KaliberInfo

2021: Vadászati Világkiállítás lesz Magyarországon

A Magyar Idők c. lapban dr. Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes bejelentette, hogy 2021 szeptemberében Magyarországon ismét Vadászati Világkiállítás lesz:

 

“Magyarország csaknem fél évszázada, 1971-ben egyszer már házigazdája volt a világeseménynek, amelyet sok százezer ember, köztük állam- és kormányfők is megtekintettek Budapesten. A rendezvény központjai – a Hungexpo, a hatvani vadászati múzeum, illetve az addigra megújuló állatkert – mellett az egész országot megmozgathatja majd. – Nagy hangsúlyt szeretnénk helyezni a Kárpát-medencei vadgazdálkodás, vadászati kultúra és a hagyományok, valamint a vadgasztronómia bemutatására, míg a Lázár testvérekkel karöltve például fogathajtó-világbajnokságot szervezünk – sorolta Semjén Zsolt. A kiállítás 2021 szeptemberében lesz. Az eseményt a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács égisze alatt, a fenntartható vadászat jegyé-ben szervezik meg. Mottója a „létfenntartó vadászattól a fenntartható vadászatig” gondolat lehet.”

 

http://magyaridok.hu/belfold/ujrarajzoltak-magyarorszag-vadaszati-terkepet-1010968/