KaliberInfo

Tanulságos: New Jersey és a fegyverviselési engedély-BOOM

A Bruen-döntés után kiadott első fegyverviselési engedély NJ-ben

 

Talán nekünk is tanulságos lehet(NE) New Jersey amerikai tagállam esete a fegyverviselési engedélyekkel kapcsolatban. Mert ugye nálunk is az önvédelem- és fegyverellenes beállítottságú hatóságok/politikusok/civilek rendszeresen azzal érvelnek a mérlegelési jogkör eltörlése ellen, hogy “akkor MINDENKI fegyverrel rohangálna, és akkor vadnyugat, mint ÁMERIKÁBAN”. (Megjegyezzük, már a 20 éve megtörtént gázpisztoly-legalizáció előtt is ezt delirálták, aztán mégsem vívunk minden nap gázcsatákat.)

Nos, itt egy élő, amerikai példa. Mint ismeretes, a Legfelsőbb Bíróság (SCOTUS) Bruen-döntése okán 2022 óta mindenhol tilos és alkotmányellenes a mérlegelési jogkör, a fegyverviselési engedélyek kiadása alanyi jogú, pont ugyanolyan feltételrendszer mellett, a veszélyeztetettség bizonyítása nélkül KELL kiadni.

Ennek értelmében kellett az egyik leginkább fegyverellenes, legbürokratikusabban szabályozott fegyverjogú USA-tagállamban, New Jersey-ben is módosítani a jogszabályokon és joggyakorlaton. A valóban brutális feltételeket a kérelem beadásához itt foglalják össze (önmagában az illeték-költsége 200 dollár):

https://www.usconcealedcarry.com/resources/how-to-get-a-concealed-carry-permit/new-jersey/

A döntést megelőző 2021-es évben mindössze 631 kérelmet fogadtak el, míg 2022-ben már 19 933-at, mára pedig a fegyverviselési engedéllyel bíró NJ-beli polgárok száma 33 ezer fölé emelkedett. A jogszabályi feltételeknek meg nem felelés miatt pedig csupán 217 kérelmet kellett elutasítani – ami azt mutatja, hogy a kérelmezők minden átlagot meghaladóan törvénytisztelőek.

Miért érdekes ez nekünk? Mert 9,3 milliós lakosságával egészen összevethető lakosságú hazánkkal, a népsűrűség alapján pedig a legurbanizáltabb tagállam. És mint látható az adatokból: lett ugyan egy boom, sokan kértek engedélyt azok közül, akiknek korábban esélyük sem volt rá, de nem “mindenki” hord fegyvert a szigorú és bürokratikus előfeltételek okán. És persze vadnyugat sem lett a keleti parton…

 

https://concealednation.org/2024/03/new-jersey-sees-3000-increase-in-concealed-carry-permit-approvals-after-supreme-court-bruen-decision/