KaliberInfo

Saját pisztollyal a szlovák rendőrök

Az alábbi MTI-hír alapján a szomszédos ország rendőreinek ismét engedélyezik, hogy szolgálati feladataik ellátása során saját tulajdonú önvédelmi fegyverüket használják
.

Tegyük hozzá, hogy a CZ82 (9×18 Mak.) korántsem olyan rossz pisztoly, mint a borzalmas magyar PA-63, sőt. Ugyanakkor figyelemreméltó, hogy a szlovák rendőrnek gond nélkül lehet saját önvédelmi pisztolya, míg ugye a magyarnál ezt előszeretettel vonogatják be, sőt, még egy gázspray sem vihet haza a magyar tüskéshátú.

 

“Saját pisztolyukat is használják a rendőrök Szlovákiában

 

Szolgálat közben saját lőfegyverüket is használják a rendőrök Szlovákiában, mivel a testület szolgálati fegyverei olyan elavultak, hogy némelyikkel már a gumiabroncsot sem lehet átlőni – számolt be honlapján kedden a Hospodárské Noviny (HN) című szlovák gazdasági-közéleti napilap.

 

A jelenség nem teljesen új, a saját lőfegyverek használatát először még Robert Fico előző kormánya idején (2006-2010) az országos rendőr-főkapitányság akkori vezetője, Ján Packa engedélyezte a testület kézi lőfegyvereinek elavultságára hivatkozva. A gyakorlatot utódja, a 2010-es kormányváltás után a rendőrség élére került Jaroslav Spisiak megszüntette, ám azt 2012-ben ismét engedélyezték.

 

   

Az európai rendőrségek sorában nem éppen hétköznapi gyakorlatot a szükség idézte elő. A rend szlovák őrei ugyanis döntő többségükben máig a harminc éve rendszeresített CZ 82-es típusú pisztollyal vannak hivatalosan felszerelve. Ezek a Makarov típusú (9 milliméteres, még szovjet fejlesztésű) lőszert használó fegyverek manapság már meglehetősen elavultnak számítanak, ráadásul jelentős hányaduknak az állapota sem megfelelő. Ezt jól érzékeltetik Lubomír Ábel országos rendőrfőkapitány helyettes szavai, aki a HN-nak azt nyilatkozta: megesik, hogy a rendőrök ezekkel nem tudják átlőni egy előlük menekülő gépkocsi gumiabroncsát sem.

   

A problémát a saját lőfegyver szolgálati időben való használatának engedélyezésével orvosolta a rendőrség vezetése, amely ugyanakkor mind gyakrabban sürgeti a fegyverkészlet teljes cseréjét.

   

A belügyi tárca eredeti tervei szerint a CZ 82-eseket már 1996-ban ki kellett volna vonni a rendőrég fegyverek közül. A szaktárca 2011-ben már ki is írt egy 26 ezer kézi lőfegyver beszerzését célzó, közel nyolc és fél millió euró értékű közbeszerzési tendert. Ezt azonban végül érvényteleníteni kellett, mert a Közbeszerzési Hivatal több olyan panaszt is jogosnak talált, amelyek arra mutattak rá, hogy a pályázatot “személyre szabva”, egy bizonyos gyártó érdekeit előnyben részesítve írták ki.

   

A szlovák belügy ígérete szerint a közbeszerzési pályázatot jövőre ismét kiírják.

MTI