Véleménycikk – Fegyverjog: az EU mindenért a hibás?

Biztos mindig az EU a hülye?

 

Az Európai Uniót a legutóbbi fegyverdirektíva-módosítása kapcsán sok mindenért lehet szidni, hiszen abszolút öncélú, sokszor logikátlan, bürokratikus jogszabálykupacot igyekeznek ráerőltetni a tagállamok mindegyikére. Azonban ne essünk át a ló túloldalára, sokan most MINDEN fegyverjogi nyűgjükért a brüsszeli bürokratákat átkozzák – ez pedig önmagában igazán nagy butaság!

 

Lépjünk ki?

 

Internetes fórumokon illetve hazai és külföldi fegyveres oldalakon facebook-kommentekben többször jön velem is szembe az a vélemény, hogy “a fegyverdirektíva miatt lépjünk ki az EU-ból”. Most ennek egyéb politikai és gazdasági vetületét nem vizsgálva (az nem a mi asztalunk), gondoljuk már végig: mielőtt beléptünk itt olyan szuper fegyvertörvény volt, és azt az EU-belépés pocsékolta meg? Hát, én nem így emlékszem, sőt még egy gázpisztolyhoz is olyan engedélyezést kellett végigcsinálni mint egy éles önvédelmihez, csak éppen nem utasították el automatikusan. EZ például bizonyosan az EU-belépéssel változott pozitív irányba.

De nézzük az ellenpróbát: a britek többéves kínlódás után kiléptek. Most akkor hirtelen olyan szuper lett a brit fegyverjog? Egyáltalán nem, egy millimétert (1/25,4-ed hüvelyket) nem változott pozitív irányba, az EU-n belül is messze az övék volt a legrosszabb a fegyvertartókra és a magukat megvédeni kívánókra nézve és az is maradt.

 

De mi van az EU-direktívában?

 

Sokan anélkül ekézik az EU-fegyverdirektívát, hogy akár csak egyszer is elolvasták volna. Valóban nem egy felemelő és szórakoztató olvasmány (magam sajnos túl sokszor kellett, hogy olvasgassam), de van benne néhány olyan dolog, amiről jobb, ha tudunk!

Az eredetileg “91/477/EEC Council Directive 91/477/EEC on control of the acquisition and possession of weapons”, többször módosított uniós joganyag (legutóbb a 2017/853 irányelvvel) például leszögezi:

“Once firearms are lawfully acquired and possessed in accordance with Directive 91/477/EEC, national provisions concerning the carrying of weapons, hunting or target shooting should apply.”

Amint a tűzfegyvereket a 91/477/EGK irányelvvel összhangban jogszerűen megszerzik és tartják, a fegyverviselésre, a vadászatra vagy a céllövészetre vonatkozó nemzeti rendelkezéseket kell alkalmazni.”

 

“Member States should be able to choose to grant authorisations to recognised museums and collectors for the acquisition and possession of firearms, essential components and ammunition classified in category A when necessary for historical, cultural, scientific, technical, educational or heritage purposes,”

 

A tagállamok számára lehetőséget kell biztosítani, hogy eldönthessék, hogy engedélyt adnak elismert múzeumok és gyűjtők számára az A kategóriába sorolt tűzfegyverek, alapvető alkotóelemek és lőszerek történelmi, kulturális, tudományos, műszaki, oktatási vagy örökségvédelmi céllal történő megszerzéséhez és tartásához,”

 

“Member States should also be allowed to authorise individuals to acquire and possess firearms, essential components and ammunition classified in category A for national defence, such as in the context of voluntary military training provided under national law.”

 

“A tagállamok számára lehetővé kell tenni azt is, hogy egyének számára engedélyezzék az A kategóriába sorolt tűzfegyverek, alapvető alkotóelemek és lőszer megszerzését nemzeti védelmi célokra, például a nemzeti jog alapján tartott önkéntes katonai kiképzések összefüggésében.”

LEHETNE tehát bátran nemzeti hatáskörben AKÁR:

– alanyi jogú önvédelmi lőfegyver-engedélyezést bevezetni, (és mint látható, a polgári fegyverviselés kifejezetten nem tilos, hanem elismert az EU-direktívában.)

– sorozatlövő fegyvert is gyűjteményi célra tartani, (és mint látható, a polgári fegyvergyűjtés (éles állapotban) kifejezetten nem tilos, hanem elismert az EU-direktívában.)

– önkéntes katonai szolgálatot vállaló magánszemélyeknek sorozatlövő fegyver tartására engedélyt adni. (Ebben az összefüggésben a nem EU-tag Svájcra is vonatkozik a Schengeni Térség részes államaként.)

Innentől tehát, ha az adott országban ilyesmi nincs, azért NEM az EU a hülye, hanem a nemzeti jogalkotás!

 

Legalább ennyire izgalmas, hogy mi NINCSEN benne!

 

Nincsen benne például szabályozás a légfegyverekről, hiszen azok nyilvánvalóan nem tűzfegyverek. Nincs olyan, hogy 7,5 J-os energiakorlát, már csak azért sem, mert az már szinte csak Németországban, Olaszországban és Magyarországon ennyi, az EU legtöbb államában 15-20 joule közötti a szabadon tarthatóság határa a légfegyvereknél. A fegyveres szakma régóta követeli a 16 J-os limit bevezetését, és IGEN, hányszor hallottam már, hogy “azt nem lehet, mert az EU!”. Pedig az EU-nak ehhez pont semmi köze, nem is szól bele.

Nem szabályozza az EU az olyan népszerű és veszélytelen önvédelmi eszközök birtoklását és viselését sem, mint a paprikaspray. Vannak ugyan nagyon eltérő szabályozások, de olyan ostobaság, mint a 20 grammos töltettömeg korlát forgalmazásnál ÉS a közterületi viselés tilalma az sehol sincs. Ez nettó hazai elmebetegség.

Nincs benne egy szó sem a hangtompítókról, nemhogy valamiféle tilalmat fogalmazna meg. Nyugodtan lehetne itthon is a nemzeti hatáskörben bármely lőfegyver-engedélyesnek (nem csak hivatásos vadásznak) ilyet engedélyezni, már csak környezetvédelmi és egészségvédelmi szempontból is.

 

Ezt meg úgysem hiszed el!

 

“Category C — Firearms and weapons subject to declaration
1. Repeating long firearms other than those listed in point 7 of category B.
2. Long firearms with single-shot rifled barrels.
3. Semi-automatic long firearms other than those listed in category A or B.
4. 4. Single-shot short firearms with rimfire percussion whose overall length is not less than 28 cm.
..

7. Single-shot long firearms with smooth-bore barrels placed on the market on or after 14 September 2018.

„C kategória – Bejelentéshez kötött tűzfegyverek és fegyverek
1. A B kategória 7. pontjában felsoroltakon kívüli egyéb ismétlő hosszú tűzfegyverek.
2. Hosszú tűzfegyverek egylövetű huzagolt csővel.
3. Az A vagy B kategóriában felsoroltakon kívüli egyéb hosszú félautomata tűzfegyverek.
4. Peremgyújtású egylövetű rövid tűzfegyverek, amelyek teljes hossza 28 cm-nél nem rövidebb.

7. Olyan egylövetű hosszú tűzfegyverek huzagolatlan csővel, amelyeket 2018. szeptember 14-én vagy azt követően hoztak forgalomba.”

 

Tehát a gyengébbek kedvéért: a megszigorított, átkategorizált EU-direktívába még AKÁR az is beleférne, hogy egy egylövetű gavallérpuska, egy dupla sörétespuska vagy egy .22 LR  Drulov szabadpisztoly nem engedélyköteles, hanem pusztán bejelentéshez kötött legyen.

 

Vass Gábor

 

ITT található az EU-fegyverdirektíva aktuális konszolidált szövege (átkapcsolható magyarra is):

https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?uri=CELEX%3A01991L0477-20170613

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás