legnagyobb pontosság, és mivel kezdőként egy dologra is épp elég nehéz figyelni, ezért szerintem csak ez alkalmas a teljesen kezdők lövészettel való megismertetésére. És mellékesen még olimpiát is lehet vele nyerni.

 

 

2. Dinamikus

Itt már a pontosság mellett mindenképpen megjelenik a gyorsaság is.

A legtöbb versenyágban ezenkívül az összetett feladat végrehajtása során kell helyet és testhelyzetet (és célokat) változtatni/váltani. Ami azt jelenti, hogy időnként nem csak szaladni kell, de szokatlan módokon lőni (fedezék mellett, ablakon át, letérdelve, ülve). Vagyis itt már nagyon hangsúlyos a biztonságos fegyverkezelés, mivel erre oda kell figyelni, jellemzően a valóban veszélyes cselekedet 1/3-áért már kizárás jár a versenyről, így aki a „határokat feszegeti”, azok sincsenek a veszély közelében sem.
Természetesen ez a szint nem a SAS-pályák többségének a különlegessége, hanem a kicsit egyszerűbb Steel Challenge mellett a CMA (Competitive Marksman Action), IDPA, IPSC is ezen a szinten van. Tehát sokkal nagyobb kihívás dinamikusan lőni, mint statikusan, de az változatlanul megmaradt, hogy a lövők jellemzően ismerik előre a pályát, tudják mi vár rájuk, több-kevesebb pályabejárás során elgyakorolhatják a pálya meglövését előre, és persze hosszan és alaposan megtervezhetik a saját taktikájukat, hogy hogyan szeretnék az adott pályát végrehajtani.

 

 

 

3. Reaktív

Elérkeztünk ezzel az (egyéni) lövészet csúcsához, mivel a reaktív lövészetben ismeretlen helyzetre kell a lövőnek reagálni.

Ezenkívül persze mindent megtennie, ami a dinamikus lövészetben is benne volt. A reaktív lövészet nem új találmány. Aki az IPSC-t kicsit hamarabb kezdte el, mint én, még lőhetett ismeretlen pályát IPSC EB-n (1999 környékén). Kisebb IPSC-versenyeken még a 2000-es évek elején is bőven lőttünk ismeretlen pályát. Aki csak 10 évvel később kezdte az IDPA-lövészetet mint én, ők még szintén lőhettek ismeretlen pályán, mivel 2015-ig a nemzetközi szabálykönyv is engedte ezeket. Azért került ki a szabálykönyvekből, mert a nagy versenyen problémás a verseny tisztaságának megőrzése: az segít, ha fizikailag elkülönítjük egymástól a pályát már végzetteket az arra várakozóktól, így nem történhet jóhiszemű kiszivárogtatás, de az igazán rosszhiszemű versenyzők akár sms-ben is átadhatják az információt az esélyesebb társuknak. Ezt a problémát könnyedén megoldjuk azzal, hogy a legtöbb (különösen a nagyobb) versenyeken a végeredménybe nem számít bele az ismeretlen pálya eredménye (kivéve a kizárást); így egyszerűen aki csal, az a saját játékát rontja el.
Nagyon sok versenyzőnek az ismeretlen pálya a kedvence, mert az sokkal izgalmasabb, sokkal nagyobb kihívás. Főleg akkor, ha sikerül valami kis trükköt beletennie a pályatervezőnek: sok alkalommal előfordul, hogy olyan helyre is lehet tenni a célt (teljesen biztonságosan!), ahol a versenyzők nem keresik elsőre. Ez lehet például egy 270 fokos szögben biztonságos pályán 90 foknál nagyobb szögben elhelyezve, a versenyző által odaképzelt hibavonalon túlról látható cél, vagy akár a földön elhelyezett lőlap.

 

Belme Attila
(http://belse.hu/)