KaliberInfo

Cikkajánló: önvédelemellenes ügyészség

Az egyébként kifejezetten önvédelem-ellenes 444.hu alábbi cikke elolvasásra javasolt mindenkinek, akinek a legkisebb illúziói is lennének róla, hogyan működik a bűnözőpárti magyarisztáni sündőrség és ügyészség.

A történet lényege az, hogy 5 szemtanú láttára elkezdett verni egy kerékpárost egy autós, aki többszörösen volt büntetve erőszakos és kábítószeres bűncselekmények miatt. A megtámadottnak még a védősisakja is összetört, mire védekezni próbált. A bíróság ítéelete alapján jogos védelmi helyzetben cselekedett, az ügyészség mégis az elítélésért fellebbez.

 

” A vádiratban az szerepelt, hogy ő, és a támadója kölcsönösen bántalmazták egymást. Az ügyészségnek látszólag nem sokat számított, hogy ki kezdte a dolgot.

A bíró szerencsére nem így látta az ügyet. Az ítélet szerint a golfos volt az agresszív támadó, Áron pedig csak védekezett. A tanúvallomások is ezt támasztották alá.”

 

http://444.hu/2014/04/29/ha-az-utcan-rad-tamad-valaki-akkor-jobb-ha-hagyod-hogy-megverjen/