Taurus PT 92 és testvérei – – A ?brazil Beretta?

A brazíliai Taurus fegyvergyár revolvereit már bemutattam a Kaliber korábbi számaiban (1998. dec., 1999. jan.). Most a cég legismertebb termékei, nagyméretű öntöltő pisztolyaik következnek. A Taurus PT 92 és változatai.

Történet a nagy név árnyékában

Ránézésre a Taurus PT 92 pisztolyok nagyon hasonlóak az egyik közismert olasz típushoz. Sokan egyszerűen elintézik ezeket a fegyvereket azzal, hogy nem mások, mint a Beretta 92 koppintásai. Kezdetben valóban erről volt szó, a hetvenes évek közepén az olasz Beretta licencszerződést kötött a Forjas Taurus SA-val, amely az USA és Dél-Amerika piacaira termelte a Beretta M92-t, Made in Brazil felirattal. A nyolcvanas évek elejéig működött ez az együttműködés, majd miután a Beretta megnyerte a US ARMY XM9 hadipisztoly-pályázatát, a szerződés értelmében kénytelen volt gyárat nyitni az USA-ban (a marylandi Acokeekben). Ezután nem volt szükség a brazíliai üzemre (amelytől aztán a névhasználati jogot is megvonták), azonban a Taurusnál úgy döntöttek, hogy saját márkanevük alatt, a Beretta M92 népszerűségét kihasználva ? de annál sokkal olcsóbban ? folytatják a pisztoly gyártását és értékesítését. Ennek az elhatározásnak a helyessége később gazdaságilag fényesen beigazolódott. Az idők során azonban rengeteg új módosítást hajtottak végre az alapmodellen ? főként gyártástechnológiai okokból ?, így ma már az alkatrészek többsége nem csereszabatos a Berettákéval, például a tárak sem.

Zárolás ? régi, de nem teljesen bevált

Mivel az alkalmazott lőszerek, a 9×19 Parabellum és a .40 S & W egyaránt nagy teljesítményűek, így a pisztoly zárolása szükségszerűen reteszelt kell, hogy legyen. A Taurus PT 92 és a Beretta 92 is alapvetően az öreg Walther P 38 zárolására épül. A csőfar aljánál egy horonyban helyezkedik el az a lebillenő retesztest, amely biztosítja, hogy a szán és a cső össze legyen reteszelve az elsütés pillanatában. A lövéskor keletkező hátralökő erő hatására a cső és a szán megindul hátrafelé, majd kb. 8 mm-es út megtétele után a retesz egy kényszerpályán lebillen a tok kimunkálásába, ezáltal megszűnik a csőnek a szánnal való öszszekapcsolódása. A cső megáll, a szán folytatja útját hátrafelé és kiveti az üres hüvelyt, majd a helyretoló rugó erejének hatására visszafelé indul, és csőre tölti a következő lőszert a tárból, majd újra öszszereteszelődik a csővel.

A Browning rendszerű hagyományos reteszelési módú pisztolyoktól eltérően a PT 92-esnél a cső tengelye a szán hátrasiklásakor is párhuzamos marad eredeti helyzetével.

Ez a zárolás egyébkent mindkét ?92-es? pisztolynak nagy hátránya, hiszen alumíniumtokosak, szemben az eredeti Walther-konstrukció acéltokozású kivitelével. A mozgó retesztestes megoldás elemei nagy mennyiségű +P(+) lőszer lövésének hatására hajlamosak eldeformálódni, az alkatrészek egymásba ?berágódnak?, ami a fegyver működésképtelenségéhez vezet. Az mindenképpen alapszabály, hogy alumíniumtokos fegyverből hosszú távon csak normál teljesítményű lőszert szabad használni. Mindenesetre az tanulságos, hogy mind a Beretta, mind a Taurus az újabb tervezésű modelljein szakított ezzel a relatíve bonyolult zárolási megoldással, hiszen a Beretta 8000-es sorozat (Cougar) forgócsöves, a Taurus PT 9XX széria (908, 910, 940, 945) pedig
SIG-féle reteszeléssel készül.

Elsütőszerkezet és biztosítás, a nagy eltérések

Az elsütőszerkezet az, ahol a legnagyobb differenciát találjuk a Beretta 92-höz képest.
Alapvetően mindkét fegyver DA/SA elsütőszerkezettel rendelkezik, vagyis az első lövést revolverezve is leadhatjuk, de minden további lövés normál lövés lesz. (Megjegyzés: speciális kérésre készítik DAO, csak revolverező kivitelben is, a PT 92-t, míg a Beretta 92/96 esetén ez szériában gyártott típusváltozat). Kezdetben a licenc alapján gyártott fegyvereken a korai Beretta M92 tokbiztosítóját találjuk, mely működésében a Colt M1911-gyel egyezett meg, vagyis felfelé fordított állapotban nem engedte elsütni a felhúzott kakast (cocked and locked biztosítás). A Beretta 92 aztán ? az XM9 tender követelményeinek hatására ? áttért a fesztelenítős forgó szánbiztosítóra, és a Taurus is váltott. A Taurus PT 92-esek ma egy olyan tokbiztosítóval működnek, melynek három állása van. A középső állás a tüzelési helyzet, revolverezve vagy normál lövéssel (single action), a felső állás a már említett cocked and locked biztosítást szolgálja (de fesztelenített kakasra is rá lehet biztosítani, ami szükségtelen funkció). Az alsó állásba fordítva fesztelenítődik a kakas, innen revolverezve lőhetünk. Ez az az elsütőszerkezet, amely ? sokak véleménye szerint ? igazi éles bevetésre kevésbé teszi alkalmassá a fegyvert. Amerikában ? az M1911 stílusú pisztolyokon felnőtt nemzedékek ? nagyon kedvelik a felhúzott kakasra való rábiztosítást, mert így a fegyverből az első lövést is ? revolverezés nélkül ? normál lövéssel adhatják le, ami pontosabb. Azonban ha valaki így hordja a PT 92-t, akkor kellemetlen meglepetés fogja érni, mert stresszhelyzetben (vagy akár egy I.P.S.C.-versenyen) teljes erőből, ösztönösen fog kibiztosítani, és ezzel lefeszteleníti az elsütőszerkezetet, ahonnan csak elsütőbillentyű előre engedése után fog tudni lőni, amely időveszteséget okoz, vagy rosszabb esetben a
lövő azt fogja hinni, hogy a fegyver csütörtököt mondott. Ez Magyarországon, illetve Európában nem jelent túl nagy problémát, hiszen korántsem elterjedt a cocked and locked viselési mód. A biztosítókar egyébként a fegyver mindkét oldalán megtalálható, amely abból a szempontból előnyös, hogy a fegyvert a balkezes lövő is könnyedén tudja használni, viszont feleslegesen szélesíti a fegyvert, ami rejtett viseléskor hátrányos.

A Beretta név alatt gyártott Taurusokon meg nem volt passzív ütőszeg-biztosító, a későbbi Taurus PT 92-eseken ez már szériafelszereltség. Tehát veszélytelenül hordhatók csőre töltve, fesztelenítve, kibiztosítva, amely a gyártó által is javasolt viselési mód.

Többi kezelőszerv, szétszedés

A többi kezelőszerv, és a fegyver általános felépítése, megjelenése gyakorlatilag azonos a Beretta 92-esével. Vagyis a tárkioldó a markolat és a sátorvas találkozásánál elhelyezkedő hagyományos nyomógomb. A szánakasztó kar kellemesen hátul van (de azért annyira nem esik kézre, mint a SIG-eké vagy Glockoké). A fegyver részleges szétszedése (field stripping) egyszerű: a töltetlenség ellenőrzése után a szánakasztóval hátul fennakasztjuk a szánt, a sátorvas felett, bal oldalon elhelyezkedő take-down levert lefelé fordítjuk, majd a szánakasztó lenyomása után a cső, a szán és a helyretoló szerkezet egy egységként kiemelhető és szétszedhető.

Típusváltozatok

A Taurus ezen modelljéből a választék korántsem akkora, mint a Beretta által, az M92 bázisán kifejlesztett pisztolyok variációinak száma. A Taurus PT 92 szériában gyártott változatai:

? Az alapváltozat a PT 92, 4,9″ csőhosszal, 15+1-es kapacitással, 9×19 mm Parabellum kaliberben, az irányzékok fixek.
? Ugyanez a modell állítható, mikrométeres nézőkével a PT 99.

? Rövidebb, 4″ csővel és rövidebb markolattal (csak 13+1 lövetű) a Compact változat, mely csak 1995-ig volt gyártásban. Ehhez a modellhez használhatók a teljes méretű pisztolyok nagyobb kapacitású tárai is, de ezek értelemszerűen kilógnak alul a markolatból.

? 1995-ben jelent meg a .40 S & W kaliberű verzió, 4,9″ csőhosszal, 11+1 lövetű, típusjele PT 100.

? Ugyanez állítható irányzékkal a PT 101.

Mindegyik rendelhető kékítettacél-szánnal és fekete tokkal, illetve rozsdamentesacél-szánnal és ezüstszínűre eloxált tokkal. Korábban volt nikkelezett kivitel is. A Taurus Custom shopjában készítenek egyedi igényeknek megfelelő kiviteleket, például csak single action lövésre alkalmas sport elsütőszerkezettel, kompenzátorral, távcsőszerelékkel ellátott
típusokat.

Személyes tapasztalatok, magyarországi és külföldi árak

Volt alkalmam lőni egymás mellett a Taurus PT 92-vel és a Beretta M92F-vel is. Igazán nagy különbség nem mutatkozik a pisztolyok közt, a Beretta belső felületkezelése talán valamivel igényesebb. A látványos külső közepes minőséget takar, a fegyver ergonómiailag nem a legszerencsésebb megoldású. A markolat vastag, a markolathéj anyaga brazil keményfa, fogása nem jó, kényelmetlen az átlagos vagy kis kezű lövő számára (egy Hogue gumimarkolat mindenképpen ajánlott az ilyen pisztolyok tulajdonosainak). A fegyver sütése nagyon hátul van, hosszú az elsütőbillentyű holtjátéka, kemény a sütés. Pontossága legfeljebb átlagosnak tekinthető. Azonban arra a célra, amire tervezték ? tehát hadipisztolynak, nyílt viselésű (szolgálati) oldalfegyvernek ? kiválóan megfelel, a teljes méretű változatok rejtve viselésre túl nagyok, szélesek.

Nálunk aránylag elterjedtnek mondható a fegyver, hiszen ?nagyon macho? a megjelenése, külseje akciófilmek tucatjaiból közismert. Ugyanakkor nem kell érte 170 ezer forintot kifizetni, mint a Beretta M92F-ért. Legelterjedtebb a 9×19 mm-es, teljes méretű PT 92, de PT 92C-t, és PT 99-et is gyakran láthatunk a pesti fegyverboltokban. Használtan olyan 70?80 ezer forintba kerülnek, újonnan 120 ezer Ft környéken vannak. A Taurus elkészítette a fegyver .22 Long Rifle kaliberre történő átalakításához szükséges váltókéstketet is, melynek ára kb. 60 000 Ft. A Berettával szemben az árelőny külföldön is olyan 20?30%-os a legnépszerűbb Taurus pisztolycsalád javára. Természetesen az USA-ban nem tett jót a fegyver eladásainak a tárkapacitás 10 darabra korlátozása.

A gyártó internetes oldala:
http://www.taurususa.com

Technikai adatok

Típus: PT 92, PT92, CPT 100
Kaliber: 9×19 mm Parabellum, .40 S & W
Fegyver hossza: 216 mm, 199 mm, 216 mm
Csőhossz : 125 mm (4,9″), 108 mm (4,25″), 125 mm (4,9″)
Fegyver magassága: 138 mm, 124 mm, 138 mm
Irányzékvonal hossza: 161 mm, 144 mm, 161 mm
Üres tömeg: 960 g, 930 g, 990 g
Tárkapacitás: 15 db, 13 db, 11 db

Vass Gábor

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás