Glock COA – kivonták a piacról, de vajon miért?

Glock COA pisztolyok eltűntek. Végleg?

 

Az utóbbi másfél-két hétben az amerikai szaksajtó számos szereplője és fegyverkereskedők is arról számoltak be, hogy a Glock meghatározatlan ideig felfüggesztette a Glock – Aimpoint COA irányzékkal ellátott pisztoly-kombó modellek forgalmazását, sőt még azon fegyverszakíróknak sem engedték azokat megtartani/megvenni, akiknél teszten volt kint ilyen fegyver. A már leadott megrendeléseket sztornózzák, az ellenértéket visszautalják a megrendelőknek.

Holott csak idén év elején mutatták be ezt a nagyon stabilnak mutatkozó és kiválóan látható, minőségi micro red dot-tal költséghatékonyan felszerelt modellcsaládot az osztrákok, nem kis marketingköltések mellett.

 

Kétféle magyarázat kínálkozik, illetve ezeket vetik fel a közösségi médiában is:

1. valami rejtett műszaki hiba van, amiről inkább hallgatnak (de ilyen a kiterjedt teszteken sem derült ki eleddig)

2. néhány forgalmazó úgy tájékoztat, hogy valamilyen katonai vagy rendvédelmi megrendelés elviszi a teljes gyártási kapacitást, és erre hirtelen lett szükség a SIG Sauer P320 (M17/M18) körüli problémák okán.

(Ez utóbbi is nehezen értelmezhető, mert red dot nélküli, vagy más red dottal szerelhető MOS Glockok tömegesen elérhetőek, a gyártási kapacitások szinte bármely haderő igényeit képesek lennének kiszolgálni.)

 

Vonatkozó hírcsokor:

https://www.usacarry.com/glock-coa-pistols-pulled-from-civilian-market-rumors-tie-move-to-p320-troubles/

https://www.guns.com/news/2025/08/11/glock-aimpoint-coa-pistol-you-cant-buy

https://www.glocktalk.com/threads/glock-canceling-coas-for-civilian-market.2027539/

https://www.gtdist.com/glock-statement-on-coa

 

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás