KaliberInfo

Keserű Művek sajtóközleménye

Az alábbiakban változtatás nélkül tesszük közzé a Keserű Művek ill. a Magyar Fegyveripari Érdekvédelmi Szervezet sajtóközleményét:

 

KÖZLEMÉNY A MUZEÁLIS, GUMILÖVEDÉKES FEGYVEREK VONATKOZÁSÁBAN

 

Tisztelt Fegyvertulajdonosok!

 

Érdekvédelmi szervezetünk, a Magyar Fegyveripari Érdekvédelmi Szervezet és a Keserű Művek Fegyvergyár, több alkalommal együtt és külön is, megkísérelte a Tisztelt Jogalkotónál a jelenleg engedély nélkül megszerezhető és tartható, gumilövedékes, muzeális fegyverek, 2013, január elsejétől életbelépő jogi szabályozását visszavonatni, megváltoztatni.

Lehetőségeinkhez mérten, minden szintre eljuttattuk javaslatainkat, mely szerint kérelmezzük, hogy ne ismétlődjön meg a 2004-es tragédia, mikor százezrek kerültek a börtönkapu küszöbére, olyan, korábban engedély nélkül megszerzett és tartott Flobert fegyverek miatt, amelyek azóta is több európai uniós országban továbbra is engedély nélkül vásárolhatók és tarthatóak.

Mellékhatásként az akkori időkben legnagyobb mennyiségben Flobert fegyvereket gyártó hazai gyárat is tönkre téve, és ezzel munkahelyeket megszüntetve.

A mai napig semmilyen olyan konkrét intézkedés nem történt, ami bármilyen esetleges ?átalakításra? indokot adna, sőt a gázfegyverek meghatározásának felülvizsgálata sem kizárható.

Fentiek tükrében jelenleg két megoldás kínálkozik a biztos, engedély nélküli megtartásra 2013. 01.01 után:

 

 

         hatástalanítás

 

         gázfegyverré alakítás, mely nem képes szilárd halmazállapotú lövedék kilövésére

 

Úgy gondoljuk, hogy egyik megoldás sem felelne meg a jelenlegi tulajdonosi körnek, de jelenleg olyan gázfegyverré alakítani, amit egy nem várt, de nem kizárható szabályozás ugyanúgy engedélyhez kötne, mint a muzeális fegyvereket, feleslegesen, és jelentős mértékben megterhelné anyagilag, majd idegileg a fegyvertartókat.

Minden helyen, ahol erre lehetőségünk nyílt, jeleztük: ezen fegyverek megjelenésük, 2004-óta emberi életet nem oltottak ki, és méreteikből, valamint megjelenésükből kifolyólag a társadalmat sokkoló bűncselekmény elkövetésére nem alkalmasak. Létjogosultságukat a lakás és birtokvédelem növekvő fontossága igazolja, és esetleges eltüntetésük, vélelmezhetően káros mellékhatások forrása lehet. (Ezen fegyverek hiányában marad az engedély nélkül tartható balta, vasvilla, bozótvágó, túlélőkés, kardok, tőrök, lándzsák, íjak, számszeríjak, a teljesség igénye nélkül.)

 

Most Önök a fegyvereik engedélynélküli továbbtarthatóságért, dolgozóink a munkahelyükért reménykednek. 2003-ban a dolgozóink 66%-a vesztette el állását, és úgy, hogy eközben sem Szlovákia, sem Csehország, sem Szlovénia nem követte el ezt a bűnt a hazai sportfegyver iparával szemben!

 

Úgy tűnik, 8-10 évente hazánkban ezt át kell vészelni, és túl kell élni! Most sem indokolja semmi az engedélyhez kötést, a meghivatkozott Palermói egyezményben ilyen nem szerepel, nemzeti hatáskörben döntheti el minden tagállam, hogy milyen szabályozást vezet be állampolgárai számára, a gumilövedékes, emberi élet kioltására nem alkalmas fegyverek területén. Más nem maradt számunkra, várni kell, hogy milyen jogi szabályozás kerül bevezetésre.

 

 

Egy nem várt tiltás esetén, a legnagyobb sajnálatunkra sem ígérhetjük, hogy a jövőben is szolgálni fogjuk Önöket, mint fegyvergyártó, mert egy józangondolkodású gyártulajdonos harmadszor nem kezdi újraszervezni a gyártást abban az országban, ahol azt előzőleg két alkalommal is a jogszabályok megváltoztatásával, szándékosan ellehetetlenítették.

 

Az is megfontolandó, hogy a második tiltás után vélelmezhetően senki nem fog, semmilyen engedély nélkül megszerezhető fegyvert vásárolni, mert jogos a félelem, hogy a későbbiekben utólagosan engedélyt kell rá kérnie jelentős anyagi ráfordítás mellett, vagy ha nem áll módjában, érték nélkül meg kell váljon tőle, ami több mint méltánytalan! A legrosszabb esetben nem szerez tudomást a jogszabályváltozásról és börtönbe kerül, ami pedig végzetes!

 

 

 

Amennyiben bármilyen érdemi, publikálható, végleges információ jut tudomásunkra, azt itt haladéktalanul közzétesszük, legyen jó, vagy rossz hír.

 

Budapest, 2012.10.31

 

                                                                   Tisztelettel!

 

                                    Magyar Fegyveripari Érdekvédelmi Szervezet”