KaliberInfo

Cikkajánló: büntetőeljárás

Bárki, aki fegyverrel foglalkozik, de különösképpen ha azt önvédelemre visel, könnyedén lesz büntetőeljárás szenvedő alanya, hiszen hatóságaink szótárában nem létezik a jogos védelem. Az ránk támadó bűnözőt jogszerűen leküzdeni sokkal egyszerűbb, mint annak jogosságát bizonyítani és utána a hatósági üldözést elszenvedni. Ebben segíthetnek az alábbi linken olvasható, kiválóan összeszedett ügyvédi jótanácsok:

 

http://www.lukacsjog.hu/buntetojog/

 

 

A legfontosabbakat kiemelném:

“A nyomozati szakban fontos, hogy tekintettel legyen arra, hogy a hatóság
egyetlen tagja sem az Ön érdekeit nézi, különösen akkor nem, amikor úgy
tesz, mintha segíteni szeretne.

“a hatóság a legtöbb esetben először
tanúként hallgatja ki azokat, akiket a később a bűncselekmény
elkövetésével kíván meggyanúsítani,
kihasználva, hogy a tanúnak a
gyanúsítottal ellentétben nincs hallgatási joga, és igazmondási
kötelezettség is terheli.”

“A hatóság egyetlen célja a
bűncselekmény elkövetésének megállapítása és a nyomozó csupán beismerő
vallomást akar kicsikarni Önből,
a rendelkezésére álló bármilyen
eszközzel,”