Record 2015 gázpisztoly – mini tesztcikk

2015-ös Record – mini cikk

Az eléggé fura név ellenére (jövőre elavultnak fog tűnni) a német Record Firearms Gmbh legújabb gázpisztolyának a prototípusával már az idei IWA-n (márciusban) találkozhattunk, és novemberre megkapta a PTB-t (ami a COP modellével azonos: 913). A Record 2015, hasonlóan COP-hoz sokkal kisebb méretű, mint amilyennek formája alapján tűnik, inkább zsebpisztoly (PPK) méretű – a mellette levő kés pengehossza alig 7 cm.

Minimális módosítás

Az 1990-es évek óta gyártott SM, majd Record COP modellhez képest a szán alakját módosították, több ponton vastagabb lett, például a szán elején. A tok ehhez illeszkedően nem ferde, hanem egyenes (függőleges) vonalban végződik elöl. A korábban a Jericho-ra hasonlító forma most inkább a Röhm RG88-ra hajaz, és sokkal konzervatívabb, klasszikusabb vonalú lett a kis gázpisztoly.
Illetve nem csak gázpisztoly, hiszen a 9 mm PAK gáz-riasztó kivitel mellett létezik 10×22 mm Traumatic kaliberű gumilövedékes, szerelt lőszeres kivitel is. Ez csupán annyiban tér el, hogy a 6 mm-es furatú csőből hiányzik a függőleges akasztólap. Ennek a fegyvernek neve Record Defender lett, és bizonyára a gumis lőszer miatt volt szükség a masszívabb szánra is.

Jellemzők

Mindkét kivitel egyoros tárának kapacitása 7 db, szánakasztó nincs a fegyveren, a tár adogatótömbjében akad meg a szán. A tárkioldó hagyományos nyomógombos.
A pisztoly csőretöltve, bebiztosítva, leengedett kakassal viselhető biztonságosan. A biztosító nem fesztelenít, de blokkolja az ütőszeg mozgását. A szánbiztosító kifejezetten a jobbkezeseknek kényelmes, gyorsan, ösztönösen kibiztosítható.
Az elsütőszerkezet külsőkakasos DA/SA, bár a DA sajnos eléggé kemény.
A szétszedés egyszerű: a töltetlenség ellenőrzése után a sátorvas eleje felett levő szétszedőpanelt kell jobbról balra kihúzni, majd a szán hátrahúzva felemelhető és lehúzható a tokról. A helyretoló rugó a cső körül helyezkedik el.
A tok és a szán spiáter, de a tűzfalban acélbetét van, a hüvelykivető orr acél, a csőbetét végig acél (a töltényűr hossztengelye el van tolva a csőfurathoz képest), a raktéalövő toldat acél. A kakas ugyan spiáter, de az ütőszegvégi tömb nagyon nagy átmeérőjű nem veri szét a kakast.

Üzemben

A lapos kis pisztoly markolata kis- és közepes kezűeknek kényelmes. A teszt során kb. 40 lövést adtunk le. Cseh Sellierand Bellot és RWS tölténnyel vegyesen tárazva tökéletesen műküdik. Revolverezve is 7-ből 7-et elsőre elsütött.
Ellenben a török Yas riasztóval voltak akadályok, de ez a töltény hulladék, egyik lövésnek 40 centis lángja van, a következőnek meg hangja is alig.
Rakétalövő toldat betekerésével azonban már ez is teljesen jól üzemelt.

Alacsonyra árazva

A német ára 85-100 euró a Record 2015-nek. Itthon kb. 25 ezer forint + műanyagkártya lehúzás lesz. A jól hordható méretű német öntöltők mezőnyében ez eléggé korrekt.

Köszönjük a tesztfegyvert a www.gunbox.eu fegyverboltnak!

Vass Gábor

Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás