SIG Sauer MCX Virtus: NEM AR-15, csak úgy néz ki! – 2. rész

SIG Sauer MCX Virtus, .223 Rem.

 

Itt most a nyitóképként berakott fájlnál is látszik a SIG Sauer MCX modellk nagy előnye a klasszikus AR-15 elrendezéshez képest: behajtható a válltámasza. Hiszen a helyretoló rugó nem válltámaszban kapott helyet, hanem két kis átmérőjű rugó és vezetőrúdjuk formájában a zár felett, a tok “második emeletén”.

Ebből is kiderül, hogy ebben a részben a főszerep a fegyver szétszereléséé és a megszokottól eltérő belsőségek feltárásán lesz, hiszen a short-stroke gázdugattyús rendszer zárvezetője is eléggé fura lesz, olyan Kalasnyikovosnak látszik, de aztán mégsem olyan.

Persze lövünk is bőségesen, például a manapság nagyon menő és taktikai oldalt, ferdén elhelyezett másodlagos red dot “közelharcirányzékkal” is lövünk szórást ülve feltámasztásból. Aminek szórása ugyan kicsi, de mégis kétszer akkora minimum, mint a távcsővel lőtt, ahol 5-ből 4 lövés 20 méteren egybeszakad, pedig LKNBF lövő vagyok közismerten.

Végezetül demonstráljuk azt is, mekkora brutális gáznyomás távozik a csőszájféken, miért rezdül meg tőle minden lövésnél a kamera képe.

 

A SIG SAUER MCX VIRTUS-ról a 2023-as Kaliber ÉVKÖNYVBEN olvashatnak majd bővebben – mely a 2023-as évre ELŐFIZETŐKNEK INGYENES!

 

A tartalom nem elérhető!
Engedélyezd a sütiket, hogy felold a tiltást.

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás