Karácsonyi “ajándék” az amerikai szövetségi fegyverhatóságnak:-)))

A BATFE a gugliban mint melegbár vagy kisállattemető, esetleg vöröskabátosok

 

Aki az ünnepek alatt (két zabálás közt) amerikai fegyveres csoportokat nézeget a közösségi médiában, az felfigyelhetett arra a jelenségre, hogy a derék amerikai fegyvermániások milyen kis csínytevést hoztak össze a gyűlölt szövetségi ellenőrző hatóság, az ATF (BATFE Bureau of Alcohol, Tobacco, FIREARMS and Explosives) ellen. (Mint ismeretes, ez a politikailag motivált szövetségi ügynökség sokszor jogellenesen és visszamenőleges hatállyal írja át joggyakorlatában a jogszabályokat és saját korábbi állásfoglalásait. Ezen kívül gyakran folytatnak boszorkányüldözést legálisan működő gyártók és kereskedők ellen, valamint razziáik során a SWAT-osztagaik rendszeresen lőnek le kutyákat is.)

Ezért most az ünnepek alatt – kihasználva, hogy az ATF ügynökei is szabadságon vannak jórészt – megtrollkodták őket, és a területi szerveik (Field Office) google-keresési eredményeit átírták: melegbárra, kisállat-temetőre és hasonlókra, a vonatkozó képeket pedig brit vöröskabátosokra cserélték (akik vonatkozásában ugye egy amerikai hazafi csak egyet tehet…). Mire a hatóságok és gugli észbe kaptak, már az USA közel felében átírták a keresési találatokat a ráérős fegyvertartók.

 

Egy kis videó (angolul) a történtekről:

 

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás